Barion Pixel nuuvella

Különös ismertetőjele: Bókol!

 

– Mit eszel rajtam? – kérdezte a kifinomult, mindig gyönyörűséges ifjú hölgy. – Nem értem mit eszel rajtam?! – megint egy elejtett kérdés, de ezúttal valamivel dühösebb, érthetetlenebb hangsúllyal mondva.
Napsugár volt a neve, és mint minden egzotikus névre hallgató hölgy nagyon is tudatában volt nőies csábításának trükkjeivel.
– Szemed Gioconda-lángja mint felkelő rózsaujjú hajnali láng azonnal megigézett! – a pufók kis emberke egyre inkább kezdett úgy udvarolni, mintha egy másik idegen bolygóról véletlenül idetévedt földönkívüli lett volna, aki csak véletlenségből kötött ki a föld nevű bolygón, mert hirtelen elfogyott az űrhajójából az üzemanyag.
Látszódott rajta mégis valami kisfiús félszeg nyegleség, mely sebzett lelkiismeretéből tört fel, és egyre nyilvánvalóbb lett, amint az ember azokba a vakító zöld macskaszemeibe egyenesen belenézett; rögtön elfogta a szánalom és részvét.
Ugyanakkor az élesebb szemüket társasága azt is rögtön megfigyelhette arcával kapcsolatban, hogy mintha pokoli fájdalmába kerülne mosolyogni is, és nagy szemei inkább valami csöndes mélabút, empátiára hajlamos szomorúságot fejeztek volna ki, amitől a másik embernek rögtön olyan érzése támadt, hogy megsérthette, ami miatt azonnali vigasztalásra, vagy bocsánatkérésre lett volna szükség.
Megismerkedésük körülménye sem voltak hétköznapiak, viszont annál rendhagyóbbak. A pufók emberke, aki majdnem két méterre megnőtt gyerekkora óta szenvedélyesen rajongott a színházért, viszont ki nem állhatta, ha a koromsötét éjszakában kell hazamennie előadások után.
Ezért előszeretettel részesítette előnyben azokat a próbafolyamatokat, melyek segítségével az adott kíváncsiskodó néző kisebb, alig három-négy személyes rajokban csöndes némasággal valósággal elbújt a sötétített nézőtéren, hogy semmi se zavarhassa, vagy befolyásolhassa fölöslegesen az adott színészek munkáját.
Amikor végre ott lehetett – persze tohonya, és meglehetősen molett testével jószerivel alig tudta bepréselni, beszuszakolni magát az adott roppant szűkösre kialakított támlás, és dönthető székek fogságába -, úgy érezhette, mint aki megérkezett valahova, és révbe ért!
Amit már biztosan sejthetett az az volt, hogy a hölgyek ritkán cselekszenek egyértelműen. Ahogy a tökéletes, bujkáló sötétség körbe vette pufók alakját, melyben remekül meglehetett lapulni – ha az embernek úgy hozta konkrét kedve -, az adott ifjú hölgy, mintha kiszúrt volna addig aligha látható ovális feje fölött egy lényeget tartogató pontot, amihez beszélhetett, és aminek gyakorlatilag fölmondhatta az adott monológot!
Nedves volt, enyhén telt alsó ajka, és koromsötét szempilláit rebegtetve annyira megnyerő hatást tett rá, hogy rögtön elveszett és azt érezhette, hogy veszettül kalapálni kezd leginkább egy ócska mosógép üstdobjára hasonlító szíve. 
Sugárzó, eddig ismeretlen vágyak úgy töltötték be benseje biológiai, meghatározható rendszerét, mintha azt suttogták volna folyamatosan hazudozó ördögökként fülébe: ,,Ne izgulj semmit! Bírja a tutyimutyi palikat!”
Most úgy érezte magát, mint egy légy, aki a jótékony fekete özvegy hálójában vergődik, miközben az adott halálos pókfajta – meglehet -, egyáltalán nem éhes, csupán elszeretne vele szórakozni egy kicsit!
,,Valami igenis muszáj lenne megpróbálnia, vagy kitalálnia, mielőtt úgy kelljen távoznia, hogy a tulajdonképpeni ismerkedés jóformán meg sem történt!” – gondolta.
Úgy festett, hogy a színpad kellős közepén az adott nevettető, franciás stíluselemeket ötvöző vígjátékban mind a nyolc nő egyedül csakis neki drukkol! De vajon mit gondolhat, mit érezhet Ő?
A többi művésznő szentül megvolt győződve róla, hogy a kis emberke éber, és mindenben érdeklődő tekintete olyasmiket is megláthat, amit talán az egyszerű emberi szemek figyelmen kívül szoktak hagyni szándékosan, vagy elszoktak felejteni!
Amit nem tudott, csupáncsak az adott próbafolyamat közepén kezdett kapizsgáltan észrevenni, az az volt, hogy az adott ifjú hölgy egész idő alatt folyamatosan figyelt, és mindig bájosan türelmes, érdeklődő tekintetét valósággal rabul ejtette az adott gondolat varázslata, hogy vajon ki is lehet az a molett emberke, aki legalább annyi alázattal van az adott művészetek iránt, mint ő, és kedves kolleginái? Hogy meglepődött azokkal a hamisíthatatlan őzike-nagy szemekkel, mikor a királyt alakító cingárabb fiatalember bókként letérdelt elé, hogy kézcsókkal üdvözölhesse; s valahol ő is érezte, hogy azt a kézcsókkal teli üdvözlést igazából a pufók emberkének kellett volna megejtenie!
A hölgy arca a vakító reflektorok tűzkeresztségében szinte mennyei volt; kecses hattyúálla előre állt, az alsó, teltebb ajka ráfeszült mindig makulátlannak látszó zongoraszerű fogsoraira. Enyhén napsütötte, hamvas bronzbőrén kiütköztek a nyári szeplők, mintha csak egy megérett gazdagságú, gyönyörűséges évszakot búcsúztatnának.
A hollófekete haja most nagyon barnának, hatalmas, léleklátó szeme még babonázóbbnak látszott.
Azonnal meg kellett volna ott nyíltan kérnie vagy letérdelve, és a bocsánatáért esdekelve, vagy más eszközökkel, hogy feltétlenül, legalább egy pár mondat erejéig szóba elegyedhessenek, és ha minden stimmelt volna kölcsönös elérhetőségek cseréje után szabadon távozhattak volna, anélkül, hogy bármelyiküket is mérgezetten tovább táplálta volna a furdaló kíváncsiság a másik titokzatosabb személyét illetően!
Végül is a hölgy volt, aki mintha megsejtett volna valamit a félszeg, és tétova fiatalember gesztusai mögött, mert egy idő után tökéletes átlényegülést hajtott végre a színpadon, és teljesen magánénak mondhatta az adott királylány szerepét, és úgy tűnt, hogy egyedül csak a pufók emberke smaragdzöld szemének játszik, mely már enyhén fátyolossá lett, akármelyik pillanatban csak nagyobb érzelmi kataklizmát sikerült maximalista teljesítménnyel megjeleníteni a színen.
Hiába volt nyolc nő egyszerre a színpadon őt választotta, hogy legféltettebb titkaiba méltán beavathassa, és ezt most nyilvánvalóan ő is megérezhette. Mintha egyszerre teljesen lefegyverezte volna az olcsó, mégis roppant rokonszenves tény, hogy egy olyan szinte jelentéktelen, és ugyanakkor nagyon is kisstílűnek látszó figura, mint a csetlő-botló fiatalember sajátságosan vonzerőt gyakorolhasson bármire is.
A színpad egyszerre infravörös fényekbe borult, és az egyik főszereplő hölgy a másikkal – történetesen azzal, amelyikbe a fiatalember fülig belezúgott -, lekuporodott a szín közepére, és az egész jelent arról a megható pillanatról, érzelmi töltet-hatásról szólt, hogy az egyik hölgynek el kellett hitetnie a közönséggel, és persze mindenki mással, hogy egyetlen lánya; aki most jelképesen ölébe hajtja engedékenyen és önmagát megadón a fejét, hogy összetörte őket a fájdalom, és annak ellenére mégis tudnak egymás közelségének is önfeledten, bizakodva örülni!
A fiatalember hirtelen nagyot nyelt, és bár valósággal titkolni igyekezett minden rokonszenvesnek látszó lélekjelenlétével saját gyáva könnyeit takargatni a fiatal hölgy rögtön észrevette, hogy a másik nyughatatlan lelkében is megrezdült rezonanciáival az érett szomorúság belső érzet.
Amint ezt felismerte szokatlanul éles, és meghitt bizsergés járta át; úgy érezte menten vérezni kezd a szíve, ha a próba után nem mehet majd oda ahhoz a különös, molett fiatalemberhez és nem ölelheti át vigasztalón, és mindent elfogadón pufók, mégis kellemes úszógumis testét!
A próba nagyszerűen sikeredett, és a roppant tehetséges, ifjú rendező persze a maga szakmai maximalizmusával aligha lehetett volna büszkébb, mint esetünkben éppen a legifjabb növendékére; aki már osztályában is jeleskedett – elvégre a hónap közepén aranymedál-díjat vehetett át az egyik belvárosi, nagy múltra visszavezethető színház jóvoltából!
– Köszönöm minden kedves kollégának, kolléganőnek, hogy mindig a maximalizmusra törekedett! Akkor ennyi lett volna, és ha kérhetem a főpróbán, és az azt követő előadáson már minden lehetőleg gördülékenyen, és profin mehessen! – mondta, mint egy utolsó szakmai ítéletet a rendező a csoportjának, és az ifjú hölgy, aki még mindig valamifajta belső türelmet próbált meg magára erőszakolni – bár nagyon is hallotta a figyelmeztető, bölcs szavak tanácsait, gondolatait, és szívét teljesen átjárta az őszinte, empatikus részvét, hogy vajon a sötét nézőtér soraiban most feltehetőleg még mindig javában szorongó pufók ember hogyan érez?
Mit érezhet ezekben a jelentős pillanatokban?
– Akkor további jó készülődést kívánok mindenkinek! Kedves közönségünknek pedig megköszönöm, hogy megtiszteltek bennünket szívélyes jelenlétükkel! A viszont látásra, további szép napot! – elköszönt, és egyúttal azonnal el is viharzott.
Az ifjú művésznő pedig szinte azonnal leugrott kecses gazellaszökkenéssel az adott színpadról, és valósággal rohant, és szaladt, hogy végre kideríthesse, hogyan érzi magát a fiatalember, aki tetemes fehér zsebkendőtengerbe igyekezett elrejteni féltőn dédelgetett érzelmeit.
Úgy rohant oda hozzá, mint a nagy súlyos betegekhez, vagy komoly sérültekhez szoktak; szinte suhogott kecses lábikrája a levegőben, és alig érintette a padlót.
A pufók emberke mint tehetett volna – rábízta magát a sorsra, és olyan tétova félszegséggel állt fel, hogy aztán kezet csókolhasson, hogy abba még talán a legvakmerőbb lovagok is mind belepirultak volna.
– Ön igazán figyelmes úriember kedves uram! – köszönte meg teljesen letaglózva a döbbenettől, hogy ilyen formátumú emberek is még létezhetnek manapság a szívélyes kedvességét. – Mondja meg nekem kedves uram? Ugye tetszett játékom? – őzike-tekintete egyszerre mutatott magabiztos, kissé talán túlzottan is elszánt akaratot, és ugyanakkor kislányos esengést afölött a dolgok fölött, melyekben még mindig kellő bizonytalanságban mozgott.
– Én-én szerintem… – alig jöttek ajkára a drága szavak, mint aki szándékosan pocsékolta őket.
– Igen? Hallgatom! – kérdő tekintete abban a pillanatban többet mondott minden szónál.
– Sz-sze-szerintem bámulatos volt drága Művésznő! – úgy hajtotta meg magát, mint aki szándékosan ebben a pózban igyekszik megmaradni még legalább ötven évig.
– Hát ez igazán kedves Öntől, és ha nem haragszik… valami megütötte a szememet, míg Önt megfigyeltem!
A pufók emberkét nagyon kezdte furdalni az izgatottság, hogy vajon egy ilyen földre szállt istennő mit eszik az olyan szánalmas, és megmosolyogni való embereken, mint mondjuk ő? Fel nem foghatta, hogy mit vehetett észre, míg a színpadon a másik produkálta magát, és minden rendezői utasítást szorul-szóra végrehajtott.
– Kedves uram nekem feltűnt, hogy Önt nagyon nyomaszthatja valami. Elvégre, akkor miért szorongatott volna egyfolytában zsebkendőket a szeméhez, nem igaz?!
,,Most rátapintott a lényegre” – érezte, mert a másik kissé nyúzott, és szomorkás tekintetét valahogy megint sikeresen elérte a fásultság általános korszaka.
– Na-nagyon szerettem volna Öntől egy el-elérhetőséget… – csak ennyire tellett már tőle, mert addigra az egyetemes stressz, és túlzásba vitt idegeskedés már teljesen lefárasztotta és ki is merítette.
A művésznő ekkor döbbent rá a tulajdonképpeni dolgok nyitjára:
– Csak nem Ön volt az aki… – majd, mint aki neheztel, vagy szemlátomást azonnal mérgelődni fog -, jaj, ne szégyenkezzen már! Nagyon szimpatikusak kedves rajongói levelei, és mindig nagyra értékelem, ha megtisztel… – nem tudta, vagy nem merte tovább folytatni, és a pufók emberke, mintha megsértődött volna, vagy mint akit megbántottak elpityeredett, és érezte, hogy ebben a mégiscsak ünnepire sikeredett percben egy ilyen bájos, tüneményes angyali jelenséggel szemben ez mennyire méltánytalan. Szokásához híven megint elővett egy zsebkendőt, és erről az ifjú művésznőnek kapásból beugrott a sokat emlegetett és már unalomig ismételt hangzatos Sztanyiszlavszkij-módszer; ami annyit tesz, hogy a tárgyaknak is megvan a maguk kórtörténete.
Tehát, ha valaki sokat használja a zsebkendőjét az vagy beteg, vagy pedig egy roppant érzékeny-érzelmes ember!
Kedvesen odalépett hozzá, és megsimogatta arcát:
– Jaj, hogy Ön mennyire jópofa! Csak nem fog pityeregni, mert akkor nekem is sírnom kell! – s titokban a meghatottságtól, mikor két érzelmes szív egymásra talál -, már ő is azon mesterkedett, hogy egy sírós alakítással fog eloszlatni személyével kapcsolatban minden előítéletet.
A pufók emberke pár pillanaton belül megint megnyugodott és újból a régi volt; az efféle érzelmes hangulatingadozások mindig is szerves részét képezték bonyolult és összetett személyiségének, amit nagyon kevesen érthettek csak meg igazán, illetve, ha mások megismerkedhettek a pszichológia alapjaival – legfeljebb csupán akkor döbbentek rá, hogy ez a roppant érdekes és furcsa, már-már különc ember saját magában is igyekszik minél inkább megőrizni gyermeki, játékosabb adottságait, és ezért illett rá vigyázni!
A bájos művésznő azonnal készségesen adott egy elérhetőséget, és ettől kezdve a pufók emberke önmaga számára is valamivel magabiztosabban kijelenthette, hogy ez lehet egy hosszú, és bizonyára tartalmas barátság alapja és megérdemelt kezdete.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 194 történetét!


  • 1213 szerző
  • 799 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Különös ismertetőjele: Bókol!

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Egy átlagos pufók emberke és egy bájos művésznő között létezhet-e a XXI. században olyan igaz-őszinte barátság, mely ritka kincs? Bár a kezdeti nehézségek minden ismerkedés elején léteznek, és jelen vannak később minden gördülékenyen megy a maga útján.

Rövid összefoglaló

Önbizalomhiányos, roppant gátlásos, félszeg pufók emberke szeretne őszinte-mély barátságot kötni egy bájos színásznővel.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!