Barion Pixel nuuvella

Űr-kaland


NNem sokkal történt ez, amikor az első menetrendszerű űrjáratokat bevezették, és már szinte csupa-csupa pénzes ember járhatott hétvégi partikra, vagy csupán nyaralni valamelyik távoli bolygóra, vagy a holdra. Az én imádni való feleségem sem kérette magát sokáig.
Szinte azonnal kötélnek állt, és önként vállalkozott a kalandos, adrenalinfüggő utazásra, mert – mint az állította büszke hetykeséggel -, vérében van a kockázat no meg a makacs talpraesettség. És hát a magamfajta könyvmoly szabadgondolkodó azért mégsem értheti mekkora élményt jelent egy középosztálybeli fiatal feleségnek egy valódi űrhajóban utazni mázsás szkafanderek, és legalább annyira lelkes és izgatott űrturisták társaságában. Szinte máris összehasonlíthatatlanul nagyobb, és euforikusabb élmény, mint hétvégi programként meglátogatni egyikünk, vagy másikunk zsörtölődni vágyó, barátságtalan anyósát. Nem igaz?!
Álomgyönyörűséges, kacérkodó feleségemet mintha egy szempillantás alatt valósággal kicserélték volna: olyanná vált, akár egy lelkes, csínytalan, kíváncsi állatka, aki mindent tudni akar a kozmosz végtelen űréről, és mert odafent a csillagok otthonában súlytalanság állapota uralkodik feltétlenül, és fizikai törvények szerint már egyetlen csöppet sem kell aggódnia, hogy vajon mit fog szólni vajon a többi kedves, lelkes utas, hogy nem fér bele legújabb szoknyás, vagy új hullámos divatot követő ruháiba.
Melyek – meg kell jegyeznem -, szinte ingerlő féltékenységgel hatottak főként a többi hölgyeményre, hiszen aki megtanulta viselni a nőies holmikat azzal a halhatatlan, és hamisíthatatlan eleganciával, ahogyan feleségem tette, úgy a legtöbb ember jócskán lehetett irigykedő, hogy Valkainé őméltóságán mennyire fantasztikusan állnak még a retrósabb darabok is.
Egy szép napon két űrhajós érkezett kis házunkhoz. Becsöngettek hetedik emeleti ajtónkon. Mindketten talpig szkafandert viseltek, nagy elipszis-alakú, acélsisakkal fejükön – mert mint mondták -, elsőrendű fontosságú, hogy már a földi légkörben megkezdhessék az emberi szervezet reagálását az ú.n. szélsőséges viszonyokra.
Amikor ajtót nyitottam először úgy megijedtem, hogy régi sétabotomat akartam husángnak használni, hátha azonnali közelharc alakul ki, vagy betörők törtek ránk. Feleségem gyöngéden, ám határozottan kiragadta mancsos, Enkidu-kezeim közül a sétabotot, és mivel már ő is szkafanderbe öltözött időközben, mintha számított volna a két űrbéli úr érkezésére búcsút vettünk egymástól. Nagyon szerettem volna megcsókolni, hiszen ki tudja mikor láthatjuk egymást viszont, ő azonban makacs nyakas határozottsággal felemelte intőn hattyú kezét, mely az űrkesztyűk miatt ormótlannak, durvának tetszett, és már vette is a bőröndjét és azonnal követte a két szkafanderes hivatalos embert, akik egész idő alatt meg se szólaltak volna, és szemlátomást úgy viselkedtek, mint akik karót nyeltek.
– Jaj! Kis drágám! Kérlek vigyázz magadra, és ha baj lenne mindenképpen kérjél segítséget, mert nem tudok odaátra telefonálni! – integettem utána. Feleségem komoly, határozott, szúrós szemekkel nézett rám, melyek a továbbiakban szinte belém fojtották a szót. Kivétel nélkül mindig így viselkedett, ha mindenképpen az ő akaratának kellett teljesülni. Legyen szó családi, vagy ünnepi összejövetelekről. Később még egyetlen születésnapot sem lehetett úgy megtartani, hogy kedvesem ne ellenőrizte volna a dobostorta, vagy a mézes zserbók minőségét, melyet vagy rendeltünk egy-egy olcsóbbnak számító cukrászdából, vagy saját magunk készítettünk. Akkor mindig hálát adtam, hogy anyai nagyanyám konyhájában nőhettem fel.
Az űrhajók kirándulását szinte rendre közvetítette a híradó, akárcsak a kilövést. Még sohasem láthattam feleségemet ennyire szuperhősként integetni a kamerába. Úgy viselkedett akár egy hős amazon királynő, aki halált megvető bátorsággal kész leigázni egy egész, ismeretlen kontinenst pusztán csak azért, hogy rátermettségét, és nőies harciasságát a férfiak uralta társadalomban minél szembetűnőben érvényhez juttathassa. Sugárzóan ragyogó, őzikeszemű mosolya, mintha nem is lehetett volna elégedettebb és boldogabb. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ötéves házasságunk mintha időközben megfeneklett volna egy ismeretlen, vagy képzeletbeli nagyobbacska zátonyon, melyet szemmel aligha lehet látni. Valóban olyanokká váltunk volna egymás mellett mint az örökösen zsörtölődő, acsarkodó idegenek?
Bár mindig is konfliktuskerülő, introvertált természetnek tartottam magamat feleségem ha egyszer istenesen kieresztette dallamos, temperamentumos hangját szinte bármelyik percben összekarmolhatta volna pufók arcomat, vagy jó néhány kokit kioszthatott volna nagymamájától megörökölt sodrófájával.
Szerelmi életüket – bár számos vers, novella született kezeim alatt, mely mind feleségem dicsőítését szorgalmazták -, egy kis idő után mintha már semmit sem jelentettek volna, miután a szabályok embere vagyok, és az érintéseknél valósággal rettegtem attól, van én okozok fájdalmat tohonya, szumó testemmel, vagy ő sért meg bennem egy eltitkolt, gyermekkori, megalázott emléket, melyet sohasem lehet aztán helyre hozni.
Könnyes szemekkel figyeltem a két nagyra sikeredett űrhajót, amint borzalmasan nagy robbanással kivágódik az állomásról, hogy megkezdje kalandos űrutazását.
Szinte minden egyes napra jutott bőségesen valami újabb szenzáció, melyet a pletykára éhes emberi társadalomnak azonnal bulvárosabb formában tálálni kellett. Míg egyszer arról szóltak a hírek, hogy a hölgyek szorgalmasan virágokat is ültettek a hold kies, lakatlan, szürke poros, kráteres felszínére, addig egy másik híradás már arról tájékoztatott, hogy a mocsári algák szaporán növekedésnek indultak az egyik bolygó felszínén, ahol persze azonnal megállította a kutatócsapat, hogy van víz, és oxigén.
A földön időközben az öregedés jelei mutatkoztak. Bár a nyugdíjakat ímmel-ámmal kifizette az adott kormányzat, mégis az űrutazástól a turizmus azonnali, és határozott fellendülését várták volna el. Reggelente egyre inkább felismertem, hogy fogyok. Ami annak idején szűk volt – főként derék tájon -, az most egyszerre kényelmes, és túlzottan bő lett. Hajam sötétbarna színe szinte hirtelen megfakult, galambszürke lett, és már a kopaszodás réme is fenyegetett. Mégis, vérnyomásom, és stresszelésem sohasem volt még ennyire tökéletes egyensúlyban. A háziorvos nem győzött csodálkozni, nem győzte mire vélni azt, hogy olyan lett fizikai alkatom, mint aki egyik percről a másikra megtanult valóban egészségesen élni.
Persze aztán ismerőseimnek, barátaimnak sem kellett több. Máris hevesen, kíváncsiskodva találgatni kezdték, hogy – meglehet -, egyszerre több nő is lehet a dologban, vagy azért lettem ennyire kiegyensúlyozott, hiszen temperamentumos, hisztérika feleségem odafönt a bolygókkal vigasztalódik helyettem.
Kétségtelen, hogy napról-napra megváltozott valami, és talán nem is bántam. Gyerekkoromtól kezdve súlyos túlsúllyal küszködtem, és az összes szerettem – bár nem tűnt annak -, nyilvánosan, vagy privátin, de előszeretettel megszégyenítettek. Néhány héttel később szomorú-boldog videóüzenet érkezett az űrből egyenesen mindenki hozzátartozójának, melyben a legtöbb űrhajós szinte könnyes, érzékenyen, érzelgősen mesélte el, hogy mennyire nagyon hiányoznak nekik szeretteik, és rokonaik, míg az én édes, drága feleségem csupa vigyori mosolyok kíséretében azt üzenete, hogy legszívesebben örökké az űrben maradna, hiszen olyan jól érzi magát itt fenn távol az emberi társadalom konfliktusos zajától.
– Kincsem, egyetlenem! Ugye ezt te sem gondolhatod komolyan?! – szegeztem neki viszont üzenetemben a kérdést. – Tudom, hogy örökké mozgó vagy, és képtelen vagy egy helyben ücsörögni, de azért egészen biztosan neked is hiányozna a föld.
A válaszok egyre késtek. A tévé persze mindig hazudott, vagy éppen hárított. Mikor melyik élethelyzet mit kívánt meg. A legtöbb esetben az volt az alappropaganda szöveg, hogy az űrállomás, és az űrhajó közötti interurbán összeköttetést másként kell majd megoldani, mert a hold árnyékos oldala szinte rendre blokkolja az adást, és szinte majdnem mindegyik frekvenciát lefedi.
Néhány órácskával később már biztató hazugságok érkeztek. Állítólag az űrhajó űr-földi internetes antennáját sikeresen megjavították kicserélve a meghibásodott alkatrészeket a tudós szakemberek. Feleségem is mindenből kivette a maga részét, és ha kellett hegesztett, kalapált, fúrt, vagy barkácsolt. Házasságunk rövidke ideje alatt nekem talán jobban hiányzott, mint neki én. Egy másik felvételen éppen megpróbált alapos gondossággal fogat mosni, és szinte huncut játékossággal élvezte is, amint az űrhajó plafonjára kenődő fogpasztát próbálja sikertelenül megtapasztani a fogkefén. Ide-oda ugrabugrált, mint valami csínytalan majomlány, vagy ugrifüles a belső, zárt részeken. Ő, aki annyira kényes volt alig ötvenöt kilós versenysúlyára, hogyha bárki is megemlítette volna, hogy milyen egzotikusan kigömbölyödtek a formáit az illetőt gipszben viszik el a mentősök.
Egy idő után szerintem ő is boldogtalannak érezte magát. Rövidke életem során volt szerencsém részletesen, és alaposan tanulmányozni a hölgyek igazmondó, vagy éppen hamis mosolyát, és egy kis idő elteltével már megéreztem jó előre – akár a szakavatott emberismerők -, hogy mikor szomorú egy nő mosolya, és mikor ragyoghat úgy, akár egy igazi angyali csillag?
Az alig három évig tartó kalandos utazás során feleségem jelleme szinte teljesen kicserélődött. Mintha már nem is ugyanaz a – sokszor barátságtalan, szándékosan veszekedéseket, nézeteltéréseket provokáló hárpia lett volna -, aki annak idején alig várta, hogy elmehessen otthonról. Most viszont annál tüneményesebb, és önzetlenebb volt. Szinte nem telt bele egyetlen nap se, hogy ne győzött volna megdicsérni valami apró-cseprő bagatell kis dolog miatt.
Hogy mennyire gondoskodón gondját viseltem kedvenc virágainak, szobanövényeinek. Hogy milyen szépen, és alaposan lenyírtam az udvaron a füvet, megnyesve a kerti sövényt. Hogy milyen jóképű, pufók ember vagyok akkor, amikor reggelente frissen megborotválkozva lépek ki a gőzzel telített fürdőszobaajtón, és így tovább.
Mégis, ahogy esténként vállaimra hajtotta liliomos fejecskéjét, és órákig volt képes a legkalandosabb történeteibe is újabbnál újabb, szinte meghökkentő mellékszálakat fűzni, úgy éreztem, hogy sokszor talán mindketten kölcsönösen hibáztunk akkor, amikor saját érdekeinket tartottuk elsődlegesen szem előtt, és nem azt, hogy együttesen mennyire jó hatással van ránk ez a párkapcsolat.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tasi83 292 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tasi83

Űr-kaland

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Egy űrbéli vakáció megszervezése pontos precízséget, és kapcsolati szervezést igényel. Valkainé szkafandert húz, mert úgy érzi házassága egy kicsit válságba került. Miután az űri vakációról visszatér boldogabb, és kiegyensúlyozottabb lesz, mint valaha!

Rövid összefoglaló

Egy űrbéli vakáció megszervezése pontos precízséget, és kapcsolati szervezést igényel. Valkainé szkafandert húz, mert úgy érzi házassága egy kicsit válságba került. Miután az űri vakációról visszatér boldogabb, és kiegyensúlyozottabb lesz, mint valaha!

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tasi83 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!