Barion Pixel nuuvella

A nap végén

Kyle nagy szemekkel pislogott az előtte álló fekete macskára. Ez a nap egyre jobb és jobb lesz… Nem elég, hogy péntek tizenharmadika van, szokás szerint elkésett a suliból, a többiek ismét levegőnek nézték, a tetejébe még a balszerencse mintaképe is előtte állt meg, és hangos nyávogással tiltakozott a továbbhaladás ellen. Kyle nagyot sóhajtott. Ha őszinte akart lenni magához, az imént felsorolt események nem mindegyike volt csak és kizárólag a szerencsétlen napnak köszönhető.

A fiú igazi különcnek számított, már legalábbis az osztálytársai szemében. Magányos típus volt, igazi könyvmoly, a modern technika világában pedig ez maga volt a megtestesült gonosz. Hogy szokott könyveket olvasni, nem csak a kötelezőket is, ráadásul mindezt szórakozásból?! Hányszor hallotta már ezeket a szavakat az osztály többi tagjától. Hogy a fekete ruházatáról és a szemébe lógó hajáról már szó se essen. Amint belépett első nap a terembe, halálra volt ítélve. Senki nem akart mellé ülni, senki nem akart vele barátkozni. Pedig már négy éve ideköltöztek, a helyiek mégis képtelen elfogadni, ha valaki más, mint ők. A kölykök pedig különösen kegyetlenek tudnak lenni, ha a másik szekálásáról van szó. Bár Kyle úgy gondolta, még mindig ő járt jobban, hiszen tömegáruként még véletlenül se érezné jól magát. Egyszerűen nem volt hajlandó beállni a sorba.

És tessék, itt áll egymaga, az út szélén, bámulja a macskát, ami kitartóan nyávogott, és azon gondolkodott, talán mégis elment az esze. Egész nap furcsa érzése volt, mintha valami nem a megszokott kerékvágásban folyna. Pedig itt aztán semmi érdekes nem történik, ha mégis, arról rögtön tudna az egész város. Mint amikor ideköltöztek, másnapra már mindenki a nevén köszöntötte, és olyan dolgokat tudtak róla, amit a legbizalmasabb barátainak sem árulna el. Igazán félelmetes.

Kyle leguggolt a macskához, szólongatta, de az csak nem tágított az út közepéről. A fiú közelebb lépett volna hozzá, de az állat hangosan fújt és felé lendítette az egyik mancsát.

– Beléd meg mi ütött? – csodálkozott Kyle, de végül annyiban hagyta. Ha a cica azt akarja, hogy elcsapják, hát lelke rajta. Megigazította a táskát a hátán… vagyis csak a mozdulat volt meg, a táska már hiányzott.

– Ó, hogy az a… – elnyomott egy káromkodást magában, ahogy felfedezte, hogy valószínűleg a könyvtárban hagyta a holmijait. Ami igazán furcsa, mert egyáltalán nem emlékezett rá, hogy járt volna a könyvtárban. Sőt, ha jobban belegondol, arra sem tudott visszagondolni, hogy került az út szélére. Csak a macskát látta, de az, hogy jutott ki az iskolából, homályos.

Tényleg kezd elmenni az eszem…

– Itt az idő… – Távoli hangokat hozott felé a szél, mire óvatosan körbefordult. Nem látott maga körül senkit, mégis… Az egész környéket mintha köd burkolta volna be, nem látta tisztán a házakat, az embereket. Egy erős széllökés felborzolta a faleveleket, és örvénylő tölcsért alkotva szálltak az ég felé.

Pislogott párat, megdörzsölte a szemeit, de a kép csak nem akart kiélesedni. A macska közben újabb keserves nyervogást intézett felé, Kyle pedig dühösen rákiabált.

– Hagyd már abba, te átkozott dög! Te is megbolondultál a péntek tizenháromtól? Menj, keress egy nyavalyás boszorkányt magadnak!

Az állat végre valahára megmozdult, majd szélsebesen elrohant a másik irányba.

Remek! Már macskákkal ordibál az út közepén.

Mi jöhet még?

Nagyot sóhajtva lépett le az útról, körbe sem nézve. Már csak a fényszórókat látta és a motorbőgést hallotta, de addigra már késő volt. A kamion fékezés nélkül hajtott át rajta…

Ám az ezt követő dolgok még különösebbek voltak. Kyle remegve figyelte a távolodó kamiont, ami az imént hajtott keresztül rajta, neki mégsem lett semmi baja.

Lepillantott a kezére, ami áttetsző volt, és enyhén ragyogott a bőre.

– Mi a fene…?

– Itt az idő…

Újra meghallotta a hangot, de ezúttal a tulajdonosát is megpillantotta. Az út túloldalán egy fekete köpenyt viselő alak állt, a csuklyája mélyen a szemébe húzva. Mellette a már jól ismert macska villogtatta rá fenyegetően zöld szemeit és az idegen lábához dörgölőzött.

Kyle érezte, ahogy a világ körbefordul vele, mégsem esett össze, egyszerűen csak sokkot kapott. Elütötték vagy mégsem? Talán az utolsó pillanatban félreugrott? De nem voltak féknyomok, a kamionos nem rántotta félre a kormányt. Igazából úgy tűnt, mintha észre sem vette volna. De ez ugye lehetetlen?

– Kyle, beszélnünk kell.

A férfi hangja mintha a fejében zúgott volna, alig volt több, mint egy suttogás, mégis egyértelműen be tudta azonosítani, honnan jött. Óvatosan közelebb lépett a pároshoz.

– Ki vagy te?

– A kérdés inkább, hogy te ki vagy. Jobban mondva, mi vagy.

– Mi vagyok? Ezt meg hogy értsem? – Kyle tett feléjük még egy lépést, amitől furcsa borzongás futott végig rajta. Mintha minden sejtje tiltakozna, hogy az idegen közelében legyen.

– Már nem vagy evilági, fiam. Sajnálom.

– Oké, haver, jó vicc volt. Túl komolyan vetted a dátumot! – Kyle felnevetett, már tényleg kezdte úgy érezni, elment az esze, de szerencsére csak pár véletlen dolgot túlkomplikált.

– Úgy érzed, nem figyelnek rád, szinte már átnéznek rajtad. Hirtelen ott találod magad egy helyen és fogalmad sincs, hogy jutottál oda. Áthajt rajtad egy kamion, te pedig karcolás nélkül megúszod.

A fiú megfordult, ahogy a férfi elismételte a mai napját. Feltűnt volna neki, ha egy ilyen alak követi, de nem látta. Lehet, hogy ő a rejtőzködés bajnoka, de akkor is elmeroggyant.

– Véletlenek, haver.

– Nem azok. Minden pontosan ismétlődik egy minta szerint – magyarázta nyugodt hangon a csuklyás. Kyle szerette volna látni az arcát, de semmi pénzért nem ment volna hozzá közelebb. Volt valami nyugtalanító a pasasban, felállt tőle a szőr a karján. Az aurája pedig… Kyle a halál szeléhez tudta volna hasonlítani.

– És mégis milyen minta?

– Az utolsó, emberként töltött napod. Sajnálom, hogy tőlem tudod meg, de halott vagy.

Kyle felnevetett.

– A francba, egy pillanatra tényleg elhittem, amit mondasz. De most túllőttél a célon. Na, további szép napot!

A fiú elsétált mellőle, de az idegen megragadta a karját. Az érintése szinte égette Kyle karját, gyorsan kirántotta a szorításból.

– Hé, mit művelsz? Ki vagy te?

– Kaszás vagyok, és érted jöttem. A többiek általában Reapernek szólítanak, ha ez megnyugtat. És igazat mondtam. Két éve, péntek tizenharmadikán ezen az úton elütött egy kamion, azonnal szörnyet haltál. Akkor eljöttem érted, de elutasítottál. Azóta minden egyes péntek tizenharmadikán újraéled a halálod napját, én pedig eljövök érted, és felajánlom, hogy átviszlek a túloldalra. Eddig egyszer sem fogadtad el. Remélem, most bölcsebb leszel.

Kyle próbálta feldolgozni az információt, de mindebből annyit hallott, hogy meghalt. Meghalt.

– Mi van a szüleimmel? – tette fel az egyetlen értelmes kérdést, ami eszébe jutott, de Reaper megrázta a fejét.

– Nem dolgom az élőket figyelni. Érted jöttem, hogy a nap végén végre magammal vigyelek. Döntened kell, mielőtt lemegy nap. Vagyis van még néhány perced.

– És ha nemet mondok?

– Akkor a kör folytatódik. Elfelejtesz mindent a mai napból, és a következő péntek tizenharmadikán minden kezdődik elölről. De Kyle, minden alkalommal elmondom, így most is. Minél tovább maradsz az emberek világában, annál kevesebb marad meg az igazi önmagadból. A végén pedig nem leszel más, mint egy dühös kísértet, ami előbb utóbb kárt tesz valamiben. Vagy valakiben.

– Nem, ez lehetetlen.

– Akkor gyere velem, fiam. Engedd el az életed.

– Mi vár rám utána? – Kyle egész testében remegett, nem tudta, hogy hagyhatná itt ezt a világot. Mi lesz vele ezután? Örökké szellemként fog élni? Vagy az már nem is lesz élet?

– Sajnálom, de erre nem tudok válaszolni. Ez nem…

– Tudom, nem a te dolgod. – Kyle dühösen vakkantott közbe, nem tudta, mitévő is legyen. Elképzelhetetlennek tűnt nem itt lennie, vagy, hogy már hányszor játszódott le ez két év alatt. Semmi sem rémlett neki az egészből. Idegesen túrt bele a hajába, és pár kört írt le az úton. Már körbe sem nézett, minek, ha úgysem látják? Ha itt marad, félig ember lehetne, hiszen nem tudná magáról az igazat. Ha Reaperrel megy, ki tudja, mi vár rá? Szögesdrót, tüzes láva vagy béke és nyugalom?

– Kyle, itt az idő, a nap vége. Döntened kell!

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tessa R. Lambrick 19 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

paranormális

Rövid leírás / Beharangozó

Kyle nagy szemekkel pislogott az előtte álló fekete macskára. Ez a nap egyre jobb és jobb lesz… Nem elég, hogy péntek tizenharmadika van, szokás szerint elkésett a suliból, a többiek ismét levegőnek nézték, a tetejébe még a balszerencse mintaképe is előtte állt meg, és hangos nyávogással tiltakozott a továbbhaladás ellen. Kyle nagyot sóhajtott. Ha őszinte akart lenni magához, az imént felsorolt események nem mindegyike volt csak és kizárólag a szerencsétlen napnak köszönhető.

Rövid összefoglaló

Kyle a nap végén nehéz döntés elé kerül, ami megváltoztatja a további életét.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tessa R. Lambrick nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!