Károly már régebben rájött, hogy Kutya számára a játék lényege nem az az ostobaság, hogy visszahozzon valamit az embernek. Azt a részét élvezte, amikor az ember is játszik, amikor elhajít valamit, azt a pillanatot, amikor mindketten a repülő fadarabra szegezik a tekintetüket és ő kirobbanhat, megmutatva, hogy képes követni, képes gyorsan reagálni, sebesen nekivágni a térnek. Kutya számára bőven elegendő volt, hogy eljátszották, hogy játszanak. A visszaszolgáltatás nem tartozott a játékhoz. Sosem idomították rendesen, ahogy a kutyás könyvek, honlapok, meg televíziós műsorok ajánlják, egyszerűen csak próbáltak vele játszani, kommunikálni, egy-két alapvezényszón kívül semmit nem tanítottak neki, ettől valahogy szabadabbnak tűnt a többi kutyához képest, kevésbé alázatosnak.
