Olyan vagyok, akár a hajótörött, kinek lélek-vesztő tekbője darabokra törött. Se jelenem, se jövőm sincsen - úgy éldegélek titkon völgyeim burkába zártan, mint ringatni vágyó ölekben az önző, sírdogáló csecsemő. Nincsen már hasadéka apró, áttörhető menedéke lelkemnek, csupán a szüntelen, árván könnyező gaz-félelem; benne van üvegpalota-gyöngyeiben az állandosult melankólia, akár az emlékezet, ha a karbantartás is hiányzik - mulandó! 

Megviselt, sokszor törődött vagyok, mint kikoptatott, sokadszor foszló, viseletes kapcarongy,moly-szuette fekete posztó, metamorfózisszerű átlényegülésem is csupán képzeletbeli, idillikus termék. Kimeríthetetlen sorsüldözött egy élet: pofonok ócsárkodásait már aligha szenvedhetem! Létem: egyre megtörhető, sebezhető forgás. Önmagába vissza-visszatérő, - mostt még makacskodó, befeléforduló Kör; nagykorúsított tanúskodó. Nem lehet helye más önző-kimért panasznak, makacs fohászaimmal még szüntelen a szeretetet ostromolnám: nem válogathat senki felcserélhető lelkiismeretekben! 

Setét, alvilági zárkából még így próbálnék keservesen megszabadulni, mint tapogató  vaksi vakond, ha napsugarat észlel, mely még bearanyozhatja kicsiny életét: kutatva boncolgató, ki a lélek mélyebb összetételét, s titkait kutatja miközben babonázó, elbűvölő halhatatlan szemekbe beletekint! Hasított, büszke fény, vagy kozmoszi, üstökös csóva de jó volna ha átmetszené dolgaim átrendezhető menetét!