Barion Pixel nuuvella

Skolik Ágnes

"A mese tanít, nyugtat, szórakoztat"

60 éves vagyok, Zala megyében egy kis faluban élek. Három felnőtt gyermekem van és két kis unokám.
A mesék, a könyvek szeretete egész kicsiny koromba nyúlik vissza. Eleinte persze csak hallgattam a meséket, aztán olvastam is, amennyit csak bírtam.
A gyermekeim megszületése után újra előkerültek a mesekönyvek, de akkor még csak nekik meséltem. Meséket írni később, 40 éves korom körül kezdtem.
A mesék témája nagyon sok esetben a természet, az állatok, növények élete, sokszor mesés, csodás elemekkel tűzdelve. Az ötletet általában a saját tapasztalataimból merítem, a falusi gyermekkori emlékek felhasználásával, vagy a felnőttkori események mesévé formálásával. A mesék egy része tanmese, amiből a gyerekek tanulhatnak az őket körülvevő környezetről. Néhány mesém az emberekről, a barátságról, az emberi kapcsolatokról szól, és vannak régies kifejezésekkel tűzdelt, népmesére hasonlító írásaim is.
A könyvekbe készült mesék mellett szoktam írni személyre szóló meséket. Kórházban fekvő beteg gyereknek, az óvó néni születésnapjára, vagy a nagymama kiállítás megnyitójára.
Szeretek így írni, szeretem a kihívásokat, és örülök, amikor a személyre szóló mesék, versek örömet okoznak a gyerekeknek, felnőtteknek.


Eddigi megjelenések

2015 A csodatermő fa -mesék
2016 Olasz vacsora -novellák
2017 Csibemese - mesék
2017 Első verseskönyvem - versek, mondókák
Előkészületben : A mosolymadár -mesekönyv


"A mese tanít, nyugtat, szórakoztat"

60 éves vagyok, Zala megyében egy kis faluban élek. Három felnőtt gyermekem van és két kis unokám.
A mesék, a könyvek szeretete egész kicsiny koromba nyúlik vi... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

2015 A csodatermő fa -mesék
2016 Olasz vacsora -novellák
2017 Csibemese - mesék
2017 Első verseskönyvem - versek, mondókák
Előkészületben : A mosolymadár -mesekönyv

Szeretném kiadatni a könyvemet

Eddig három meséskönyvem és egy novelláskötetem jelent meg. Mostanra összegyűlt megint sok mese és vers, amit szeretnék kötetbe rendezni, és egy mesekönyvet kiadatni, magánkiadásban. Támogatnál? :-)

Támogatási célom: 100 000 Ft

Támogatom
Luca állatóvodája

A mese Lucáőról szól, és az ő állat-barátairól

6 perc olvasás
0 0 0
Koppány a vulkánok hegyén

Vulkánok, ásványok, és egy útmutató tarisznya. Koppány álmában csodás dolgok történnek...

8 perc olvasás
0 0 0
A cseléd lánya

Megható történet szegényekről és gazdagokról.

11 perc olvasás
0 0 0
Egy mozdulat

Mivel tölti a napját Peti és Jankó és a két jó barát? Milyen izgalmas események történnek néhány óra alatt a fiúkkal? A meséből minden kiderül.

3 perc olvasás
0 0 0
Hogyan születnek a nagymamák?

Kislányból anya, anyából nagymama. Ez az élet rendje. Az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy nővel történhet.

2 perc olvasás
1 1 0
A béka és a gólya

Mese a gólyáról, a békáról, és a légyről, akik jó barátok lettek.

3 perc olvasás
0 0 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Skolik Ágnes nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!