A legtöbb fiatal, huszonéves mostanság meglehetősen a haszonszerzés elveit részesíti előnyben - már amennyire komolynak nevezett párkapcsolatra szánja el magát.
Debora - aki a Debi becenévre hallhatott -, tizenkilenc éves lehetett, amikor megismerhette egy túlfűtött V.I.P.-party keretében harminc évvel idősebb romantikus ,,lovagját."
Dr. Dombovári Nimród elegáns, jól szabott, méregdrága öltönyt, és márkás, drága karórát viselt, és egész elegáns öltözetéről lerítt, hogy a bőre alatt is pénz van, és megfelelő anyagi egzisztenciával rendelkezik ahhoz, hogy a fiatalabb, zsenge, ifjú, és tapasztalatlan hölgyek úgy rézzenek fel rá, mintha félistent látnának. A felszínes valóság sokszor még kecsegtetőbb, mint a szürke és egyhangúság mocsarában tespedő valóság.
Debi azonnal eldöntötte magában, hogy megszerzi magának ezt a markáns, veszettül jóképű, ugyanakkor jóval idősebb romantikus úriembert, aki annyira udvariasan, és szertartásosan viselkedett vele és kissé beképzelt, ostoba liba barátnőivel, hogy annak gyorsan hamar híre ment. Már azzal a rendkívül figyelmes gesztussal felhívta magára a figyelmet, hogy pezsgőt küldetett a nők asztalához, vagy amit éppen kértek.
- Hú! Látjátok azt az öregebb pasit! Öregem! Micsoda pénzeszsák lehet! - beszélték ki maguk között, miközben jóízűen kuncogtak párat. - Biztosan jól el van eresztve és tele lehet dohánnyal, ha ilyen öltönyt visel. Bárcsak az én pasim is ennyire pénzes volna. - mondogatták barátnői, akik mindannyian fölényeskedőn koktélokat kortyolgattak, és szándékosan beképzelt sznobok módjára viselkedtek.
- Csajok! Én most odamegyek, és igenis el fogom csábítani! - itta ki kristályszínű pezsgőspoharát Debora, és megvolt róla győződve, hogy a pezsgő enyhén kesernyés, buborékos íze majd egyszersmind tömény, és extra bátorságot, elszánt rátermettséget fog kölcsönözni számára. Olyan elszánt tettrekészséggel lépett oda a gazdag öltönyös, idősebb úriemberhez, mint egy hősnő, aki eldöntötte, hogy fellázad sanyarú sorsa ellen.
- Szia! Mi újság? Hogy vagy? - szólította meg, miközben hétköznapiasan rögtön letegezte. Bár az idősek tiszteltére nevelte nagyanyja azért a mostani kor divatjával sem szándékozott szakítani.
- Oh! Jó estét! - állt fel azonnal az asztal mellől, és hajolt meg jól neveltsége ősi jeleként. - Dr. Dombóvári Nimród!
- Szia! Én Debora vagyok! Mizújs? - arcra puszit akart adni, de kellemesen meglepődött, amikor a kifinomult gavallér kezet csókolt neki. Ilyesmi ebben a túlzottan posztmodern korban már nem szokás.
- Élvezi az estét kedves... Debora? Foglaljon nyugodtan helyet! - húzta ki a széket, és megvárta míg lehuppan.
- Hogy te milyen kis cukipofi vagy! - paskolta meg könnyedén az idős ember markáns, pergamenszerű arcát.
- Nos... hát igazán köszönöm! Parancsol esetleg valami... ételt?
- Nem kérek semmit cukorfalat! Inkább dumcsizzunk egy kicsit! Már ha nincs ellenedre!
- Tessék parancsolni! Mit szeretne tudni? - nézett komolyan, érdeklődően a fiatal fruskára, akinek szinte percekként dobbant meg a szíve a határozott hangnemtől.
- Tudod nagyon tetszel nekem a karizmatikus eleganciáddal szivi! Mit szólnál, ha dumcsiznánk egy kicsit? - rebegtette meg szexisen, csábítóan szempilláit, amitől a legtöbb férfi máris bezsongott.
- Részemről a szerencse! Mit szeretne pontosan megtudni? - kérdezte segítőkészen a kifinomult ember, mint aki inkább segíteni, és nem beszélgetni akar.
- Például elmesélhetnéd, kezdetnek hogy mivel is foglalkozol pontosan? - nézett rá kislányosan.
- Van egy vállalkozásom, de az igazi szenvedélyem a szépirodalommal való foglalkozás, és nagyon szeretnék majd egy olyan objektív díjat alapítani, mely alapvetően azon tehetséges harminc év alatti, pályakezdő fiatal tehetségeknek szólna, akiket még nem fedeztek fel, vagy valamiért nem vettek róluk tudomást. Ők vannak többségben, és őket talán a legnehezebb felkutatni! - kissé szomorkássá, fátolyossá vált a hangja, amint ezt észrevette úgy tett, mint aki lelepleződött, és tüstént elnézést kért viselkedéséért: - De bocsásson meg, hogyha untatom, vagy erről a témáról nem akar részletesen beszélgetni!
- Ugyan dehogy mucikám! Folytasd csak nyugodtan! Ne érezd magad zavarban! Ez a korodban már egyáltalán nem szokás! - kicsit gúnyosabbra sikeredett az irónia, amit Debora is rögtön érzékelt, majd a gavallér érett ember más témára váltott:
- Szeret esetleg síelni, vagy bármilyen sportot űzni? Szokott vadászni? - könnyed társalgási témákat szeretett volna felhozni, ami nem biztos, hogy sikerült. De látván a fiatal lány érdeklődő tekintetét, talán nem unta magát máris halálra.
- Mostanság csak a konditerembe mentem! Az eszem megáll, hogy egy jó helyen elkérnek az embertől akár még húszezer forintot is! Kész röhej, nem?!
- Ahogy mondja! Tudja kedves van egy lányom, aki a maga korában lehet, és már évek óta nem tudtam időt szakítani úgy rá, ahogy terveztem. Gyerekkorában rendkívül elhanyagoltam, mert hajtottam a sikert, és nagyon keveset foglalkoztam vele, és az édesanyával. - komolya, ugyanakkor lelkiismeretfurdalással beszélt, ami természetes módon kiütközött beszéde hangsúlyából is. De gondolom nem a magánéletemre kíváncsi kegyed?
Debora nem mondta el, de valójában arra volt kíváncsi, hogy egy idősebb, gazdag embert mennyire lehet manipulálni, és kihasználni? Elvégre nézzük csak meg miként is fest a mostani nonszensz, groteszk világ? Csupa vérszívó, és piócák, haszonlesők gyülekezete, akik bátran átvágják akár még egymás torkát is, ha csak ez kell hozzá, hogy maradéktalanul lubickolhassanak a sikerben, gazdagságban, és luxusban, amiről az átlag dolgozó kisembernek fogalma sem lehet. Mégis valahogy kezdte megszeretni ezt a nagypapakorú férfit. Mert nagyon bölcs és őszinte volt, és egy cseppet sem az volt a szándéka, hogy szándékosan becsapja, vagy éppen félrevezesse.
- Én a gimi után adtam magamnak egy kis tanulmányi szabadságot! Már ha érted, hogy mire is gondolok! Anyám persze ragaszkodott hozzá, hogy minél előbb menjek férjhez, és szüljek egy rahedli sok gyereket. De hát megfelelő pozíció, és biztos állás nélkül gályázhattam volna napestig a semmiért. Annak sem lehetett volna különösebb foganatja! Végül össszecsomagoltam a holmijaimat, és kiléptem a nyugis életem korlátai közül! Ragaszkodjon a sok agymosott ezekhez a családon belüli elvárásokhoz! Egy nagy francot!
- Nos hát! Őszintén csodálom a bátorságát és rátermettségét, hogy ennyire fiatalon képes volt feladni mindent, és új életet kezdeni! Nos ez elismerésre méltó! De meg kellene próbálnia megérteni a szülei hozzáállásait is a dolgokhoz! Sose feledje, hogy bizonyos mértékig ők mindig csak jót akarnak magának, és azt szeretnék, ha boldogabb lenne, mint ők!
- Hát... ebben lehet, hogy igazad van, de az én életemről egyedül én döntök, és ehhez ragaszkodom! - jelentette ki, akár egy hősnő, vagy egy görög tragédiából előlépett főszereplő, akinek a dráma végén szükségképpen illik az életét feláldoznia.
- Van egy kisunokám is! Ha minden igaz kislány, és gyönyörűséges és nagyon huncut! Bárcsak egyszer találkozhatnék vele, hogy bocsánatot kérhessek tőle, és a lányomtól is! - valósággal megfacsarodott rozoga szíve, amint kimondta ezeket a szavakat.
- Hé! Hát akkor mi a csodára vársz, talán tapsra? Menj és látogasd meg őket, és ne várd a bizonytalan holnapokat! Vedd úgy, hogy ez is egy próbatétel! Vagy megfelelsz, vagy nem! Na és ha többet már nem akarnak látni? Nagy ügy! Sajna, minden benne van a pakliban! - mondta ki a lány azt, ami a szívén feküdt!
- Látja kedvesem! Ebben abszolúte igaza van! Még egy magamfajta befolyásos ember is félhet valamitől! De köszönöm, hogy felnyitotta a szemem! - újabb kissé különös, furcsa kézcsók következett. Debora kellemesen belepirult a gondolatba, és bizsergést érzett, ha csak belegondolt, hogy milyen lehet a gazdag, és kiváltságos emberek élete?
- ...És most mihez akarsz kezdeni mókuskám?
- Meglátogatom a lányomat és a családját! De előbb meg kell tudnom, hogy hol lakhatnak!
- Addig, ha gondolod kellemesen is elüthetjük az időt! Ismerek egy-két trükköt! - felelte huncut rafinériás kedvvel.
- Köszönöm kedves... Debora a segítségét és azt, hogy megpróbált felvidítani! Ezt őszintén nagyra értékelem. Későre jár! Hívhatok Önnek egy taxit, vagy elvihetem-e valahová?
- Mit szólnál, ha elvinnél a lakásodra?
- Attól tartok, hogy az lehetetlen! De mondjon egy címet és elviszem, ha ragaszkodik hozzá!
Debora mivel megérezhette, hogy kikosarazták, és a manipuláció sem sokat segített rajta a féltett irigység, és kötekedő indulat vette át a terepet megfontolt, és józan gondolata felett:
- Tudod mit hapsikám? Dugd fel az ötleteidet a seggedbe! - azzal tüntetően, és megbántottan az asztalon lévő vizespohár teljes tartalmát az idősebb úriember fejére öntötte, majd felkelt az asztaltól, és visszaballagott kicsit kedveszegetten barátnői asztalához, akik elképedtek, és csak hüledezni bírtak a különös eset kapcsán.
