A mellőzöttség, mint kiábrándult, tartós hontalanság lealacsonyít, csaknem eltapos - de meg-nem-aláz! Már néhány évtizede, hogy önző burkát kiterjesztette fejem felett a termékeny magány. Kimerítő tanácstalanság vonyít fülembe, akár cselekvő idegállapotban a fogalmazás: jól végzem-e munkám, hobbinak szánt forgácsolásaim? Csupán hamar megtörhető hangulati kedvem ingadozz?

Sokszor reszket görcsös-gyomrom, műtött lábam értelmetlen célok után sajog. A pedáns piperkőc, ki a légyzümmögésre, mint tűre a szénakazalban is ügyel, mindig éber türelemmel őrködik sebezhető örömök felett tőlem való. Emberi gonoszságokat mérleg-lemérendőn próbaképp voltam mindig jókedvű-mókás, embertelenségekben is emberséges, hogy túltehessek gonoszkodók smucig. zsugori táborán!

De míg mások fájdalmak, szívet-tépő gyötrelmekből érdemeket, karriert építenek önmaguknak, tekintélyt kovácsol abból, hogy szófogadó pribékként hóhér-kezekkel gyűrte, tapossa maga alá kevesebb sorsú sorstársait; urát majmolva hetvenkedő gigolót nevel magából s saját célja már, hogy fennmaradjon bármiáron győztesek olcsó listáin - addig én cselekszem önmagam törvénye szerint makacs-daccal naponta emlékeztetve magamat emberség s erkölcs lélekbe-vésett, íratlan de átérezhető szabályaira.

Sokszor van már úgy, hogy nem találhatom gyökereket-eresztő helyemet amit kicsit talán én is kiérdemeltem. - Zsibongó, tevékeny agyam fogaskerekei még működnek, s őrölnek s egyre azon vannak dolgos szent szorgalommal, hogy kérdőjeleket hasítsanak megváltozott, kiszolgáltatott helyzetek szövetébe. Tanácstalanságom sokadszori átok, utolsó menedékem: bizalmam mások iránt el nem játszhatom!