Barion Pixel nuuvella

Egy barátságos ember


BBonifert Imre sok mindenre lehetett volna büszke, amikor életének eredményeit szomorkás, vagy nehéz napjain számba vette. Elsőként kisebbfajta vállalkozását értékelte sokra, mely a kistermelői húsiparra szakosodott, és szépen hozott a konyhára – főként ünnep napokon.
Járda felé nyúló húsboltjában mindig volt egy-két henteslegény akiktől megkövetelte a kimért, kellőképpen közvetlen, udvarias modort a kedves vásárlók felé, még akkor is, ha a húskészítmények világpiaci, vagy felvásárlói ára szinte naponként jelentősen változott.
Második büszkeségét az a kis nyaralóféleség képezte a Balaton partján, melyet – a legtöbb ott lakóval ellentétben -, sohasem kerített el, legfeljebb csupán a gondozott kertes házat védte jó minőségi kovácsoltvas kerítés. Hirdetve, hogy azért itt mégiscsak ,,nagy ember” lakhat, és bár sokszor meggyűlt a baj a helyi illetéktelen betőrőkkel, és fosztogatókkal a legtöbb helybéli önkéntes polgárőri szolgálattal kívánta segíteni a derék Bonifert urat, hogy zökkenőmentes, és remélhetőleg felejthetetlen lehessen minden nyári vakációja, melyet a vízpart mellett szándékozik eltölteni.
És ha ez nem lett volna elég egy-két vendéglátós ismerőse ingyen szolgálta fel számára a vasárnapi sült halból, és ínycsiklandó, szálkamentes halfiléből készített ebédet, mely egy újabb szívesség volt Bonifert továbbra is bővülő életében.
Bár nemrégiben a bombázó, egzotikus szépséggé felnőtt lánya ajánlotta, hogy jutányos áron vehetne egy motorcsónakot, quadot, vagy jetskit Bonifert megmaradt a jól bevált fából épített, kis lélekvesztő tutajánál, melyet – mint azt roppant büszkén állította -, Tersánszky Józsi Jenő segített személyesen kifaragni még a hatvanas években.
– Jaj, apus! Te mindig annyira szorgalmas voltál! – puszilta meg rajongásig áhított szeretettel nagylánya Bonifert kopaszodófélben lévő feje búbját, és cirógatta meg enyhén borostás állát.
– Édes kislányom! Tudod drága jó apádnak sokszor kihagy az esze, de sohasem lehetünk eléggé óvatosak a mostani világban! – igyekezett figyelmeztetni mindig lányát, aki imádta a zsongó, éjszakai, bulizós partikat, és talpraesett hölgyként már volt biztonságos szexuális kapcsolata.
Végül Bonifertnek volt egy felbecsülhetetlen ritka kincse álom gyönyörűséges felesége, aki – bár eredetileg menyasszony volt, és csupán csak borzasztóan nagy erőfeszítések árán sikeredett csak megszöktetni. Apósa egyenesen vadászpuskával, és verőlegényekkel fenyegette meg szegény Bonifertet, hogy amennyiben nem adja vissza neki egyetlen lányát, akit nagyon gazdag embernek szánt Bonifert az életével fog fizetni!
– Ugyan már drágám! – babusgatta arcát csinos, stílusos fürdőruhába bújt felesége, aki imádott sütni-főzni, bár az ételt rendre odaégette, vagy elfűszerezte.
– Te is tudod, hogy apuka tisztel téged, csak éppen annyira makacs, és önfejű, mint te. Ezért is kedvel annyira. – igyekezett megmagyarázni a dolgokat az asszony és persze tisztavizet önteni a pohárba.
– Galambocskám! Nem nyugtattál meg! Akkor miért kellett a minap is rám uszítani azt a három benga vadállat kutyáját, akiket valósággal embervadászatra idomított be? – Bonifert hátát kiverte a jeges veríték, bár a késő tavasz legszebb, napsugaras napja volt.
– Bolondokat beszélsz drága férjem! – cirógatta, gyöngéden simogatta maradék haját az asszony.
Bonifert dolgozó ember lévén kora hajnalban már talpon volt, mert úgy tanulta, hogy a munkának becsülete van, és minél korábban kezdi el az ember, annál hamarabb is fog vele végezni. Ezért családjával ritkán, vagy csupán a hétvégeként tudott találkozni.
Ez azonban semmi esetre sem akadályozta abban, hogy méltó módon, sietség nélkül fogyaszthassa el csokis péksüteményből, és müzliszeletből álló fejedelmi reggelijét. Felesége ugyan sugárzó mosollyal ajánlotta, hogy üt egy kis kolbászos tojásrántottát, ám Bonifert gyomrát egy idő után megfeküdte az állandó jelleggel odaégett házi koszt.
– Majd később mókuskám! Most rohannom kell! Hogy nézek ki? – még egy utolsó pillantás az előszobai tükörben.
– Várjál mucuska! Csálé a nyakkendőd! – szaladt oda hozzá szinte szárnyalva gyönyörű angyala. -Így már sokkal jobban áll! – igazította meg a félrecsúszott nyakkendőt, majd megcsókolta munkába igyekvő, szorgalmas férjét.
Azért szerette a kora hajnalt, mert így legalább kiküszöbölhetőnek vélte a reggeli csúcsforgalmat, és mindig a megbeszélt időpontban ott lehetett munkahelyén, ahol az élet egyetlen pillanatra sem állt meg.
Régi típusú Zsigulijába ülve – mely vadonatújnak nézett ki, garázsban tartottan -, úgy érezte szinte röpülnek vele a megtett városi kilométerek. Bár retrós kocsija bátran kibírta volna akár a százhúsz kilométer/órát mi értelme lett volna a megszokott utazósebességet kockáztatni, amikor hatvannal is nyugodtan ellötyöghetett a főváros utcáin.
– Hé, tata! Húzzon el ezzel az ócska matuzsálemmel de gyorsan, mert mindjárt letolom! – fenyegetőzött éppen egy pihenő idejét töltő kamionos.
– Önnek is kellemes, napsugaras jó reggelt! – válaszolta fülig érő szájjal, mosolyogva Bonifert.
– Mi van nagyapó, most meg engem akar kóstolgatni?! – förmedt rá ugyanaz a kamionos. – Mindjá’ azt a jól fésült képét, ha még egyszer köszön!
– Önnek is további kellemes napot! – meg se hallotta a káromkodó szidalmazásokat. Hosszú, elnyújtott, nagy gázt adott, és a Zsiguli már röpült is át vele az Erzsébet-hídon.
”Hogy micsoda emberek vannak manapság!” – töprengett.
Szerette ezt a várost, mégis az utóbbi tízen egy nehány évben Budapest mintha már nem lett volna a régi. Az emberek egyre gonoszabbak, hitványabbak, barátságtalanabbak lettek, talán még egymással is, és eltűnőben volt az a jól megszokott baráti, és családias társas légkör, mely egykoron talán az egész város hangulatát szervesen meghatározta.
Régi életére kellett gondolnia. Vajon hol tartana most a XXI. században, ha annak idején nem lett volna rendszerváltás? Vajon még most is hallgathatná az apja becsmérlő prédikációt arról, hogy ő egy senkiházi, és soha az életben nem fogja semmire se vinni. Lánya születésekor halt meg infarktusban az apja, és nem tudott elbúcsúzni tőle.
Egy anyóka totyogott kerekes, húzható minikocsijával előtte, és pont hentesvállalkozásába tért be.
”Na! Lássuk! Mi sül ki ebből!” – gondolta, és mintha ő is vevő volna köszönt illedelmesen ahogy az anyóka előtt óvatosan beódalgott az üzlet helységbe, ahol már javában mentek a húsok bontási munkálatai, és a friss árukat is kihelyezték a hűtő pultukba, hogy a vásárlók kedvükre gyönyörködhessenek bennünk.
Az egyik henteslegény persze azonnal felismerte főnökét, ám Bonifert felemelte tiltó mutatóujját és pisszt jelzett neki, hogy még véletlenül se jusson eszébe őt lebuktatni, mert akkor nem kap fizetésemelést, vagy prémiumot.
– Mit tetszik parancsolni? – kérdezte hangosan a legény, mert az anyóka nagyot hallott, és csak tétován feszengett.
– Kérem szépen fiatal úr kérnék két kiló krumplit… négy vajas zsömlét, tíz deka párizsit, egy kisebb rúd szalámit, néhány hagymát, és ha volna egy szép, szaftos lacipecsenyének valója azt szívesen elfogadnám!
– No de drága asszonyom ez itt egy hentesüzlet! Hússal szolgálhatok, de attól tartok, hogy a zsömlét, és a hagymát máshol kell beszereznie.
Bonifert elfojtotta magában a jóízű mosolyt. Annak idején a vásárcsarnokban a nagymamájával de sokszor segítettek a segédeknek, hogy idejében kiszolgálhassák a vevőket. Kellemes emlékeket idézett maga elé.
– Tudja mit kedves fiatalember? Adjon inkább tíz deka pörköltnek valót! Tudja nem eszem én olyan sokat! Madáradagokkal is beérem!
Bonifert idő közben odapillantott az anyóka kiskocsijába, ahol tejföltől kezdve a túróig szinte majdnem minden megvolt található. Egy kis anyókánál ez meglehetősen szokatlan, hiszen hol volt még a következő nyugdíjosztás ideje. Bonifert mentségére legyen mondva nem szólt semmit.
A henteslegény kissé furcsán, de annál nagyobb segítőszándékkal kimérte a kért tíz deka pörköltnek való húst, és igyekezett színhúsokat adni, hogy az anyóka is ehessen végre egy jót, mert nagyon meglátszott rajta, hogy le van soványodva.
Akkoriban jöttek divatba a negyvenezer forintos bankjegyek, amiről az anyókának fogalma sem lehetett. Szinte büszkén húzta elő kis kocsija mélyéről kisebbfajta bőrerszényét, és vette ki belőle tüntetően lobogtatva Deák Ferenc képmásával díszített vadonatújnak látszó, ám valójában hamisítvány bankjegyet, és mintha egy grófné, vagy híres ember volna szépen kettébe hajtva adta át a meglepődött henteslegénynek a bankjegyet.
– Bocsásson meg kérem kedves fiatal úr, de csak nagy pénzem van… a többi a magáé, ha nem bánja… – nézett vizenyős, szomorkás, madárarcával a fiatalemberre, aki megsajnálta az asszonyt, és nem volt szíve megmondani neki, hogy a bankjegy, amivel fizetett értéktelen.
– Köszönöm a vásárlást kedves asszonyom! Minden jót! Kellemes napot! – felelte udvariasan mosolyogva. Még integetett is egy párat, amikor a sugárzóan boldog, és elégedett anyóka kitotyogott az üzletből.
Bonifert is majdhogynem könnyekig meg volt hatva. Nagymamája nevelte fel, mert szülei folyton folyvást dolgoztak. Ő tanította meg számára az elesettek, és a szegények iránti feltétlen segítő szándékot, és a szeretetet.
– Gratulálok kedves kollega úr! Megemelem a fizetését! – tapsolta meg beosztottját, mert emberséges volt.
– De hát… főnök úr kérem… nem is értem, hogy miért…?

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 292 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Egy barátságos ember

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Bonifert Imre XXI. századi korunk tipikus embere. Szerető családja van, kis weekend-háza a Balaon partján, saját fából készült lélekvesztő tutaja, használt, de vadonatújnak kinéző 1500-as Zsigulija. Egyszer betéved saját boltjába, ahol meglepő dolgot tapasztal.

Rövid összefoglaló

Bonifert Imre XXI. századi korunk tipikus embere. Szerető családja van, kis weekend-háza a Balaon partján, saját fából készült lélekvesztő tutaja, használt, de vadonatújnak kinéző 1500-as Zsigulija. Egyszer betéved saját boltjába, ahol meglepő dolgot tapasztal.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!