Barion Pixel nuuvella

Álmaik otthona

Naphosszat képesek voltunk a tanya előtti földön ülni tatával és anyussal. Tíz éves lehettem, a Cilit simogattam, miközben ő a szomszéd macska almából hozzánk keveredett macskakölyköket szoptatta. Tata kihozott egy üveg bort, megbillentette a hosszú nyakú üveget. Fehér kendővel fogta, olyan volt az összhatás, mint amikor a pap áldoz, csak tata nem ivott bele a kehelybe. Teletöltötte anyus vizes poharát, meg a sajátját. Az enyémet félig. Homályos gejzír született a régi kopott pohárban, amiből valamikor apám itta a szörpöt. Mivégett? kérdeztem nagyapát. Tanyaavatót tartunk, nézett boldogan rám és a befont hajú, csillogó szemű anyusra, koccintásra emelve poharát. Életemben először koccintottam. A Cilire köptem az első kortyot, nem mondták, hogy savanyúbb lesz, mint az idejekorán lelopott piszke.

Másnap bementünk egy régiségkereskedőhöz a faluba. Tata egész augusztusban az ott vett bútorokat csiszolta és kalapálta. Ősz lett mire bekerültek a mészcsíkos falak közé az újjászületett karnisok és komódok. A legalsó fiók mindegyik alján az enyém lett. Az egyikben a sóderbányából kimentett kavicsokat és kagylókat gyűjtöttem, egészen addig, amíg anyus észre nem vette, honnan folyik a homok.

Attól a nyártól kezdve bármikor tatáéknál alhattam, ha úgy akartam. Már nem kell miattad összehúzni magukat az öregeknek kisfiam, magyarázta anyám, ha megkérdeztem, eddig ez miért nem volt így.

A régi szobakonyhás ház, ami az újjal szemben állt, főépületből melléképületté avanzsált. Két szoba, fürdőszoba, kamra és tágas konyha nyílt a folyosóról az újban. Anyus azzal viccelt, a városi rokonok is irigykednek a modern elrendezés miatt. Tata egy német lakberendezési magazinból tépte ki azokat az oldalakat, ahol álmai otthonának képei voltak. Sajnálták, hogy apám már felnőtt és elköltözött, mire sikerült összeszedni a rávalót, de Géza tata nem adta fel. Nem olyan feladós fajta, beszéltük néha a lecsóvacsora fölött otthon apámékkal.

Tévedtünk.

Anyus október derekán egyhetes tavaszi nagytakarítás tartott. Előbb a főépületben, aztán a melléképületben. Átválogatta a konyhaasztal alatti fiókok tartalmát is, kidobálta a megsárgult papírok őrizte mezőgazdasági, konyhakerti, virágnevelési feljegyzéseit is. Rövidnappalos, hosszúnappalos növényfajok. Papír nélkül tudta, hány óra sötét és hány óra fény kell a krizantémnak vagy épp a szamócának. Esténként zoknikat stoppolt, reggelente új címkéket tett a spájzban minden fémdobozra. Nem tudta, nem tudhattuk, akkor, hogy már csak tizenkét napja van hátra, és tata majd órákon át válogatja a tűzrevaló faládájából anyus kidobott fecnijeit.

A plébános, mintha csak arra kérték volna, a lényegre szorítkozzék, rövidre fogta a búcsúszertartást. Az anyusért mondott szentmise olyan unalmas volt, hogy Krisztus is elszenderült közben a kereszten. Utólag tudtam meg, apám arra kérte a papot, ha lehet, ne nagyon emlegesse, hogy miért jöttünk ma itt össze, csak tartson egy tisztességes misét, aztán dicsértessék.

A közeli étteremben foglaltatott apám asztalt négy órára. Fél hatkor már nem volt ott senki közülünk.

Igyekezzenek a sültes tálakkal, fordult a felszolgálóhoz apám. Anyám a könyökét a könyökéhez ütve finoman jelezte, türelem, de apám karja lecsúszott az asztal széléről az érintés hatására, amitől még ingerültebb lett. Anyámra nézve förmedt a jelenetet figyelő pincérre, hogy hordja el magát és hozza már azt az ételt.

Tata a csigatésztában gazdag húsleves után, aminek evése közben elhangzott, hogy a család azt tervezi, hogy egy hozzájuk közeli panelházba költözteti, csendben felállt, mint aki csak járni kíván egyet a főétel előtt, és hazament. Csak a pincér tudta hova indul és miért, de nem szólt egy szót sem, csak a hátsó bejáraton át kivitetett a szakáccsal egy septében lefóliázott fatálat a buszmegállóban várakozó öregnek.

Kell egy mobil a papának, mondogatta időnként anyám. Igazad van szívem, sóhajtott a gép mögül ilyenkor gépiesen apám, és ide-oda tologatta az egeret a látványtervek felett. Éjfélkor jár le a határidő, nyomatékosította ilyenkor elfoglaltságának okát. Ma éjfélkor, holnap éjfélkor, holnapután éjfélkor, ezt mantrázva támolygott ki anyám a szobából a konyhába, hogy folytassa a házimunkát.

Gyere, segíts, vegyük meg azt a rohadt mobilt, nyitott be anyám egy szombat reggel a szobámba fél hétkor. Két órát vártunk mire kinyitott a szaküzlet, még kettőt, mire végre a mobillal a kezünkben elindulhattunk a tatához a tanyára.

Egymást győzködtünk anyámmal, hogy nincsen semmi baj, miközben nekifutásból próbáltam berúgni a kiskaput. Ma sem tudom, honnan tudtam, mi a helyes sorrend, de a boncmesterek higgadtságával kértem meg anyám, hogy azonnal állítsa fel a hokedlit, miközben igyekeztem annyit emelni a fulladozó tatán, hogy ne törjön el a nyakcsigolyája. Hetvenöt kilót tartottam perceken át élet és halál között anélkül, hogy éreztem volna a valódi súlyát, miközben anyám egy másik hokedlire állva először egy kenőkéssel majd a kenyérvágóval igyekezett elvágni a kötelet.

Muszáj beköltöztetnünk a tatát a faluba, mondogatta anyám, de apám nem tartotta jó ötletnek. Az pont olyan, mint a kötél, csak látszólag humánusabb, morogta az orra alatt. Páratlan héten én jártam ki a tatához, párosokon anyám. Ha lemerült a kurva telefon, akkor együtt.

Apám születésnapján is elindult a tata anyus után. Búcsúlevelet is írt, fel is kötötte a kötelet a főépület konyhájának gerendájára, de nem gondolta, hogy gyanút fog a leveles postás, a nyitva felejtett kapun bemerészkedik, és addig tőle sose halott szitokszavak közepette levágja a kötelet és magával is viszi.

Másnap, nem tudom, hogy mérgében, elkeseredettségében vagy megelőzésképpen, de úgy ahogy volt, minden berendezésével együtt felgyújtotta apám a főépületet. Onnantól a ház melletti tóra járó vadkacsák repültek csak ki néha szárítkozni az égbe meredő nadrágszíjcsatt mellett heverő, tűz kozmálta fazekakra, megmaradt széklábakra.

A kórházi kezelést követően egy hónapig nálunk lakott tata. Egyetlen szóval sem említette anyust, a házat vagy a halált. Egyik nap a reggeli után kihozta a szobájából a táskáját és elköszönt. Nem mondta hová megy, és nem engedte, hogy apám elvigye. Az ismét főépületté vált melléképületben itta meg a mérget, amit még tavasszal vett, hogy bepermetezze anyus rózsáját.

Tetszett a történet?

9 5

Regisztrálj és olvasd Szűcs Brigitta Z. 15 történetét!


  • 1235 szerző
  • 832 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Szűcs Brigitta Z.

Álmaik otthona

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

(...) A plébános, mintha csak arra kérték volna, a lényegre szorítkozzék, rövidre fogta a búcsúszertartást. Az anyusért mondott szentmise olyan unalmas volt, hogy Krisztus is elszenderült közben a kereszten. Utólag tudtam meg, apám arra kérte a papot, ha lehet, ne nagyon emlegesse, hogy miért jöttünk ma itt össze, csak tartson egy tisztességes misét, aztán dicsértessék. (...)

Rövid összefoglaló

Röghöz kötöttség-e az, amikor nagyszüleink ragaszkodnak egyszervolt otthonukhoz akkor is, amikor mi „jót akarva nekik” el akarjuk őket költöztetni onnan, hogy biztonságba helyezzük őket? Erről szól ez a történet.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Szűcs Brigitta Z. nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!