Ha már jó előre kigondot magának a Lét
- üdvösebb lesz, ha magadban tartod s megfontolod:
Nagyrablókká aljasodnak hetvenkedő
törtetők s kisbolondok ott kin!
Míg itt benn: éltető, nemes szívedben lüktethet,
összpontosulhat minden emberi szándék,
ha el nem kótyavetyéled érték-személyed.

Anyagi forrásaidat, vagy csurranó
éhbér-pénzed morzsáiból mit jogtalanul
főnököd tőled is rég megtagad ritkán részesülsz,
s álmaidat rég fiókok sötét kamráiban
szorongattad, hiszen az elinduláshoz
még mindig kevés az induló tét.

- Személyed tükör, melyből hitvány
s kisstílű próbálkozásaid,
hogy fennmarad a rostán visszales rád.
Van borostád, szappanod,
s fogkeféd - kész az anyagiasult leltár
- de ha sebezhető lelkedben
nem csendesülhet már megértőn
s érzőn lélekharang a többség
mit hiábavalóan gyűjtőgettél fölösleges.

Nem létezhetsz, ha már feladtad emberségedet:
hová majd egyedül kilépsz innen gondold
meg jól; harapófogóval,
mint leselkedni vágyó orv-vadász
titkon vicsorít még feléd az élet,
s ha elkap nem ereszt.

Vacogtató, téged millio-alakban megkísértő
ördög-görcs indulat atommagként robban benned,
míg izzó agyad diódái megoldások
elbukott lehetőségein vacilálnak szüntelen!
Átkozódol s jogosan toporzékolsz magadban
- bár komolyan magadra vetted
mindig mosolygó ugratások céltábláit
- éltél, ha nem is bátran,
de kunyeráló gyávasággal
míg volt merszed;
önmagadat fárasztottad
szikla-építő súlyok alatt.

Miért háborúzol mondd önmagaddal
s inkább önmagad ellen?!
Talpra biztosabb békével s elfogadással állj!
Önmagadba harapnál gyakorta,
mint a farkas, hogy érezd fájjon,
s míg elringat ha hagyod gazdag
képzeleted forrásétkű, szent jutalmat ad.
Ha a Végzet süllyedő szigonyt dob rád
lábad rozsdás csontjaid biztos fedezékbe
masíroztasd s talán, ha bátorságod
mímelve kimutatod áldott Kedvesed
csók-csillagaival ringathat,
amíg megnyugszol kiszolgáltatott gyermekként.

Ne áldozd s oszd szét tennmagad,
de maradj egyetlen felelősségedben:
A Mindenség éden-pillanataiban
testbe zuhan a Lélek.
Tanúkodó könnyeidet
valaki már bőszen gyűjtögeti!