Szívet-tépő mélység csoportosul bennem!
Ifjúként lettem köztetek aggastyán-gyerek!
A mindenséget ajándékba kaptam
valamikor, lelkemben még mindig
száguld határtalan kín-fogott sebek vétkes félelmei!
Szívem bíborban fogant, lüktető kelyheit
sokszor láthatatlan kések szabdalják;
beesett, pufók arcom árkaiban
még látszik féltékenykedő szomorúság
- ezért van s lehet,
hogy előítéletek falai előtt szándékosan megtorpanok!

Ha léteznek még sorstársaim, küzdenek helyettem is!
Nyílt, beszédes figyelemmel
kíváncsiskodó szemek kutatgatják
s követik különcségeimet,
mint tétova dióbél:
magába fogad mag-magányom!
Küllőként fognak őszinte,
Igaz-szavak:
kérdések köde fejem felett körözget bizonytalan!
Mozdulatlan térben kifeszített
bizonytalanságban sokszor csak lebegek súlytalanul...

Szél-nyughatatlan magát-emésztő,
defektes alak mosolyában vígjátékra
készülődött s lélekformáló drámákat élt át!
Hittem sokszor, szívem vezérlő sejtelmekre láthat!
Lett úgy, mert megtörtént,
olyan pontra értem, ahonnét ritkán lehet csak visszaút!
Hitemhez méltón kellett őrizgetnem szavaimat!
Akkor lehetett csupán teljes,
megfogadható ígéret,
ha mások mellém álltak teljes valóval!

Belülről emésztő tűz voltam lobbanó tudattal,
mely csak egy másik szikrára várakozik,
hogy tovább lélegezzen!
- Üvegfalú csendben szilárdan tartó,
kapaszkodó hidakban jó lett volna megkapaszkodni!