Szilánktócsák tetején aprócska könnyező-buborék
pukkanva táncol: önmagát gömbformában elsiratja!
Sebzett múltamban engem is
így büntet-fürdet meg a lélekösztönző zápor!

Küzdő szelekben imbolygó,
méla láng lehetek csupán;
farkastörvényeknek még konok hittel ellenálló!
Baljós sejtelem figyelmeztet
engem környékező vészjelekre
- míg lelkemben megállíthatatlan,
csörtető patak sebekből kivájja
még továbbra is mélyülő gödörmedreit!
Ringat a tudható léthinta!
Felfedi előttem rácsláncait;
vonz magához mágnesként
szelídíthető merengés!
Gyöngyház-derengésekben
ha hallgathatom kopogó üveghang-játékukat,
bátran belekapaszkodhatok!

Bennem még lázító-lázadó hangok
törnek a felszín felé, s regélnek
őrzőn Theirésziász-félelmeket!
- Benső végtelenem tán segítheti még
bennem újraépíteni
a szerteágazó jelendarabkákat!
Lélekfilmeken kellene
újból átnézni szemek beszédét,
hogy hangok nélkül is
puszta jelenvalóval érthessük
egymás egy-hullámhosszú gondolatait!

Testetlen csöndben vándorlok s várakozok!
- Felhőkönnyek táncaként zuhog egyre
a zápor őszinte szemeimből,
kövér-gyémántoknak látszanak
a hangtalan drágakövei a meghajszolt léleknek,
mit sorsfordító pillanatokban
a többi emberért is hullatgatok!

Benső rezdüléseivel még
vissza-visszaköszön az egykori örök gyerek,
aki ma is vagyok:
korok titkai belevésve arcom
botorkáló árkaiba, szüntelen fennakadnak!