Barion Pixel nuuvella

Furcsa Állapotok

 

Alighogy megszületett hosszú végesttelenek ható négyórás kemény, és túlságosan is fejfájásokat és migrénes elváltozásokat eredményező vajúdás után, és az orvos nagy nehézen elvágta a fölsebzett, és éppen ezért túltengő köldökzsinórt a boldog és madarat fogó, újdonsült anyuka mennyország pillanataiban egyesülhetett az a mindent meghatározó, és minden bizonnyal örök és halhatatlan pillanat, hogy van még miért élnie, elvégre egy újabb generációról szükséges, és muszáj gondoskodnia.
Zsurka Albert a maga három kiló nyolcvanöt dekájával, a világba kiszakadt első újszülött volt, aki kezdetben nem szándékozott fölsírni, éppen ezért az orvosok kezdetben arra gyanakodtak, hogy a méhlepény, és a magzatvíz visszamarad váladéka valószínűleg akadályozhatja a légutak szabad, és rendszerezett alagútjait ami miatt a kisfiú nem juthat elegendő oxigénhez.
– Mi a mennykű történhetett ezzel a kölökkel?! Csak nem megfulladt a köldökzsinórtól?! – volt közel a teljes bepánikolás hangulatához a sebész.
– Doktor úr! Ha szabadna egy apó észrevételt tennem! – szabadkozott készségesen az egyik renitens, kicsit közelebb merészkedve a magának való sebész látóterébe, akin most is teljes orvosi, világoszöld maszk terpeszkedett.
– Szerintem foguk meg a két aprócska lábacskáit és lógassuk a levegőbe, mert a többi kolléga is úgy vélte, hogy ezt így kell!
A magának való, és kissé arrogáns megjegyzéseiről elhíresült sebész, most kissé értetlen, és ostoba kifejezéssel kolleginájára sandított, s mivel az helyeslően bólongatott, rögtön odafordult az újonc orvostanhallgatóhoz:
– Feltételezem, hogy szeretné még megérni, hogy a kis szánalmas karrierjében valami lökés mutatkozzék! Igazam van?!
– Jaj, doktor úr! Én igazán… Nem úgy gondoltam… Kérem, bocsásson meg! – sütötte le, már síráshoz közeli, gyönyörűen megejtő, és bájos őzikeszemeit a növendék.
– Akkor megkérném a közeljövőben kedves kollegina, hogy az értelmi gondolkodás folyamatát kérem, minden tekintetben bízza csak egészen nyugodtan rám! – felelte diplomatikusan, s hogy bizonyos kisebbfokú hitelességet biztosíthasson a még ki nem próbált, és ezáltal meg nem valósult módszernek azonnal fejjel lefelé fordította az újszülöttet, és kicsit rázogatni kezdte! S mit ad Isten!
A placenta váladékban még jelentősen ragacsos, és ismeretlen, mégis imádni való emberi lény egyszerre elkezdett sírni, torkaszakadtából üvölteni, de úgy, hogy még a másik szülészeti szobából – a vastag, és tömör falak ellenére is mindenki jól hallhatta, hogy vajon mi is történhet a másik oldalon.
Ez egyet jelentett a teljes értékű győzelemmel, ami az adott arrogáns, és önreklámozó sebész rögvest a maga számlájára írt fel; ti. hogy ez a kisebbfajta procedúra egyedül az ő érdeme! Azt már mondanunk sem kell, hogy a lelkes orvostanhallgatótól még aznap valamilyen különös, megmagyarázhatatlan, és ismeretlen áthelyezési procedúra keretében meg is váltak: állítólag áthelyezték valahová egy eldugott, kis Zala menti faluba, ahol a lakósság alig harminc főből áll, és szinte csak a tátongó üresség és a semmi veszi körbe az embert, a szokásos embert próbáló pezsgős nyüzsgés helyett!
Gondolhatták sokan, akik a szülészet-nőgyógyászat osztályán megfordultak napjában többször is: úgy kellett neki, mi a csudáért nyitotta ki folyton kérdező, és felfedezni szándékozó, csicsergő száját? – Erre azonban szokásos módon az esetek nagy többségében tulajdonképpen sohasem érkezett kielégítő válasz!
Amikor aztán átmeneti jelleggel – persze azt hangoztatták, hogy pusztán, csak orvosi megfigyelési célzattal -, inkubátorok fogságára ítélték csupán pár napig, hogy minden apró, kis porcikáját megfigyelhessék, akkor már Zsurkáné is egyre-egyre kezdett bizony követelőzni, hogy hová tették már egyetlen kisbabáját, mert már nagyon szeretné látni, s minek utána anyatejjel sem a szülés előtt, sem pedig azt követően egyáltalán nem rendelkezett bele kellett fogcsikorgató kényszerűséggel nyugodnia, hogy a kis Albertet egyelőre mesterséges tápszerekkel fogják táplálni, aztán majd odahaza csak esznek közösen valami finomat!
– Hát adják már ide áldott gyermekemet! – követelőzött egyre serénykedőbben.
– Azonnal kedves asszonyom, csak arra kérném, hogy nyugodjon meg, amennyiben ez lehetséges! – próbálta nem sok sikeresség mellett megnyugtatni az éppen ott posztoló fiatal ápoló.
– Várjon, kérem egy kis türelemmel, azonnal utánanézek! – már fogta is sósoldatos infúziós tasakokat, amik színtelen-szagtalan színű táskákra emlékeztették az avatatlan szemeket, és máris dolga után eredt!
,,Hát ez kész vicc, ami itt folyik! Mikor mehetek már el innét?!” – futott át a gondolat az agyán.
Nem sokkal később már hozta is egy másik ápoló az újszülöttet, aki – miután látszólag tökéletesen semmit sem érthetett az adott eseményekből -, úgy bömbölgetett, és kezdte el vége-hossza nincs toporzékoló oázásait, hogy egy idő után meglehetősen kellemetlen perceket szerzett a hallójáratoknak!
– Jól van, nyugszik a baba, cssss! – igyekezett nyugtatgatni a kissé tapasztalatlan ápoló, majd amikor fiatal édesanyja karjaiba tette a kisdednek sem kellett sok hozzá, hogy megérezze édesanyja egyenletesen verő szívhangjait – s máris, mint kicserélték volna kellemesen gőgicsélt csupán, és a kezdeti ördögfiókás jellemét levetkezve egy angyali kisfiú nézhetett egyetemesen farkasszemet édesanyjával.
– Hát szia, te angyal, te kis édes, kis pocaklakóm! – s abban a felejthetetlen, és örök érvényű percben, a kismama körül szinte megszűnt minden; már nem hallotta a sok esetben rikácsoló ápolók, és orvosok néhol fület süketítő utasításait, és hangosabb mormogásait, és megszűnt végtelennek tetsző pillanatokra a városias forgalom dudáló, és tülkölő óbégatása.
Az orvos is előkerült nemsokára – hát persze, hogy azt a spanyolviasz gyárost küldték már megint – aki azt hitte, hogy akár egymaga tökéletesen kordában tarthatja az osztálydolgait, és egymaga is elvezetgetné a kórházat is akár!
– Na, hát hogy vagyunk, hogy vagyunk! – kellemetlenkedett pökhendieskedő hangjával, s máris szó szerint kiragadta az éppen jókat szundizó kisdedet a kismama karjai közül. – Csupán néhány rutin jellegű, egészségügyi vizsgálatról lenne szó kedves hölgyem!
– Már megint??? – értetlenkedett az ifjú hölgy. – Hisz nem ön említette, hogy már mindent megcsináltak, és mindent rendben találtak?! – kérdezősködött nagyon is idegesen. – Mikor mehetünk már végre haza?!
– Türelem kedves asszonyom! Türelem! Meg kell kérnem, hogy várakozzék itt nyugodtan, és ne stresszeljen, mert az komolyan megárthat az egészségének a továbbiakban! Nemsokára megjövök, és akkor majd többet megtudhatunk! – a kisded az erősen szorító, görcsös karomszerű ujjak hatására fölébredt, és megint elkezdte a véget nem érő, sorozatokban fenyegetésekkel fenyegető hisztijét, ami érthető is volt, hiszen nem érezte édesanyát.
– Megkérném kollegina, ha volna olyan szíves, és persze csak átmeneti jelleggel, de elhallgatatná ezt a rimánkodó csöppséget, mert már most százhúsz a vérnyomásom, és attól tartok, ha ez így megy tovább, akkor a továbbiakban széthasad a fejem!
– Hát, hogyne főorvos úr! Ez csak természetes! – s már gondoskodó, kicsit húsosabb ölelgető karjaiba vette, és olyan megértő türelemmel, és szerény alázattal ringatta, és közeledett feléje, mintha csak a sajátja volna.
– Lekötelezett! Most pedig – mutatott az irodája irányba -, volna szíves és követni!
– Persze azonnal megyek! – miközben követte a főorvost maga is érezte, hogy torkát hatalmas, gombócszerű idegesség fojtogatja. Mintha érezte volna belsejéig lehatolón, hogy ez lesz talán végzetes egyszerűséggel és kiszámíthatósággal utolsó munkanapja…

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 159 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Furcsa Állapotok

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Zsurka Albert újszülött története a körötte tüsténkedő kórházi dolgozókra is hatással van. A pökhendi, arrogáns szülész orvos és a gondoskodó, anyai érzéseket tápláló orvostanhallgató másként reagálnak a váratlan helyzetekre.

Rövid összefoglaló

A kórházi dolgozók élete gyakorta szorosan összefügg a betegek, és a hozzátartózóik életével. Zsurba Albert születésének története éppen megfelelő alkalom, hogy az arrogáns szülés főorvos egy egy aggodó orvostanhallgató összekülönbözzék.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!