Barion Pixel nuuvella


Lakó Péterfi Tünde
Anyai bűnrészesség
Mire képes egy anya, ha gyermekét a kirúgás veszélye fenyegeti? Talán cinkossá is válik? Méltóságom mindvégig megőriztem, a helyzet ellenére is.
kaland   3 perc olvasás
Andy Baron
Manóbeszéd
A párbeszédes kis manósztori annyira zanzás, hogy mire leírnám a rövid összefoglalóját és mira azt Te elolvasnád, addigra inkább végzel magának a műnek az olvasásával. Ej, mit is magyarázkodom én, szaladjunk olvasni! :D :D
humor   2 perc olvasás
Kiripolszky Michaela
A bírák nem utasíthatók
Egy büntetőbíró vállalkozik rá, hogy mentorálja a lelkes joghallgatókat. Egy tárgyalás utáni beszélgetésen azonban kiderül, hogy a figyelem nincs ingyen.
szépirodalom   5 perc olvasás
Tina Colt
Első fejezet
Küldetés teljesítve - 2.
#bosszúvágy #nincsmitvesztened
krimi   3 perc olvasás

kiemelt szerzőink


kapastibor
Perseidák
Történet a hullócsillagokról, melyek vakító fénnyel szelik át az éjszakai égboltot, hogy elhozzák nekünk mindazt, amit oly régóta kívánunk.
ifjúsági   4 perc olvasás
Kovács Natália
Környezetszennyezés
A történet a Föld eddigi legnagyobb hatású környezeti katasztrófájának állít emléket. A szenvedő túlélők utódai a mai napig köztünk élnek, és nem felejtenek.
sci-fi   11 perc olvasás
Kovács Attila
Balaton, Minnesota
Emőke idei születésnapján a baráti társaság arra készül, hogy a jóravaló Gyulát egészen Amerikáig rángató Pintyőn köszörülje a nyelvét. Mindenki meglepődik, amikor váratlanul ők is megérkeznek a buliba.
szépirodalom   23 perc olvasás
Kavisánszki Péter
A Vak Lány
Tamara, a 15 éves vak lány, és Gergő, a diákfiú útjai egyszer csak találkoznak. Nagyobb szükségük van egymásra, mint gondolnák, bármi is lesz a történet vége... Vajon a szrelem mindig és mindent legyőz?
romantikus   15 perc olvasás
Erdődi-Juhász Ágnes
Mint avokádó közepén a mag
Történet egy lányról, aki a múltbéli sebek fájdalmát magával cipelve elindul egy új élet felé, ahol a vágyott szerelem helyett megtapasztalja testének kiszolgáltatottságát, és saját létének kényszerű korlátait.
szépirodalom   9 perc olvasás

fikció

Kavisánszki Péter
Reni, a szerencsétlen és naiv királylány
Renáta, a vénlány királylány társra vágyik. Bármit megtenne, hogy elérje célját. Felküldi aranypapucsát az Üveghegy csúcsára, könnyű találóskérdéseket talál ki, vagy éppen koronás varangyot csókolgat...
szatíra   5 perc olvasás
Tina Colt
Küldetés teljesítve
Negyedik fejezet - 5.
#bosszúvágy #nincsmitvesztened
krimi   5 perc olvasás
Rónai Katalin
Életeim-félelmeim... Ében fekete
Utazások régmúlt életekbe, más testekbe, megérkezés az élet vonyolultságába, velvállalva a színt, a helyet, az érzést, belemerülve a szeretetbe, és a vágyba, hogy jó legyen, ahogy még az anyaméhben elterveztük...
misztikus   3 perc olvasás
kapastibor
Lépésről lépésre
Történet a gyarlóságról. Időnként elhatározzuk, hogy megpróbálunk kiemelkedni az önpusztító tömegből, amelynek részei vagyunk. Erőfeszítéseinket fájdalom és szenvedés kíséri, jellemünket próbára teszik a mindennapok akadályai.
szépirodalom   4 perc olvasás
T. Konda Szilvia
Egy új élet
A szinasztria - Időtlen szerelem - 8.
A délután gyorsan eltelik a régi emlékek idézgetésével.. Bár kezdetben nehezen engednek ki a fékjeim, végül sikerül feloldódni, és újra megtalálni a hangot a lányokkal. Hagyom, hogy Anna a szakmai sikereit ecsetelje, és a szerelmi élete részleteivel traktáljon.
szépirodalom   15 perc olvasás

mese

Bakos Lászlo
Hat felett is
Hat felett is - 1.
Színes világ
mese   1 perc olvasás
Bakos Lászlo
A csoda madár!
Mesetár - 1.
A kiskondás mesebeli kalandja a boszorkánnyal, a madárral és a sárkánnyal.
mese   7 perc olvasás
Bakos Lászlo
Napszakok
Hat felett is - 4.
Reggeltől estig.
mese   1 perc olvasás
Bali Nóra
Kisangyal születik
Spirituális mese gyermeklelkű felnőtteknek és földre született angyaloknak. Történet a kíváncsi kisangyalról, aki az őrzőangyal iskolában tanul, érdeklődve figyeli fentről a földi világot, közben emberi életre vágyik, és Dénesről, a megszületésre készülő, félénk embergyerekről.
mese   19 perc olvasás
Bakos Lászlo
A tüsszentős király!
Mesetár - 5.
Babgulyás főzésből mese kerekedik.
mese   3 perc olvasás

nem-fikció

Carla_Vita
Egy elválás margójára
A válás nehéz folyamat. Sokszor nem oka az a bizonyos "harmadik", csak egyszerűen nem működik tovább. Hogy én miért váltam el? Nehéz volt megfogalmazni, ahogy nehéz volt az út, amíg a döntésig jutottam. Ez a kis levél az én valóságos levelem melyet a címzett minden bizonnyal olvasatlanul dobott ki.
életrajz   4 perc olvasás
Volner Miklós
Villámcsapás a szembe - beszámoló a sanangáról, egy délamerikai gyógyító sámán szerről
Naívan azt hittem, hogy a délamerikai kambo (nyílméregbéka) szertartás után, amikor olyasféle érzéseket éltem át, mintha tartósan ipari áramot vezettek volna a testembe, engem már nem nagyon érhet meglepetés. Ma bebizonyítottam az ellenkezőjét.
spirituális   4 perc olvasás
Kondorosi Noémi
Egy himnusz az élet
Keresem a fátylam - 2.
Egy elkeseredett napon, amikor már Isten létében is kételkedni kezdtem, eszembe jutott egy húsz évvel korábban olvasott vers: "Ha a szomorúságtól kételkedtél már - Az elhagyatottság éjszakáján". Éppen ez történt velem! Felötlött bennem, hogy minden versszakot megéltem már, ezért újra elolvastam.
vallás   5 perc olvasás
Bali Nóra
Angyalemberek
Angyalemberek - 4.
4. rész: Beszélgetés az Angyal utcában, a Központban az angyalemberekről, az egészséges táplálkozásról, mesterekről és tanítványokról. Diana, a bukott angyalember története.
spirituális   26 perc olvasás
Volner Miklós
Ébreszd fel a természetfeletti képességeidet! - a jóga ősi, metafizikai alapjai
Gyakorold a jógát a legősibb alapelvek szerint, és meglátod, kitárulnak előtted a csodák kapui! Fedezd fel természetfeletti képességeidet a jóga többezer éves hagyománya segítségével!
spirituális   6 perc olvasás

vers

Bali Nóra
Leltárhiány (A megkésett Megváltó)
Van, amikor elkésik a megváltás...
vers   1 perc olvasás
Lajos László
A másik bárány
Júdás, az áruló nélkül nincs kereszthalál, nincs megváltás, nincs kereszténység. Ő a "másik bárány", szintén áldozat.
vers   1 perc olvasás
Jimmy Cartwright
A traktoros bánata
Traktoros versek - 3.
Egy kistermelő elbeszélése szerencsétlen sorsáról.
vers   1 perc olvasás
Turbuly Lilla
Eltévedt hold
Vers az úttévesztésről.
vers   1 perc olvasás
gaboca
Különös éj
vers   1 perc olvasás

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben