Barion Pixel nuuvella


Patak Márta
Gasztrotúra
Úti jegyzet - 1.
Őszi táj, Dunával, nem kis gasztroélménnyel
szépirodalom   4 perc olvasás
Bogdán Szabolcs
Zoknivásárlás Berzenkével
Becses Brigantik - 10.
Pöttöm kis barátommal amúgy is igen nagy megpróbáltatás bármit vásárolni, ám a ruhaneműk, ezen belül pedig a zoknik aztán végképp külön kategóriát képeznek.
humor   3 perc olvasás
Budai Ferenc
Tavaszi szél
Milyen egy tavasz annak szemével, aki egyszerre látja az egész világot?
szépirodalom   5 perc olvasás
VeresTamas
A végzet
100 szavas novellák - 1.
A dermesztő hideg csípte az arcát. Egyre jobban érezte, hogy az ujjai is elgémberednek. A hűvös levegő behatolt egyre lilább színben játszadozó ajkai között, és eljutott a mandulájáig. Nagyokat nyelve tehetetlen dühvel állt ott. Tudta, hogy pillanatok múlva utoléri a végzet.
humor   1 perc olvasás

kiemelt szerzőink


Kovács Andrea
A mostoha
A kisfiút a bíróság az apjának ítéli. Új otthonában találkozik mostohaanyjával is. Hogy alakul kettőjük kapcsolata?
szépirodalom   2 perc olvasás
Lakó Péterfi Tünde
Lidike
Lidike - 3.
Szomorú arccal üldögélt egy cselédlányka, mellette rongyos kendőbe bugyolált kisbaba feküdt az ülésen. Szórakozott mozdulattal simogatta a pirospozsgás, álmában is mosolygó gyermekarcot.
szépirodalom   3 perc olvasás
Jenes Gyula
A tigris
Az ártatlan gyermeki lélek őszinte megnyilvánulása egy állat iránt.
romantikus   8 perc olvasás
Leda DRasi
Az a pökhendi lidérc
Első találkozások - 2.
Una és Litch. Tűz és víz vagy víz és olaj? Egy biztos. Az ő kapcsolatuk nem szerelem első látásra. És nem szerelem sokadik látásra sem.
fantasy   4 perc olvasás
Lohonyai Dóra
Óz, a csodák csodája
Személyes történetek autista gyerekekkel való nem mindennapi életünkről - 1.
MIndennapi csodák egy autista gyerekeket nevelő anya számára. Betekintés ebbe a különleges életbe.
nem fikció   3 perc olvasás

fikció

Thész János
Zsarátnok
Csak körbe kell nézni kicsit, és jön a segítség. Főleg, ha figyelünk a jelekre ...
szépirodalom   2 perc olvasás
Kovács Attila-József
Patrick 2245
Patrick 2245 végre betöltötte azt a kort, amikor hasznos része lehet a Negyedik Világváros társadalmának. Vajon a fiú besimul a tökéletes állam évszázados rendjébe, vagy szembeszáll a Vezérrel és követőivel?
sci-fi   16 perc olvasás
Greta Green
Világítótorony
Dóri még gyerekként kap egy játék világítótornyot a nagypapájától, de csak felnőttként tudja meg, milyen értékes kincset rejt ez a játék valójában.
szépirodalom   5 perc olvasás
Bali Nóra
EMLÉKSZEL?
EMLÉKSZEL? - 1.
Ez egy különös szellemi párbeszéd egy női és egy férfi hanggal. Mintha az éteren át beszélnének egymással. Sok régi emlékük van, ami összeköti, és ami elválasztja őket. Ha ismerősnek tűnnek a szavak, akkor Hozzád is szólnak... És segíthetnek emlékezni a Teremtésre...
misztikus   15 perc olvasás
Bogdán Szabolcs
Kotorász
Hová kell dugni a rántott húst egy lagziban? Surda-dal, megasztár és nagyszínpad. Kell-e nekünk a más folyója? Fülledt talpak, dús keblek és botanika. Kommunisztikus társadalomjobbítás, humánszociológiai kísérlet és whisky. Lambada, shimmy és indiánszökdelés. Mindez egy és ugyanazon történetben.
humor   10 perc olvasás

mese

Viorica Violet Vandor
Petike nem hiszi, hogy van Mikulás
Petike nem hiszi, hogy van Mikulás, ezért nem teszi ki az ajtóba a kiscsizmáját. Este bekopogtat hozzájuk a Mikulás.
mese   6 perc olvasás
Rudolf Terézia/ Zia
A vonatozás...
Egy kisgyermek, és az ő macikájának legelső vonattal történő utazását meséli el, e rövid történet. Mely beindítja a fantáziáját, és gyermekrajzok, szerepjátékok tömkelegének lesz új témája a vonat, s a vonatozás.
mese   4 perc olvasás
Koósz Fanni
Viszonzatlan érzelem
Az önhittség magasfoka, avagy az önfeláldozás értelme.
mese   1 perc olvasás
Volner Miklós
Csipetke és Csirimanó - az első találkozás, amiben Csipetke megismerkedik a meditációval
Ebben a sorozatban Csipetke, egy szöszi kislány Csirimanó segítségével (aki nem más, mint a kislány önvalója) megtanulja a tudatos élet alapelveit és módszereit.
mese   11 perc olvasás
Bali Nóra
Mustármag királykisasszony
A legkisebb királykisasszony csak akkorára nőtt, mint egy mustármag, és már senki sem foglalkozik vele a királyi udvarban. Ám akkor megérkezik az Üveghegyen túlról egy félelmetes sárkány!
mese   7 perc olvasás

nem-fikció

Lakó Péterfi Tünde
Érdekházasság kísérlet
16 éves, naiv, de okos lány. Sikerül férjhez adni, érdekből?
életrajz   5 perc olvasás
Bali Nóra
A Nő és a Férfi meséje
Rövid kis szimbolikus mese a Nő és a Férfi egymásra találásáról. 
spirituális   5 perc olvasás
Lakó Péterfi Tünde
Loz in plic
A boltok mindenkori ürességük csúcsát érték el, csak ecet, halkonzerv és vodka volt a polcokon. A kenyér savanyú volt és fekete, és bár soha nem volt friss, mindig sor volt érte.
életrajz   4 perc olvasás
Váczi Zsuzsa
Hangosan gondolkodom - Ölelés
Néhány gondolat azzal kapcsolatban, mi is történik akkor, amikor az emberek megölelik egymást.
önsegítő   1 perc olvasás
Volner Miklós
Miben különbözik a bölcsesség az értelemtől?
Az emberi intelligenciát a közhiedelemmel ellentétben nem az IQ, hanem a világ befogadására és feldolgozására irányuló háromféle kvalitásunk eredője határozza meg.
spirituális   1 perc olvasás

vers

T. Tamás Ferenc
A tánc oly’ szép
Szép költemény a tánc szépségéről
vers   1 perc olvasás
Bali Nóra
Profán imádság
Profán imádság az Ég felé.
vers   1 perc olvasás
Lajos László
Kétsoros
Két verssor az életről és a halálról
vers   1 perc olvasás
Rudolf Terézia/ Zia
Tél...
vers   1 perc olvasás
Árszintye Erika
Napraforgó
"Ha viharban jöttem, talán a vihar is visz, így én sosem kértem, hogy bárányfelhőnek láss..."
vers   1 perc olvasás

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben