Barion Pixel nuuvella

Úton hazafelé


MMindenki biztosra vette, hogy a lány szépségénél nincsen megnyerőbb, lebilincselőbb, bombázóbb. Hát akkor hogyan is eshetett meg, hogy így harmincas éveinek derekán még mindig nem tudott, vagy nem szerette volna elkötelezni magát valaki mellett, akinek egyszerre szül gyereket, és teremthet boldog családi légkört?
– Édes lányom! Nem szeretnélek téged siettetni, de ha továbbra is csak arra az átkozott karrieredre koncentrálsz a végén figyeld csak meg senkit sem fogsz találni a férfiak közül, aki magadhoz való lehetne! – kezdte rendszerint mindig az aggodalmas anyuka a rendreutasítást, ha felnőttes lánya önző volt, vagy csupán megesett, hogy túlzásokba vitte túlzottan is temperamentumos makacskodását.
– Anya kérlek! Felnőtt vagyok már tizenhét éves korom óta keményen megdolgoztam azért, hogy legyek valaki! Elköltöztem otthonról csakhogy te nyugodt szívvel visszafogadhasd magad mellé Gyuri bácsit, holott nagyon is jól tudhattad, hogy az öcsémnek is szüksége lett volna egy önálló szobára! Kérlek fejezd be jó! Semmi kedvem sincsen veszekedni!
– Úgy! Szóval kinyílt az a kis csipás szemecskéd! Hát akkor vedd tudomásul kedves lányom, ha szegény jó apád itt lenne nem úsznád meg ennyivel azt garantálom! Szépen elbeszélgetettek egymással, és neked nem volna más választásod kénytelen lennél behódolni!
– Már megbocsáss, de nem éppen te emlegetted az érettségi után, hogy álljak meg a saját lábamon? Vagy ezt már elfelejtetted?! Hát nem! Felnőtt, önálló, karrierista nő vagyok, aki tökéletesen tisztában van a képességeivel, és azzal, hogy mit akar az életével kezdeni! Sajnálom ebből egyedül én döntök!
– Nahát! Nem is tudom megérteni, hogy az öcséddel hogyan váltatok ti ennyire különbözővé? – vissza kellett szívnia a sok borús, kellemetlen hangot, nehogy még jobban elmérgesítse a kettejük között beállt átmeneti fegyverszünetet. – Miért nem tudsz egy kicsit normálisabban viselkedni?! Sosem fogom megérteni!
– Talán azért, mert én nem vagyok hajlandó egyik napról a másikra feladni az álmaimat, és a terveimet még ha a fene fenét eszik akkor sem! A kedves öcsém is mit csinált? Hát az a világ legkényelmesebb dolga: az ember családot alapít, gyorsan csinál egy, vagy két gyereket, aztán hogy hogyan élnek meg, hogyan boldogulnak az már igazán nem az ő gondjuk.
– No, de lányom! Fogd vissza magad! Nem szabad ilyeneket mondani! Mit gondolnak rólunk a szomszédjaink, hogy a lányunkból kokott, vagy céda lett?!
– A kedves szomszédoknak – én úgy látom -, az égadta világon semmi közük sincsen hozzá, hogy mit kezdek magammal! És különben is pénzt keresek nagyon jó állást kaptam a médiában, és egy kulturális magazinnál! Kell ennél több! Amíg fizetni tudom a számláimat úgy gondolom nem lesz semmi baj!
A beszélgetés kezdett kivetkezni magából. Anya és lánya között az évek során – nem volt mit tagadni -, jócskán megromlott a kapcsolat, mivel az apuka rendszerint sohasem volt otthon, mert kamiont vezetett, így jóformán egyszer egy, vagy két alkalommal tudhatta, hogy hellyel-közzel mi folyik kis családja életében, amikor megfáradtan hazaérkezett hosszabb útjairól.
– Jól van édes lányom! Én felneveltelek, iskoláztattalak! Mostantól kezdve pedig le fogom venni rólad a kezem! Csinálj amit csak akarsz! – az anyuka ezt olyannyira elszántan, és komolyan gondolta, hogy az aznapi vacsora maradékát nem csomagolta be lányának, mint rendesen szokta, hanem kiöntötte mint mosléknak valót a hízóknak, és a kocáknak.
A felnőtt mindig csinos, és talpraesett nő elbúcsúzott a szülői háztól. Egy kis idő múltán főként a szomszédoknak tűnt fel a meglepő, különös eset az anyuka sokkal jobban kezdte el babusgatni fiát és annak családját, és egyetlen lánya már csupán legfeljebb a nagyobb ünnepeknél került szóba, igaz csupán futólag!
– Jó napot kedves Müllerné! Hát hogy szolgál az egészsége? Hogy vannak? Meddig nyűvi még az ipart a kedves ura? – köszönt egy másik, kicsit kotnyeles, minden lében kanál özvegyasszony.
– Jaj, ne is mondja Borikám! A lányom teljesen eszét vesztette! Budán él egy társasházban, és annyira jól megy a sora, hogy minket úgy szólván régen el is felejtett, és még csak felénk sem néz! – az anyuka mindig tudta, hogy egy kis sajnálkozás, vagy önsajnálat használ a szomszédoknak is, mert így legalább ingyen kaphatott innen-onnan friss tojást, lisztet, és apróbb-cseprőbb élelmiszert.
A falusias közösségeket mindig is az összetartozás jellemezte, nem úgy, mint a városiakat.
– Hát ez nagyon szomorú eset kedves Müllerné! Nem szabad elvadítani a fiatalokat a faluból, különben mink is lehúzhatjuk a rolót! No, én azt mondom béküljenek ki mindegy mibe is kerül, és bízhat benne, hogy a dolgok majdcsak mennek a maguk módján! No, minden jót! – azzal fogta bevásárlószatyrát, és megindult a piacra, hogy kertben termelt frissebb zöldségeit valamivel nyereségesebben el tudja adni!
Néhány évvel később kiderült, hogy Müllerné lánya egy bulvár tévécsatornánál lett műsorvezető. Az indokok, vagy okok egyelőre mindenki szeme előtt homályosak, és nem tisztázottak voltak, mégis Müllernének átmentileg megnyugvást jelenthettek, hogy mégis családjából legalább egy gyereke megcsinálta a maga szerencséjét.
Minden alkalommal, amikor csak estefelé bekapcsolta a tévét, hogy a szokásos híreket meghallgassa mindig feltűnt pontban fél hét táján lánya kisminkelt, makulátlan frizurás arcképe, ahogyan vendégeket fogad a stúdióban, és kedveskedőn, incselkedve, humorizálva elbeszélgett a meghívott híresebb emberekkel.
Nem is kellett több! Mikor híre ment a faluban, hogy Müller Fruzsinkából televíziós személyiség lett az egész falu apraja-nagyja felkerekedett, és persze mindenki arra volt kíváncsi, hogy a házsártos Müllerné milyen újabb meséket, és történeteket talál ki, arra nézve, hogy miként hódította meg lánya a fővárost, és benne az emberek szívét.
– Ne is mondja Géza bácsi! Ez a Müllerné szerintem addig kuncsorgott, vagy esdekelt a tévénél amíg be nem eresztették az ajtón belülre, hogy kikönyöröghesse magát, mert az ura nélkül elveszett bárány volna! – kezdte az egyik asszonyság.
– Nem lehet drága Margitka, hogy Müllernénk egyszerűen csak szerencséje volt! Lehet, hogy Fruzsinka olyan jó tanuló volt, hogy egyesek hamar meglátták benne a lehetőséget? – vélekedett egy másik szomszéd.
– Én pedig azt mondom, hogy Fruzsinka kapcsolatokra tett szert, és az érettségije fabatkát sem ér! Másként aligha lehetne érvényesülni a mostani érdekvilágban! Igaz-e?!
A legtöbb szomszéd szándékosan Müllerék családi háza előtt beszélgetett, vitatkozott, vagy egész egyszerűen próbált érvelni amellett, hogy a Mülleréknek több van a tarsolyukban, mint akár a faluban másoknak. És persze senki sem tudta biztosan, hogyha Müllerénknek ennyire jól megy, akkor Müllerné mi a csudáért rimánkodik, sajnálkozik, eszi a kefét mindig, hogy mennyire szegény, meg hogy mindig ő az, akit büntet az isten?!
– Szerintem bolondot csinál az egész faluból ez a minden hájjal megkent asszony! Jól tudja ez, hogy mi fán terem az ámítás, és a spekuláció. – vélekedtek sokan.
Nem kellett hozzá sok, és az egyik tavaszi hónapban – sok éves kamionozás után -, hazatévedt maga a családfő Müller úr, ahogy mondani szokás kicsit széjjel nézni háza portáján. Abban a pillanatban, ahogy a nagy tizennyolc kerekű monstrumot leállította a családi ház melletti viszonylag tágas utcácskában a legtöbb szomszéd máris repesve, szinte ünnepi jelleggel odafurakodott a közelébe gratulálni.
– Sok szeretettel gratulálunk Müllerkém! Ezt aztán jól megcsinálták! A maga kedves felesége bizony jócskán érthet a pénzforgatáshoz nem mondom! – szorította meg szinte családtag módjára vele aszott kezét egy özvegyasszony.
Müller úr mivel semmit sem érthetett az egészből kedvesen megköszönte mindenkinek a jókívánságokat. Önmagában persze úgy vélekedett, hogy nagyobbik, egy szem lányát eljegyezték távolléte alatt, vagy az is megeshet, hogy már régen túl vannak az esküvőn, és most a szívélyes helybéliek személyesen szeretnék kifejezni számára gratulációjukat.
Mivel még csak most érkezett meg a hosszú utazásból azonnal besietett házába, hogy üdvözölhesse időközben maroknyivá zsugorodott családját.
– Hát szerbusztok aranygyerekeim! Hogy s mint vagytok? – érdeklődött, mint aki semmiről sem tud semmit.
Müllerné szokott módon most is előbb a kitartóan megjátszott, színészi babérokat is bátran kamatoztató siránkozásokkal, sajnálkozásokkal indított bízva abban, hogy biztos, ami biztos ura csak nem fogja bántani azért, mert talpra állította a lányát, és ezzel gyakorlatilag egyben nem szívesen látott családtag is lett.
- Még ilyet drága Gézám! Nem is mertem hinni, hogy te ilyen hamar megjössz! Nézd csak Áron! Jóapád hazajött! Na! Mozdulj már te gyerek! Legalább öleld meg, hadd örüljön!
A már javában tinédzserkora vége felé járó, mackósabb fiú tevelustasággal azt tette, amire az anya kérte; lomhán, vánszorogva odament apjához, és mint aki másnaposságtól szenved lazán megölelte, majd visszasüppedt kedvenc foteljába a tévé elé, és közönyös tunyasága ismét erőt vett rajta.
– És mondjátok csak? Hol van az én hercegnőm? Merre van Fruzsi? – Müller rögtön meglepődött, hogy mennyire rideg, és tapinthatóan fagyos a hangulat az egész házban.
– Hát tudod ő most Pesten van, mert már dolgozik, és nagyon szépen keres! – mintha egyenesen arrogáns büszkeség dagasztaná Müllerné mellkasát úgy felelt férje kérdéseire.
– Csak nem felejtettetek el szólni neki, hogy ma érkezem?! – nézett előbb fiára, majd feleségére felváltva szúrós szemekkel.
– Hát, ami azt illeti! A lányunk kinyilvánította, hogy immáron felnőtt nővé vált, és mivel maga lábán is megtud állni, így gyakorlatilag levettem róla a kezeimet! – Müllerné válaszában nem volt szinte semmi meglepő, hacsak az ember nem éppen most érkezett vissza egy hosszú, és viszontagságos útról abban a hiszemben, hogy mikor itt hagyta otthonát még minden stimmelt.
– Jaj anya! Miért kellett elüldözni azt a lányt?! Mindig is nagyon szorgalmas, és csupa szív teremtést volt! – bosszankodott az apja.
– Ne kezd ezt édes uram! Te is nagyon jól tudod, hogy mindent megkapott a kislányunk csak örökösen többre vágyott! Ha a kisujjunkat nyújtottuk neki máris az egész karunk kellett!
A vacsoraidő a továbbiakban komoran, és szótlanul telt el, akárcsak az azt követő egyformaságba vesző napok sora. Müllerék a tévét bámulva tudták meg, hogy kislányuk több sikerre éhes, befolyásos sportolóval, és üzletemberrel is randavuzgatott, és nagyon jól érezte magát az ún. híresebb emberek társaságában. Később megint csak a tévéből értesültek róla, hogy gyermeket vár, és valószínűleg magánkórházban kíván majd szülni.
Mivel apjának mindig is a szíve csücske maradt valósággal eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy megtudja melyik kórházban fog szüli lánya. Amikor bement hozzá lánya valósággal el sem akarta hinni, hogy apját látja, és annyira megörültek egymásnak, hogy könnyzáporok áradatában üdvözölték egymást.
– Édes kis hercegnőm! Annyira boldog vagyok, hogy újra láthatlak! Te ne törődj semmivel! Muszáj megerősődnöd! Nemsokára nagypapa leszek! – letette a kórházi asztalra az összekészített háztáji húslevest, melynek gőzölgő illata máris gyermekkori emlékeket ébresztett lányában.
– Apu! Én igazán megpróbáltam anyuval is kibékülni, de te is tudod milyen, amikor nem sajnáltatja önmagát! Egy idő után már egyre nehezebb volt vele! Úgy éreztem, mintha a fejemre nőtt volna! – vallotta meg hosszas pityergések kereszttüzében a fiatal nő.
– Édes kincsem! Rá se ránts! Anyád majdcsak megbékül, csak most ennyire vaskalapos! Én nagyon büszke vagyok rád, és ezt te is tudod! De most mesélj csak! Ki a barátod? Ugye rendes ember? – s míg a csecsemő láthatására várakoztak mindent átbeszéltek töviről-hegyire.
– Biztosan nem fogod elhinni, de amikor először találkoztam vele máris egy hullámhosszra kerültünk, és úgy éreztem magam mellette, mintha már évek óta ismerném! Igen! A legelső alkalommal mindketten védekeztünk, de elég hamar rájöttünk, hogy gyereket szeretnénk vállalni! Képzeld olyan aranyos volt, mert éppen a szülinapomon novemberben kérte meg a kezemet! Hát nem nagyszerű?
– Megkérni valakinek a kezét úgy, hogy be sem mutatják őt az örömszülőknek! – csóválta a furcsaság hallatán fejét a családfő. – De ha már így alakult nem vitatkozom! Áldásom rátok! – azzal gyöngéden homlokon csókolta lányát.
Amikor behozták a kisbabát, aki úgy aludt a betakargatott takarók kellemes melegében, mintha igazán otthon érezné magát a büszke nagypapa majd elolvadt a gyönyörűségtől, és mire a látogatási idő felénél jártak Müllerné is betoppant, aki nem felejtette el szóvá tenni, hogy a kórházi számla valószínűleg borsos lehet, hogyha valaki ennyire elit kiszolgálást kap.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 292 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Úton hazafelé

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Egy családban, főként, ha az egyik szülő vaskalapos, fogához veri a garast akadhatnak kisebb-nagyobb összeütközések. A Müler-családban a nagyobbik felnőtt lány Fruzsina állást kap mint műsorvezető, és máris elkezdődnek a szomszédi találgatások, és sugdolózások, hogy hogyan sikerült állást szereznie? Mindenképp aktuális történet.

Rövid összefoglaló

Egy családban, főként, ha az egyik szülő vaskalapos, fogához veri a garast akadhatnak kisebb-nagyobb összeütközések. A Müler-családban a nagyobbik felnőtt lány Fruzsina állást kap mint műsorvezető, és máris elkezdődnek a szomszédi találgatások, és sugdolózások, hogy hogyan sikerült állást szereznie?

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!