Előbb szervesen kikezdhető maradvány
nőtt csendesen a hallgatáson,
míg végül a bőbeszédű szószátyár
is hitvány-alamuszi némaságra ítéltetett!
Csupán csak utána kóstolhatta mérgezett
ízét mindennapi trágár-szleng nyelveknek!

Hamar megtelt, majd felvérzett
az önérzet csillag-méltósága!
Folyamatosan vérző sérelmek áradtak szét
a flegma-gyilkos Lét partiképes rendszerén;
s odabent még most is csupán sziklák
s korall-szigetek hirdetik a Golgota-magányt,
s hogy ez valamikor még bizton jelenthetett valamit!

Egy napra kupeckedő, seftelő zsibvásár az Élet:
önmagát zabálva is bármikor felfalná,
ha azon múlna, kinek is juthat finomabb falat,
vagy több kiváltság-babér!

Mert mindenki sejtve tudhatja:
egyetlen érzék maradhat csupán éberen,
ami, mint titkosított radar egy eltévedt képleten, önmagához
vonzza az anyagiaskodó harácsolók táborát
s azokat, kiknek a luxus is trófea!
- Kopaszodó csend a távolság repedő
részei között is egyre növekedett:
egymástól született idegenkedők
kolonc-hízelkedői lettünk!

Felszívódó percek némuló aranyköpéseket szülnek,
s kapcsolatok híján az alantas felszíni
vidékeken csupán az érvényesül,
aki eladta magát, vagy pucsítva beterpesztett!

Sűrítenek s felhígítanak egyre görbe tükrök!
Földre elejtett szívütemet, ki lehet majd a szerencsés,
ki arany-szívével elbabusgatja?!
Gyilkos korom, mint kisstílű dögcédulát,
alamuszi névjegyet majd szándékkal meg- s eltapos,
pedig sohasem hagytam magam!

- Vergődő Golgotákat megjárt jelenünk is ide-oda cikkan ingatag!
Alattomos titkok elől jó lett volna elfutni,
ha tudtam is, hogy folyvást felsértenek "miértjei"!
- A feledés sötétje sohasem tárul -, de szakadék-mélységig zuhan alá.