TTudom manapság mindennap előttem viribel a tény, hogy csupa önző, érdek-háborúsodás a családi együttlét, körmönfont csalárd taktika a romantikus szerelem. Az ember kétosztatú magányba ekként ássa be végleg magát, mert még bizton elakarja hinni változni tud, ha átgondolt összefüggések logikájának megadja önmagát.

Az akarat bizony sokszor felrobban, akár az atom - kiszámíthatatlan pocelántőrő veszekedéseket idézhet elő - senkiföldjére kellene akkor gyorsan vonulni önkéntesen s eltöprengeni vétkező, galád szavaink súlyain. Vicsorító, meztelen-szemekben is sokszor páncél csikorog hogy ölni készül a csók, dúsított, emberi ösztön-érzelem, saz egyszerre ,,gyűlölöl és szeretek" ős-köd képlete.

Sírva-röhögve akkor miért történhet, hogy egymáson átgázolhatunk?! Ekként pusztít már önmagából megfontoltan mindent a szeretet s a szerelem öngyilkosságba kergető, titkos fegyvere; vadul dühöngő bika-indulatok fölkorbácsolódhatnak megint s egyetlen perc is sok - nem köthetnek fegyverszünetet, csupán lappangási időt!

Szíved bíbor-burok ketrecében dermesztő félelmedben időzített bombaként szorongatod önző infarktusait pusztuló vérrögeidnek. - Tudom én, hogy a megváltó békében is ölhet alattomos gazul az érdek, téboly s a vakhit s a modern erőszak egyenlő a tömeg-pszichózissal s ezt manipulációk szikra-gyújtogató arzenálja egyetlen perc alatt lángba borítaná - de mindezek ellen egyedül a Béke a tudatos vért: megszakíthatatlan, végesíthető.

Örökkévaló nyugalom földi mértékekre szabva s kimérve. Embert állattá aljasító fékevesztett, tomboló indulatot csak a Béke fékezheti meg! Talán még megszelídítheti az ezredévek, év-milliók alatt ránk rakodó alattomos túlélésért gyilkolni is kész fenevadat mint az értelmetlen egymás közti háborúskodás ránk szabadított!