Barion Pixel nuuvella


Gerőcs Péter
SZEMBENÉZNI A TEHETSÉGTELENSÉGÜNKKEL
"Azt hiszem, a legtöbb ember nem szívesen sétál képességeinek a határvidékén. Rég járt arra. Lehangoló. Szembesülni fog a koszlott, elrozsdált kerítéssel, a széttúrt veteményessel, a rengeteg munkával, ami vár rá, és amit talán nem is gondol már elvégezhetőnek."
szépirodalom   4 perc olvasás
Hanna Firkál
Szorongás (1. rész)
Szorongás - 1.
Ebben a történetben nem én írtam a párbeszédeket, hanem a tanárnő, akitől ezt hallgattuk 4 éven át... A tantárgya nem ez volt, kicseréltem, mivel azt szerettem volna bemutatni, mit jelent az, amikor egy idegen nyelvet anyanyelvi szinten várnak el...
szépirodalom   6 perc olvasás
Budai Ferenc
Szolgálati karácsony
Az egyenruhások élete lemondással és kemény szabályokkal teli. A parancs az parancs. De ami nincs a parancsban, azt szabad? Néha igen.
szépirodalom   5 perc olvasás
Árszintye Erika
Hotel Árokpart
Paradicsomlé - 2.
Kondákor Barna a fővárosi aranyifjak tökéletes életét éli, míg egy döntése menekülésre nem kényszeríti. Az alföldi Kanálispusztát jócskán felforgatja az érkezésével, és bár a helyi kísértet ügyének vizsgálata közben szerelemre talál, kérdés, hogy a hazugságokra épített kártyavár mikor dől össze...
romantikus   10 perc olvasás

kiemelt szerzőink


Tina Colt
Küldetés teljesítve
Huszadik fejezet - 21.
#bosszúvágy #nincsmitvesztened
krimi   8 perc olvasás
Bakos Lászlo
Fecskemadár
Hat felett is - 6.
A fecske afrikába repül, de várják vissza.
gyerek   1 perc olvasás
Koltai Beatrix
A "műkincskereskedő"
Karilia történetek - 6.
Miután két ismeretlen alak átpakolt egy eszméletlen férfit az egyik autójából a másik csomagtartójába, és egy kellemetlen másodpercig tartó szemkontaktus után belelőttek Mavis kerekébe, hogy ne követhesse őket, egyértelművé vált a lány számára, hogy pontosan ezt fogja tenni.
sci-fi   5 perc olvasás
L. J. Wesley
12 első randi - beleolvasó
Beleolvasók - 1.
A 12 első randi volt a 3. megjelent regényem. A történet főszereplője Sam, a rendkívül depressziós, fiatal lány, és Pam, aki mindent megtesz azért, hogy kirángassa barátnőjét ebből az állapotból.
chick lit   15 perc olvasás
Erdődi-Juhász Ágnes
Olvadás
Novella egy házasságról, amely úgy roppan szét egyetlen pillanat alatt, mint a fehér- és étcsokiból összeillesztett szív.
szépirodalom   5 perc olvasás

fikció

kapastibor
Euróma
A Népszövetség rendőrsége felkutatja és kiiktatja az állam ellenségeit, csak idő kérdése, és rátalálnak Violára is. A bujdosni kényszerülő fiatal lány egyetlen esélye a túlélésre egy őrülten kockázatos szökési terv. Ha sikerül átjutnia a határon, jutalma a szabad élet lesz Euróma földjén.
sci-fi   29 perc olvasás
Árszintye Erika
Összefolyt szavak
Vannak azok a pillanatok, amikor minden addigi megremeg. Olyankor csak áll az ember, és a lehelet a csodálattól egyből az ajkára fagy.
romantikus   2 perc olvasás
reveszmarton
Megemlékezés
Szeretett írónkról, a ma harminc éve született, és máig töretlen népszerűségnek örvendő Lämmerschwantz Ödönről szeretnék pár szót ejteni.
szatíra   3 perc olvasás
Keresztesi Imre
A szenes ember
Egy régi történet amiben még ló húzta a szenet a derék megrendelőnek és amiben a sör is gyakran megfordult.
humor   3 perc olvasás
Andrew Sinclair
Sötét éjszaka
Hideg szél süvít a láthatáron feketéllő bércek felől, s az alacsony égbolt baljóslatú fekete köntösbe bújt, miközben hűvösen szemerkélő eső teríti be a poros utat körülöttem.
misztikus   3 perc olvasás

mese

Bakos Lászlo
Hónapok
Hat felett is - 1.
Hónapok és jellemzőik gyerekeknek.
mese   1 perc olvasás
Bakos Lászlo
Tündérmese
Mesetár - 2.
Az eltévedt tündérkisasszony az erdei állatok segítségével találja meg a hazafelé vezető utat.
mese   5 perc olvasás
Volner Miklós
Első találkozásom Istennel, akinek széles kalapja, és arany fogai voltak
Egy gyermek számára a gazdagságot nem az anyagi javak, hanem az élmények és a szeretet jelentik. Ekkor a boldogság még nem cél, hanem létállapot. Ezt az érzésvilágot jeleníti meg ez az önéletrajzi mese.
mese   8 perc olvasás
Viktoria
A kívánság
Egy óvodás kisfiú páratlan szerencsében részesül. Vajon képes okosan dönteni?
mese   6 perc olvasás
László Sándor
A lányok, akik az égre rajzolták a Napot
A lányok, akik az égre rajzolták a Napot - 1.
Verses mese két lányka napjáról
mese   17 perc olvasás

nem-fikció

Kocsis Nagy Noémi
De Stijl - A stílus
Grafika, kézművesség és építészettörténet - 10.
Hollandiából eredő mozgalmat elsősorban absztraktként írhatjuk le, amelyben geometriai formák fordulnak elő. Az ebben a stílusban készült műalkotásokon a felosztás vízszintes és függőleges panelekből, vonalakból, négyzetekből áll. Jellemző színek a fekete, fehér, kék, sárga, piros.
művészet   6 perc olvasás
Kocsis Nagy Noémi
Bauhaus
Grafika, kézművesség és építészettörténet - 12.
A Bauhaus neve a művészettörténetben ma már fogalom. Az az oktatási módszer, azok az építészeti elvek, formatervezés és esztétika, amit létrehoztak a tanárok, a diákok, akik ott tanultak, majd később mesterekké váltak a maguk szakterületén nem is akármilyen elismeréssel, tették világhírűvé.
művészet   15 perc olvasás
Oravecz Nóra
Hol is kezdjem?
Pontosan tudom, hogy milyen az, amikor több év kemény munkája után, töretlen lelkesedéssel felvértezve egy szép napon átírod az életed egyszer és mindenkorra - majd másnap felébredsz, és rádöbbensz, hogy egy olyan világba kerültél, amire bizony senki sem készített fel.
visszaemlékezés   12 perc olvasás
Marie M
Megmondtam…
Megmondtam - 2.
Örök dilemma bennem, aztán mégis mindig ugyanarra az útra lépek. Része az életemnek, része a személyemnek, és sok mindent meghatároz számomra. Épp ezért inkább elmondom, mint elhallgatom.
önsegítő   3 perc olvasás
Bali Nóra
Angyalemberek
Angyalemberek - 3.
3. rész: Péter és Anna horoszkópjának az elemzése, beszélgetés az asztrológus Zsuzsával a karmikus életfeladatról, a Könyvtárról, az emberi tudásról.
spirituális   33 perc olvasás

vers

Bali Nóra
Leltárhiány (A megkésett Megváltó)
Van, amikor elkésik a megváltás...
vers   1 perc olvasás
Gabriel Wolf
Ezüstmoly
vess rá követ ismeretlenül, ahogy dühöngve a többiek sértsd meg könyörtelenül, és a csürhe röhögve felliheg
vers   1 perc olvasás
András László
Az Összejövetel
Utazások - 5.
Tegnap tartották a narcisztikusok nagygyűlését.
vers   1 perc olvasás
Eliza Beth
Kirúgott magából az élet
Kirúgott magából az élet - de mi lesz aztán?él
vers   1 perc olvasás
HoPe's thoughts
Előbb, avagy inkább utóbb
Ellentmondások. Amikor a racionalitás és az érzelem egymásnak feszül, s úgy tűnik egyik se enged a saját igazából. Élet.
vers   1 perc olvasás

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben