"Ábrahám Dániel pár nappal korábban még mindent látott, amit csak látni érdemes volt abban az eldugott, Isten háta mögötti kis faluban. [...] Látta, érezte, belélegezte és biztos volt benne, hogy az mérgezte meg a tüdejét is, azért köhögött olyan ótvarul már napok óta."

A férfi nem eresztette el a lányt, az ujjaival a bőrét simogatta. Nem kellett várnia a válaszra, Aleesha elméje már az övé volt. Aleesha Fernandez megszűnt létezni azon az éjjelen, amikor Enoch megfojtotta.

Végre Aleeshára nézett, és az arcán enyhülni látszott a düh, mert abban a pillanatban arra gondolt, hogy milyen békés így, milyen ártatlan. És hogy ez az ártatlanság csakis a lány lelkének legmélyéről fakadhat, és ez többet ér minden szavakba öntött ígéretnél. Kisimított egy hajszálat a lány arcából

"Tudom, hogy tönkre akarsz tenni – sóhajtott Enoch. – De mégis hogyan pusztítasz el egy szörnyet anélkül, hogy te is azzá válnál?"

Mikor felegyenesedett, csípőre tett kézzel állt a holttestek felett, és csak nézte őket. A padló vérmocskos volt Oliver mellett, az ő szája egészen elkékült mostanra, a nyakán is megjelentek a fojtogatás nyomai. Jeff arca azonban makulátlanul tiszta volt, csak a homlokán látszódott a zúzódás, amit a

"Enoch belenézett a visszapillantó tükörbe, de csak a feketeséget látta maga mögött. Egyedül voltak. Aztán beletaposott a gázba, hogy áthajtson a férfin."

"A természet rendjébe nem szólhat bele senki! Ha megbolygatod, akkor a rohadt poklot szabadítod magadra. Ne akarj Istent játszani!"

Enoch Williams már egészen gyermekkorától fogva tisztában volt a ténnyel, hogy boszorkány, arra viszont rá kell döbbennie, hogy az átkoskönnyvel a kezében nincs senki, aki megállíthatná gyilkos ösztöneit.