Szíttam már, pörlekedtem elégszer: Gazokkal, kufárkodó ostobákkal, jópofizgató jöttmentekkel, kik – meglehet – megvetették maguknak olcsó áron számítva a tudás fájának erkölcs-gyümölcseit, s mégis agyukba raktározottan a szent gyümölcs hamarján férgesedni látszott, bomlásnak eredt! Szólnék még bátran, s ostobán, prófétás gyerekhangon s szabad szájjal, ha 

szót érthettem volna tudósabb – épp ezért bölcs emberekkel! – Tudósok szövetségét, baráti szellemeket kerestem; mindegyik nyájaskodott, mézes-mázas dicshimnuszokkal, akasztófa-humorukkal elásták jókedvemet, a titkos hangulatot: ami tán rávehetett volna engem, - ha nyelvészetbeni dolgaim kacifántosan ne

sikerednek – hogy tapogatózó lehetőségekkel vak kappanként is találhassak sárgolyók földjén szemet! Ami nekik játék s fegyver volt – az szememben aljasuló gonoszság lett: ,,Maga! Mert nincsen egyetemes nyelvészeti szigorlata, a mondattan előadásokat éppen ezért nem hallgathatja – Senkiszerűek sem szövetkeztek hajthatatlan lelkemmel!

Józan, becsülhető erkölcsöket kellene teremteni, nem az aljasággal, hitványsággal lépre menve üzletelni, korccsá süllyed az emberi méltóság, ha nem pislákol megingathatatlan mécsvilágként az Erkölcs – mint rendíthetetlen zászlóvivő szíve mélyén: Messzi földről sereglettünk forrófejű rajokként a bölcsészek fakultásaira, akik a tudás elérhető megváltásaiban bizakodtunk! 

Mert mertünk hinni s remélni hogy az értelem lángja friss s modern csírákat hajt, - de megláttuk legvégül összetöredezett önbizalommal: Sültkonzervatívok irtó hadjáratos táborában; újító szellemeknek inkvizíció jár ajándékba!