Barion Pixel nuuvella

Rekviem

 

Az emberek – különösen a XXI. század elején -, előszeretettel válogatták meg sírhelyeiket. Nincs is ebben semmi különös. Feltéve persze, ha az illető jómódú volt, és megvolt hozzá a kellő anyagi forrása, hogy ott aludhassa, pihenhesse ki örök fáradalmait, és nyűgéit, melyekre életében nem tudott kellőképpen figyelmet fordítani.
Szálka Ottó előtt is rendkívüli megfontoltságot, és precízséget követelt meg a személyes döntés, miszerint: Rákoskeresztúrra, vagy éppen a közkedvelt és már-már exkluzív Farkasrétre szeretne-e temetkezni, ha majd eljön a végső óra.
A Temetkezési Vállalat természetesen bizonyos juttatások fejében mindenkit a lehető legközvetlenebb készségességgel felvilágosít, hogy urnás, vagy éppen a díszesebb, és konzervatív, letisztult panteonos szertartást szeretnék-e a hozzátartozók választani.
Attól függően, hogy kit hol, és mikor ér utol a végzete helyhez kötötten meg van állapítva, hogy ki mikor, melyik helyre kerül a temetőhelyek sorában. Mintha az emberek legalább is táblákat viselnének a nyakukban, és azok alapján tájékoztatnák a többséget, hogy az elhunytat éppen hová helyezik végső nyugalomra. (Ennek összességében a hozzátartozók nem szoktak különösképpen örvendezni).
Szálka Ottó mivel egész életében Budán élt, dolgozott, és tevékenykedett ezért fel se merült benne, hogy Farkasréten kívül bárhova máshova temettesse önmagát, miután hozzátartozói, és ismerősei nem voltak. Úgy tűnt, ahogy az évek száma is fokozatosan nőtt és gyarapodott, hogy baráti köre is nemhogy nőtt volna, de radikális ütemben lecsökkent. Néhány alkalommal, és főként ünnepnapokon akadtak barátai, akik megbízhatóságukat saját maguk előtt igazolva, mintha ezzel külön kegyet szerettek volna gyakorolni felhívták telefonon, és fogadkoztak, vagy éppen ígéretekkel hízelegtek Ottónak, hogy a következő nyáron kivesznek egy hét szabadságot és minden esetben vagy családjukkal, vagy egymaguk de meglátogatják őt.
Erre természetesen tisztázatlan okok miatt az elmúlt hetvenegy-nehány évben sosem került sor.
Szálka Ottó hitelen váratlansággal szembesült az elkerülhetetlen ténnyel, hogy már csupán legfeljebb hónapjai vannak hátra. Így ha jót akar magának elrendezi még apró-cseprő ügyeit, és miután minden átmenetileg rendezett lesz távozhat e földi létből, melyhez legfeljebb csupán annyiban lehetett köze, mint annak az idegen átutazónak, aki csak átlépked az életén, vagy a létezésen, hogy senkit meg ne bántson, vagy senkit meg ne zavarjon.
Éppen megbetegedése előtt nem sokkal jelent meg a közösségi médiában a hír, hogy valamilyen irodalmi jellegű díjra jelölték, és mivel ezt személyesen, vagy ünnepélyesen nem tudta átvenni ezért a bizottság és a szakmai zsűri – kénytelen kelletlen -, feladta neki postai utánvét úton, természetesen minden összköltséget állva.
Keserédes elégtétel volt ez Szálka úrnak, aki egész hervadó fiatalságában úgy várta ezt az elismerést, mint szakmai pályafutása egyik jelesebb, és méltóbb talpkövét. Lényének elemi tartozéka volt, hogy elsősorban ő szolgálja a ,,közjót” és nem fordítva.
Mégis a ,,közjó” néven emlegetett sajátságos boldogulási forma rendre cserben hagyta, és még arra sem vette a kisebbfajta előzékenységet, hogy töredelmesen bocsánatot kérjen tőle.
Elég az, hogy Szálka Ottó befizette saját temetési költségét, és még saját nekrológot és kisebbfajta prózai szöveget is írt, ha afféle rendkívül szűk körű, és megbízhatatlan búcsúztatásra kerülne sor legalább a halottas gyászhuszárok közül lehessen valaki aki azt a pár verset, és gondolatot elmondja ravatalánál.
– Édes egy öregem! Hát értsünk már szót! Te vagy az egyik legédesebb, legbájosabb régi barátom! – hívta föl egyszer-kétszer egy évben egy-egy barátja. – De itt vannak a gyerekek! Az anyósom meg nemrégiben kapott új pészmékert! Most tényleg nem tudunk meglátogatni pajtás! Ne haragudj ránk!
– Örülök, hogy felhívtatok, és kívánom, hogy minden rendben menjen életetekben! – búcsúzott el udvariasan, kimért, angolos nyájassággal, ahogy már megszokta, ha valaki kereste.
Mégis egész zaklatott, stresszes, hajótörött lelkére mintha ráégett volna a bűntudat, lelkiismeret-furdalás, vagy a szégyen bélyege amiatt, hogy képtelen volt összeverbuválni ,,megbízhatóbb barátait” volt osztálytársait.
Ahogy reggelenként belenézett mindig frissen borotvált arccal a tükörbe, és egy öregedő aggastyán bámult vissza rá mintha megbánt volna mindent, amit egykoron fiatalkorában nem vitt véghez, vagy félt megcselekedni. Az első, viszonzatlan szerelem, ami valósággal úgy összetörte a szívét, hogy majdnem öngyilkos lett egy baklövés miatt, és ha anyja és nagyanyja nincs mellette már alulról szagolta volna az ibolyát.
Később klasszika filológiából próbált tudományos doktori fokozatot szerezni de csupán azért, mert feltett szándéka volt, hogy folyamatosan szőrszálhasogató, és kiállhatatlan apja előtt is bebizonyítsa, hogy igenis ő képes rá! Aztán, amikor végre meglett a hivatalosan is elismert papír az apja csupán csak annyit mondott:
– Hát édes fiam! Kicsit többet vártam volna tőled! – ám hogy valójában ez mire vonatkozott sohasem tudhatta meg, mert nem sokkal harmincnegyedik születésnapja után az apja infarktusban meghalt.
Nem tudta meg sohasem, hogy vajon szerette-e őt, és az anyját, vagy csupán megtűrte őket maga mellett. Egy hangulatemberrel különben sem mindig egyszerű, és komfortos együtt élni.
Ahogy a múlt emlékeiben kutatott egyre kitartóbban, és makacsul rájött, hogy abban a percben, amikor csak megengedte bárkinek is, hogy őszintén, és igazán megismerje egy-két hónapos ismertség után lerázva minden konvencionális kötöttséget lerázta magáról az illetőt, mert úgy érezte sokszor, hogy egy-egy komolyabb kapcsolat megfojtja, vagy megfullad. Sohasem tartotta magát szoknyavadásznak, vagy csapodárnak aki csupán azért volt nőkkel, hogy kiadósan kihasználja őket, mégis sokszor érezte úgy, hogy az igazi szerelem, és a beteljesült boldogság minden esetben kikerülte. Ez óhatatlanul is újabb és újabb magába fordulások kiváltó oka lett.
Szálka Ottóról egyértelműen ki lehetett jelenteni, hogy ízig-vérig irodalmár gondolkodású, kreatív, avatgarde ember, de ugyanakkor a modern technikát sem veti meg.
Amint divatba jött az internetes rendelések divatja neki sem kellett több azonnal vásárolt magának egy mindennel felszerelt laptopot, és egy-két ingyenes, általában nyugdíjasoknak szervezett tanfolyam elsajátítása után máris készen állt, hogy a virtuális térben is otthagyhassa saját keze nyomát. Egy kis idő múltán pedig szándékosan már nem ment emberek közé. Mintha külsőleg egy láthatatlan védelmi vonalat, vagy takarót terített volna magára, ami megakadályozta abban, hogy bizalmatlanságát, és hóbortos gyanakvását levetkezze. Egy idő után már nem mert senkiben sem megbízni.
Talán azzal, hogy a bizalma nagyon sokszor csorbult, mintha a különleges, emberi kötelékeket is felbontotta volna. Ahogy végigment az utcán – egyszer-egyszer -, mert a pékárut, és a kenyeret nem merte interneten keresztül megrendelni sétapálcájával, és kalapjával ténylegesen egy olyan gavallér, vagy múltszázadból itt ragadt emberhez hasonlított, aki felett, mintha szándékosan is megállt volna az idő. Mivel több színdarabbal is próbálkozott bizonyos progresszív, és lázadó stílust követő kisebb színházaknál, és miután szinte sehonnan sem jött válasz egy kis idő múltán felhagyott a szánalmas keresgélésekkel, és inkább csupán az íróasztalfiókjának írt.
Nem tudhatta azt sem, hogy több levelet is írt egy bizonyos ünnepelt, és sokat foglalkoztatott színésznőnek, akiről sohasem derült ki, hogy valójában voltak-e egyáltalán érzései, vagy gondolatai a neves költő-íróval szemben. Úgy hírlett, hogy egy-két későbbi interjújában fájdalmasan jól eljátszottan azt nyilatkozta róla, hogy minden egyes sorával egyre közelebb érezte magát hozzá, még ha a fizikális kontaktusra sohasem kerülhetett sor.
Szálka Ottó nem igazán volt az a barátkozó típus! Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetett vele barátkozni, vagy ismerkedni, sokkal inkább azt, hogy Szálka úr jócskán megválogatta azokat az embereket, akiknek a feltétlen bizalmát odaadta mint egyfajta különleges, különös ajándékot, amit mindenkinek nagy becsben illene tartania, különben hamar odavész.
Abban a pillanatban, ahogy Ottó megtudta, vagy megsejtette, hogy bármelyik illető, vagy barátja nem tartotta be a barátság szabályait egyszerűen vagy megszakította vele a további kapcsolatot, vagy fenntartásokkal kezelte az illetőt. A megbízhatatlan emberekkel szemben emberi kommunikációját jócskán leredukálta az egyszerű ,,jó napotokra” és a ,,viszontlátásokra.”
Szálka Ottó egész életére a sejtelmes titokzatosság, és kifürkészhetetlenség volt a jellemző. Mintha olyan ember lett volna, aki még nem dönthette el egyértelműen, mit is akar igazán magával kezdeni az életben a felszínen, ám ha valaki a dolgok mögé pillantott könnyen észre vehette, hogy Szálka urat minden érdekelte ami történelem, és irodalom, és rajongásig szerette a színházat, bár öregkorára a színházi épületek látogatásával azonnal felhagyott. Sokáig legközelebbi barátai, ismerősei sem érthették különcködő viselkedését.
Alighanem egy-két éven belül azok a megbízható, közeli ismerősei is önkéntesen kiléptek az életéből, akikre úgy tekintett mintha legalább is jótestvérei volnának. Összeismerkedett több színházi emberrel is rendezőkkel, és színészekkel, akik túlzottan is dicsérni kezdték remekre szabott darabjait, ám egyik sem tett különösebb erőfeszítéseket, hogy színdarabjait akár be is mutassák a világokat megjelenítő deszkákon.
Nem tudni, hogy azért-e, mert a színház vezetése nem nézte jó szemmel, hogy kortárs drámák is helyet kaptak a repertoárban, melyek kivételesen szóltak is valamiről, és nem pusztán csak olcsó, hatásvadász célzattal jelenítették meg estéről-estére a happy endet, másrészt mivel a színházak is anyagi, és finanszírozási problémákkal küszködtek akkoriban szinte egyik igazgató, vagy nagyhatalmú úr sem merészelt egy adott hatalmi klikkel kekeckedni, vagy kockáztatni, hiszen akkor azonnal bezárhatta volna minden további nélkül a kapukat.
Azt beszélték, hogy Szálka Ottónak állítólag volt egy menyasszonya, aki pusztán azért szállt ki a párkapcsolatból, mert inkább hozzáment egy hetvenéves idősödő aggastyánhoz – akinek még pénze is volt -, semmint, hogy olyan reménytelenül romantikus poétalelkű emberkére pazarolja az értékes idejét, aki bár lehozta neki a csillagokat is nem volt képes rá, hogy maradéktalanul elkényeztesse.
Néhány év múlva az aggatyán minden vagyonát gonoszkodó lányai örökölték, akik legszívesebben megfojtották volna egymást a haszonért, míg az újsütetű, fiatalos, csinos feleség szegény maradt, akár a templom egere!
Élete utolsó éveiben úgy hírlett, hogy minden szabadidejét saját szövegeinek, és kéziratainak gondozásával töltötte, és miután segítségére is volt a modern technika saját verseit mondta fel mikrofonnal, és a hozzávaló hangtechnikai eszközök segítségével, hátha a méltánytalan, és túlzottan is feledékeny utókor nem lesz rest, és végre valahára egyszer talán elismeri érdemeit.
Nem kellett sokat várni, mert a szerzői könyvkiadás és az elektronikus könyvek népszerűsége főként a tengerentúlokon is hamar elterjedt, és hatalmas népszerűségnek örvendett. Talán jobban is, mint Magyarországon. Nem kis idő múltán már Kanadába, és az Egyesült Államokba is eljutott a híre, és így érkezhetett el Francia, és Németországba is, ahova mint díszvendéget szívélyes üdvözlettel meg is hívták a megbecsült szerzőt, aki a felkérésnek nagyon örült, kiújuló betegsége folytán nem tudott részt venni a nemzetközi könyvnapokon.
Szálka Ottó bármennyire is magányos, zárkózott ember hírében állt mégis mindig készen állt rá, hogy az értelmesebb kultúremberekkel és régebbi barátaival tarthassa a kapcsolattartás formáit.
Teljes mértékben kivonni magát a világból huszon-egynéhány könnyvel és számos elismeréssel a háta mögött már így sem tudta. Bár fokozatosan hanyatló betegsége egy kis idő után szinte majdnem mindenben akadályozta, mégis élete végén úgy érezte megcselekedett valami lényére törőt, és talán nagyon fontosat, melyre egyedül csakis a valóban nemes, nagy emberek érdemesek.
Asztalhoz ült, és részletes levelet írt, hogy halála esetén mi a pontos teendő. Nem akart nagy felhajtást temetése körül, hiszen az nem lett volna méltó hozzá. Arra kérte azokat, akik megtisztelik sírját, hogy egy-egy verssel emlékezzenek meg róla, saját nekrológját kedvenc műfordítója olvasta fel. Azt mondták, hogy akik részt vettek a decemberbe hajló temetésen mintha a hóesésben fürdőző tejfehér felhők közül a délelőtti órák környékén országosan is kibújt volna a dédelgető napsugár, hogy még egyszer igazán mosolyogni tudjon.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 159 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Rekviem

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Szálka Ottó végső nyughelyet keres magának. Részletes, pontos, precíz levelet ír, hogy halála esetén mi a teendő. Hozzátartozói, családja nincsen, és élete végefelé rá kell, hogy döbbenje a groteszk valóságra, mely fogságban tartotta.

Rövid összefoglaló

Szálka Ottó fura, különc, groteszk kultúrember, irodalmár, aki saját groteszk temetését rendezi, miközben feje felett elsuhan az élet, anélkül, hogy öröme lenne benne.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!