Tisztelhető emberrel kicsiny életemben szinte csak alig-alig találkoztam: Leszámítva kiknek szívében még békességgel s Igazsággal megfért az Őszinték toleranciája, titkos humanitárius erkölcse! Előtte s utána? Hát lássuk csak! Szemügyre kellene venni múltunk törölhető, feledhető képeiből kikre érdemes valóban, szeretettel emlékezni? 

Egy dzsigoló, jampecos-vigéc, egy atomfizikus aki sajna érettségi előtt pár héttel kiadósan elkaszált, smaragd-szemű angyal, akit szarvashibás helyesírásom hidegen hagyott, de betűim szép s őszinte szava elringatott (gimnáziumban). Az atomfizikusra rátérhetnék még egyetlen percre: Neumann János volt időtlen példaképe, matematikus mestere, s a szokása lett, hogy zsebszámológépeket, mindig számítógépek elnevezéssel illette!

Jóvoltából – mégis szóbelileg – hisz ez most kivált nagy szó, a számok világából megméretve csak átrugdostak végítéletes bizottsági beszámolókon. – S mégis sokan vádbeszéddel hangoskodják miféle élet ez? Se munkád, se kenyered! Legfeljebb csupán drága, vigasztaló szüleid jóindulata maradt! Mint szaftos pöcegödör: Egyszerre nyelésre s okádásra is kiváló s alkalmas! S azt mondják harsogva, mintha pisis tappancsok még messze járni tanulnának, szabad gondolatok nélkül: ,,Ne dúruzsolj, s meg ne próbálj ócsárolni, mert más már rég kitette volna szűrődet, - mondván: Boldogulj magadtól!” – Smaragd-szemű irodalom tanárnőm gyöngyház szemeiben halhatatlan könnyeiből – hogy elmondhattam a Családi kört, s feledékenységből csupán kétszer akadtam meg 

halhatatlan, hozzám szóló vigaszából palota kerekedett! Most már elmúlt ez is! Hogy feledékeny lennék? Meglehet! Jelentékeny dolgokat is lejegyezgetek! – Bámul rám sok estben a Világ; csöppet sem értheti különcködésemet! Még most is hiszek az emlékezetnek, mely sokszor csalatkozik!