Barion Pixel nuuvella

Zongora-lecke

 

A hölgy húszas éve végén járt. Látszólag úgy festett, akár egy tipikus vénkisasszony. Szigorúan kontyba fogott hajjal. SZTK-keretes, szódásszifonra hasonlító, sok dioptriás szemüvegével, amiről mindenkinek a roppant intelligens ,,kocka" kifejezés jutott elsőként az eszébe. 
Igénytelen sötétszürke, vagy barna uniformisszerű, vagy hivatalnoki ruhákban járt. Semmi smink, rúzs, ajakfény, vagy a nőiesség bizonyos szépségiparban előszeretettel alkalmazott kiegészítői, és piperecikkei avégett, hogy főként a férfiak rendesen felfigyelhessenek arra a rejtélyes, egzotikus szépségre, aki lelke mélyén ott lakozott benne. 
Nagymamája vidéki családi házában nevelkedett, mert szülei korán meghaltak. A világról legfeljebb csupán csak annyit tudhatott konzervatív szigorúsággal, amennyit szigor-kemény és talpraesett nagymamája elsőkézből vele közölt. 
- Édes lyányom! Tanuld meg a férfiak mind kutyák! Előbb elveszik a legbecsesebb értékedet, majd megfogyasztanak nőiességed virágaitól, míg végig alig kilenc hónap múltán magad is egyedül maradsz a csenevész, és szánalmas porontyaiddal, ahogyan én! - A nagymama egész lényéből csak úgy áradt a dohos, ecetes, és furcsa ammoniaszag.
 Mintha a vénülő öregség szabályosan beette volna magát egész személyiségébe, és a hosszú évek alatt már nem is szándékozott távozni onnét. 
- Takarítsd ki a konyhát, és a spájzt, aztán főzd meg a vacsorát! De aztán nekem minden pedánsan ragyogjon a tisztaságtól, mert különben ellátom a bajodat! Én nem szoktam ám ingyenélőket, meg koloncokat nevelni! - adta ki az utasítást az idős matróna, majd eltotyogott a szomszédba falusi tyúktojásért, mert meggyőződésévé vált, hogyha minőségi dolgokat szeretne olcsó áron a szomszédok háza tájánál keresve sem találhatna jobbat. 
A tágas, múltszázadi stílusról árulkodó nappaliban volt egy zongora. Amolyan ócska, ósdi hangszer volt. Utoljára talán a nagymama valamelyik szeleburdi barátnője játszhatott rajta, amikor még mindannyian hamvas fiatalságuknak örvendhettek. De az rég volt. Most a masszív, vastag porréteg telepedett meg rajta, mely úgy tűnt, hogy a hosszú idő után a hangszer húrjaira is jócskán rátelepszik, megváltoztatván az eredeti hangzást, és kicsit rekedtessé téve az egykor kristálytiszta tónusú hangszínt. 
A fiatal hölgy kislányként a padláson játszadozva bukkant rá néhány kottafüzetre. Chopin, Schumann, Schubert és a bécsi klasszikusok néhány darabjára, és bár fogalma sem volt, hogy a sok hangyabolyként nyüzsgő ákombákom mit is jelenthet álmában gyakorta elképzelte, hogy nagymamája szeretettel, és kedvességgel hallgatja ünnepi játékát, és néha meghatódva, könnyfátyolos szemekkel gratulál neki tehetségéhez. 
Vajon engedné-e játszani, ha már mindent kitakarít és megcsinál, vagy még mindig várhat  ismeretlen lovagjára, aki majd egy szép napon megszűnteti innét? Egy egész álló, nyughatatlan éjszakát végigtöprengett az ágyában anélkül, hogy akár egy szemhunyásnyit aludt volna. 
Másnap aztán különös meglepetés érte. Éppen kimosta a szennyest, és már készült teregetni, amikor váratlanul meglátta nagymamáját, amint a nappaliban a zongora előtti széken üldögél, magába mélyed, rágódik valamin, és jó párszor gyöngéden végigsimít a régi hangszer mahagóniszínű tetején. 
- Mit kíváncsiskodsz te ott, mi?! Szabad más emberek titkai után koslatnod! Menj a dolgodra! - ripakodott rá keményen. Néhány óra múltán, amikor végzett a kötelező házi munkával a vénasszony, mintha sokkal kedvesebb lett volna: 
- Ha végeztél a munkával gyere ide és ülj le! - parancsolta a matróna. 
Pár perc múlva félénken, kissé óvatosan besettenkedett a nappaliba. Úgy állt meg a vénasszony előtt, mintha valami nagy hibát, vagy olyan megbocsáthatatlan dolgot tett volna, amit sosem lehet már rendbe hozni.
- Na mi az édes lyányom?! Mit toporogsz? Ülj már le! - parancsolt kissé éles hangon, mire a fiatal nő leült a székre. 
- Tudsz kottát olvasni? - kérdezte néhány pillanat múlva. 
A nő rázta a fejét. 
- Figyeld csak a hangokat! - Az öregasszony végighúzta májfoltos, göcsörtös, kérges kezeit a billentyűkön mire a néma, komor hangszer valósággal máris megelevenedett. - Mostan próbáld te! - utasította. 
A fiatal lány is végigfuttatta óvatosan hosszú, finom ujjacskáit a billentyűzeten, miközben folyamatosan szemmel tartotta a nagymama minden apró jelértékű mozdulatát.
- Holnaptól ha nincsen más dolgod ezen a zongorán fogsz gyakorolni! Ez lesz minden bánatod és örömöd! Egy tanár fog meglátogatni! - a vénasszony több fölösleges időt már nem pazarolt. Felállt, és kivonult méltósággal a nappaliból. 
A fiatal lánynak jócskán kellett pár perc mire sikeresen megemészthette a hallottakat. ,,Na végre! Igazi zenét fog tanulni! Végre talán kitörhet a sivár, monoton, egyhangú hétköznapok pokoliságából! Lehet hogy majd a nagyvárosba is beköltözhet, vagy szép ruhákat vehet magának." - ilyesféle álmok kezdtek kergetőzni elméjében. 
Másnap - ahogy mondva lett -, egy középkorú, jószituált, elegáns férfi lépett a nappaliba, és tanítani kezdte a csiszolatlan tehetséget. Mindent az egyszerű alapoknál kezdtek, majd áttértek a hangok összetettségéhez, a három pedál-módszerre. Mikor melyik pedált szükséges megnyomni ahhoz, hogy a zongora mélyebb, kifejezőbb, gazdagabb hangzást biztosíthasson. 
Alig öt hónap múltán a tehetséges, fiatal hölgy már hallás után is képessé lett, hogy eljátszhassa Schumannt. 
- Engedje áramoltatni a zenét! Adja át magát neki! 
A hölgy a tanár előtt sohasem merte volna szabad akaratából élvezni a klasszikus zene nyelvét. Annál inkább azokban a lopott percekben, mikor egymaga lehetett a családi házban, mert nagyanyja mindig elkódorgott valamerre, akár a nyughatatlan lelkek többsége. 
Emma ekkor leült a hangszerhez, mely ódon terjedelmével mintha megszólította volna őt egészen a bújócskázó lelkiismeretéig. Leült, és előbb könnyed, laza, majd egyre romantikusabb, szenvedélyesebb kézmozdulatokkal igyekezett érzésekkel megtölteni a zenét. Olyannyira, hogy levette ormótlan szemüvegét, sötétbarna borostyán-zuhatagú haját hagyta kibomlani a zene hömpölygő ritmusára, és egész angyali hölgyiessége valósággal lángolni kezdett. Ösztönei kiélesedtek, kristálytisztává váltak. Végre igazi nőnek érezhette magát, igazi romantikus vágyakkal  nyughatatlan szívében.  
A zongoratanár férfi - sokszor megtörtént -, hogy oktatási céllal óvatosan megfogta Emma finom kezeit, hogy a megfelelő billentyűket érintse meg. Emma még sosem érezte, hogy kalapál, dörömböl kis szíve minden egyes mozdulatot követően. Eddig pusztán nagyanyjától hallhatta ezerszer, hogy a férfiak kutyák, és disznók, mert kihasználják a nőket, és elveszik legbecsesebb kincsüket. De vajon mi lehet az eredeti gondolat, melytől nagymamája ennyire görcsös vaskalapossággal mindenáron igyekezett megóvni? 
- Nagyszerű! Most egy kicsit lassítson a concerto-résznél! - kérte a férfi. Bársonyos, markás hangja valósággal mindig elringtatta naivságában Emmát. Az volt a hétköznapok egyetlen biztonságos, és fantasztikus fénypontja, mikor pontban kilenc óra körül délelőtt beállított hozzájuk, és máris leültek a hangszerhez, hogy minél több ideig gyakorolhassanak. 
Nem tudni, hogy a vénasszonyban feltámadt-e a gyanakvással egybekötött féltékenység, vagy megsejtett-e bármit is a kialakulófélben lévő tanár-tanítvány viszonylatból, mindenesetre egy napon a nagymama képtelen volt felkelni az ágyából, és magához parancsolta Emmát, aki erre nagyon megijedt. 
- Lyányom! Hol csámborogsz már megint?! Tessék azonnal idejönni, ha szólok! - kiáltott ki recsegő, rikácsoló hangján. Emma alig öt perc múltán már meg is jelent. A vasalásra váró, friss holmikat úgy ahogy voltak lerakta egy székre. 
- Tessék mama! Segíthetek valamiben? - kérdezte lehajtott, bűnbánó fejjel. 
- Emeld fel az arcodat, ha valakivel beszélni fogsz ezentúl! Ne légy ennyire gyerekes és naiv! - apró fulladásszerű köhögések szakították rendre félbe a vénasszony mondatait. 
- Oh! Bocsánat mama! 
- ...És ne kérj mindig bocsánatot! Egy idő után egy határozott nőnél ez roppant kínos! Én nemsokára itt hagyom ezt az átkozott világot lyányom! A halál is az élet része akármennyire képtelenek elviselni! Neked adom ezt a házat, meg ami benne található! Viselkedj jól, és maradj mindig határozott és erős jellem! Most pedig eredj a dolgodra! - búcsúzott tőle nagyanyja. 
Emma gyönyörű gombszemeit máris elfutották a keserű, párás könnyek, hiszen bármennyire is félt, és sokszor rettegett ettől a rafinált, és barátságtalan vénasszonytól, azért mégiscsak legközelebbi rokona volt. 
Később, amikor az öregasszony meghalt a zongoratanár segített sokat a temetés akadálytalan lebonyolításában, és nemsokára már egy becses gyűrűvel érkezett a zongoraórákra. Gyöngéden felhúzta a gyűrűt a jócskán megilletődött és persze fülig szerelmes, fiatal lány ujjára, és miközben ránézett mintha belső lelkük titkos része összekapcsolódott volna.
Emma kötelezően fekete holmit viselt, és bár megígérte a nagyanyjának, hogy változtat életén eleinte valósággal idegenkedett a színes holmiktól, és a minőségi ruhadaraboktól, melyeket újdonsült barátnői segítettek kiválasztani számára. Emma határozott, céltudatos csinos nővé lett.                

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 155 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Zongora-lecke

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Elzárva a világ elől nem lehet élni. A húzas éveiben járó Emma nagymamájával él, mert szüleit korán elvesztette. Zongorázni kezd tanulni, miközben azzal szembesül, hogy szerelmes lett, és érett nőként is megállja a helyét.

Rövid összefoglaló

Emma a húszas éveiben járó, naiv, gyerekes lány zongorázni kezd tanulni, és szerelmes lesz egy zongoratanárba. Később elveszti parancsolgató nagyanyját, aki nekiadja a házat, és Emmából érett felnőtt válik.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!