Barion Pixel nuuvella

Bosszú a síron túlról

Hét áruló volt a tanúja

Az ártatlan vér kiontásának.

Hét áldozat várja hát

Míg bosszúja feltámad.

A síron túlról is visszatalál háborgó lelke

És mikor az északi szélben felhangzik a neve,

Hét árulót borítson el tulajdon vére.

Megnyugvást így lel majd szerelmes szíve

Hogy a tolvajjal keljen át az öröklétbe.

Első felvonás: Halhatatlan szerelem

Igaz szerelemről szól mesém, mit elnyelt az idő tengere. Két szerelmes ifjú szív egyszerre és egymásért dobbant Írország szívében.  Boldogságuk azonban idejekorán félbeszakadt egy rettenetes árulás miatt.

De lássuk, hogy is történt mindez a múltban, mikor egy tolvaj és egy úri kisasszony szerelme halálos bűnnek számított…

Kieran lesben állt és várt. Szeme követte prédája minden mozdulatát, rezdülését, csörrenését. A gazdája övére fűzve várta elkerülhetetlen sorsát. A férfi kilépett az árnyékból, és nekiütközött a tehetős, mindenki által tisztelt vezérnek. Miközben sűrűn bocsánatot kért és hajlongott, egy ügyes mozdulattal eloldotta az övén fityegő erszényt, benne jó pár csillogó aranytallérral, és mintha mi sem történt volna, fürgén továbbállt. Egy sikátor sötét mélyén megtorpant, és megvizsgálta a zsákmányt.

Hogy ebből mennyi kenyeret és halat tud majd venni! A fiúk odáig lesznek a hírtől.

– Az nem a tiéd!

A bátortalan hang nem messze tőle csendült fel, így riadtan a háta mögé dugta a bizonyítékot, és a hang irányába fordult. Egy vékonyka, magas, hosszú szőke hajú lány állt előtte és vádlón mutatott rá.

– Nem tudom, miről beszélsz – Kieran zavartan bámult körbe, még sosem kapták rajta. Az egyik legügyesebb tolvaj volt a városban, nem értette, hogy bukhatott le. Ki ez a lány?

– Az ott apám erszénye és te elloptad.

A lány közelebb lépett hozzá, amitől Kieran önkéntelenül is hátrált egy lépést. Amikor a falhoz ért, riadtan kapkodta a fejét menekülő útvonal után kutatva. Hirtelen elfogta a pánik, mert rádöbbent, hogy csapdába esett. A lány pedig egyre közelebb ért.

A sikátor sötétjében nem ismerte fel, de így, hogy szinte egy lépés választotta el tőle, ismerősnek tűntek a vonásai.

– Te vagy a vezető, Gavin lánya.

A lány megvonta a vállát.

– És, ha annak az embernek vagyok a lánya, akit az imént megloptál? Nem számít. Csak azt akarom – Ana a kezét nyújtotta a férfi felé –, hogy add vissza, ami az övé.

Kieran megrázta a fejét. Nem adhatja vissza. Akkor a fiúk nem kapnak enni egész nap. Megint. A kis Jason már teljesen erőtlen, alig bír megmozdulni.

– Nem tehetem. Nekem nagyobb szükségem van rá, mint nektek!

– Ezt meg honnan veszed?

Kieran dühösen felmordult és közelebb lépett Anahoz. Felkapott egy aranyló szőke tincset, és az ujjai köré csavarta.

– Finom ruhákban jársz, finom ételeket eszel, szolgák lesik minden kívánságodat. Miből gondolod, hogy pár arany hiányozni fog?

– Az akkor sem a tiéd. Ha szeretnél, kérj – szegte fel a fejét gőgösen a lány.

A férfi elengedte a tincset, és fenyegetően fölé magasodott. Jó másfél fejjel magasabb volt, mint Ana, a lány mégsem rémült meg. Elszántan állta a tekintetét.

– Az tetszene, ugye? Ha alamizsnáért könyörögnék, de arra aztán várhatsz. Inkább megszerzem magamnak.

– Úgy érted, ellopod.

Kieran csak bólintott. Ő sem volt büszke magára, de ha ez kell ahhoz, hogy ne haljon éhen sem ő, sem a többiek, megteszi, amit kell.

– Mert te tökéletes vagy, nem igaz, hercegnő? Sosem kellett nélkülöznöd, vagy rossz fát tenni a tűzre. Fogadok, hogy még egyszer sem mondtál ellent az apádnak!

– Ez nem igaz! Szerinted elengedett volna ide?

– Hű, tehát elszöktél? – Kieran tovább cukkolta a lányt, aki fülig vörösödött mérgében. A férfit jobban lenyűgözte az ártatlan szépség, mint szabadott volna.

– Semmi közöd hozzá. Egyébként téged követtelek. Akkor jöttem utánad, amikor apám a halárussal beszélt.  

– Lebuktam, oké. A pénzt nem adom vissza. Egyébként.

– Anabelle, kislányom, itt vagy?

Gavin hangja egyre közelebbről hangzott fel, Kieran pedig megrémült. Ha most elfogják, biztos, hogy bitón végzi. Ana azonban kinyitott egy közeli ajtót, és betessékelte.

– Menj. Menj, különben kivégeznek.

– Miért? – értetlenkedett Kieran. Ana azonban belökte az ajtón, és bevágta utána.

– Nem vagyok olyan ártatlan, mint hinnéd.

Épp abban a pillanatban bukkant fel az apja a sikátor elején.

– Kislányom! Mi az ördögöt keresel ebben a koszos utcában?

– Apa, már tizennyolc éves elmúltam. Nem vagyok kislány.

Ana ellépett az ajtótól, és mosolyogva sétált az apjához. A férfi rideg tekintete egy pillanat alatt ellágyult, ahogy a lányára nézett. Nem maradt senkije, amióta az anyja belehalt a szülésbe. Egyedül nevelte fel a csöppséget, minden, ami a lány most, az ő érdeme. Nem hagyhatja, hogy baja essen.

– Nekem mindig pólyás maradsz. Szóval? Mi dolgod volt itt?

– Azt hittem, láttam valamit. De csak egy macska volt. Egy szemtelen macska. – Az utolsó mondatot erősen megnyomta, hogy a tolvaj is biztosan meghallja.

– Nem lenne szabad elkószálnod. Rengeteg itt az aljas alak, még történik veled valami rossz. A végén még ki kellene füstölnöm az összes tolvaj lyukat.

– Jaj, apa. Ne legyél ilyen drasztikus, nem történt semmi rossz.

Gavin megölelte a lányát, és finoman kilökdöste a nyílt utca felé.

Ana utoljára hátrapillantott, és pont elkapta az épp kisettenkedő Kieran pillantását. A férfi színpadiasan meghajolt, majd egy macska ügyességével felkapaszkodott az épület oldalán a kiálló ablakpárkányok segítségével. Ana elmosolyodott. Ma megmentett egy embert. Egy szemtelen, arcátlan, semmire kellő tolvajt. És ez bizsergető érzéssel töltötte el.

Aznap éjjel Kieran szemére nem jött álom, messze elkerülte az édes tudatlanság. Egy dolog járt az agyában. A lány megmentette a bitófától. Mit kellene tennie? Gyűlölni, amiért kedves volt vele? Megkeresni, és bocsánatot kérni? Visszaadni az erszényt?

Főhősünk nyugtalanul forgolódott, ezer és ezer kérdés járt a fejében. Azonban a lány sem tudott nyugovóra térni. A tolvaj emléke betöltötte az elméjét, nem tudta kiverni a fejéből a gúnyos mosolyát, csábító hangját, bűnösen csillogó szemeit.

Mindketten felkerekedtek hát, hogy válaszokat kapjanak…

Ana a sötét utcán sietett bizonytalan léptekkel a kikötő felé. Még régebben hallotta az apjától, hogy az ottani kocsmában tanyáznak a legelvetemültebb gazfickók. Talán a tolvajt is ott találja.

Kívülről nézett be a csehóba, ami tömve volt bizarr külsejű alakokkal. Hangosak voltak, mocskosak, és úgy ittak, mintha muszáj volna. A lányt borzasztotta a látvány, és hátrált pár lépést.

Amikor beleütközött valamiben, halkan felsikkantott, és villámgyorsan megpördült. Legszívesebben teli torokból sikított volna, ahogy megpillantotta a hatalmas kalózt, aki fekete fogakkal vigyorgott rá.

– Eltévedtél, husi? – A hangja is undorral töltötte el Anát, így gyorsan megrázta a fejét, és már ki is kerülte volna a férfit, de az megragadta a karját.

– Ne olyan sietősen, beszélgessünk, nyuszika.

Ana küzdött a szorítás ellen, végső elkeseredésében belekarmolt a vasmarokként szorító karba, a válasz azonban csak egy hörgő nevetés volt. A kalóznak meg sem kottyant a szánalmas próbálkozása.

A lány viszont nem adta meg magát egykönnyen. Ütött, rúgott, csípett és harapott, az ereje viszont vészesen fogyatkozott. Mielőtt a fickó bevonszolta volna a kocsma mögötti eldugott, sötét helyre, egy alakot látott meg a távolban.

Utolsó erejét összeszedve hatalmasat sikított. A kalóz erre arcon ütötte, a száját pedig keserű íz töltötte el. Úgy érezte, köpnie kell. Még sosem érzett ilyet, de ez egy rendkívüli szituáció volt.

A vére volt, amit érzett, látta a kocsmából kiszűrődő fényben. Megrettent, amikor arra gondolt, mit fog gondolni az apja. Aztán bevillant neki, talán sosem fogja megtudni. A kalóz megöli és a testét a tengerbe dobja. Ana könnyei záporozni kezdtek, a kalóz pedig újból felnevetett.

– Ne sírj, szöszi, élvezni fogod!

A férfi tovább vonszolta, majd hirtelen megtorpant. Elengedte a lányt, aki kihasználta az alkalmat és rohanni kezdett.

A kíváncsisága azonban legyőzte a halálfélelmét, és mikor biztos távolban volt, megállt és hátranézett. A látványtól a lélegzete is elállt.

A nagydarab fickó a földön feküdt, rajta pedig egy vékonyabb, mégis izmos férfi térdelt és teljes erejéből püfölte. Ha nem épp most mentette volna meg, jobban félne tőle, mint a kalóztól.

A férfi abbahagyta az ütlegelést, és felkelt az ájult férfiról. Megrázta az öklét, és kilépett a fénybe. Ana a szája elé kapta a kezét, amikor felismerte. A tolvaj! Megmentette!

Lassan visszaaraszolt hozzá, aki mosolyogva várt rá.

–Egy–egy az állás, ha jól számolom.

– Köszönöm! Megmentetted… valószínűleg az életemet.

Ana még közelebb lépett, és ösztönösen megölelte a férfit. Kieran megdöbbent, de jól esett neki a lány érintése.

–Ugyan, semmiség. Ez a fickó már régóta bosszantott. Megérdemelte – rántotta meg a vállát Kieran. Ana azonban nem engedte el, ami kezdte zavarni a férfit. Finoman lefejtette magáról az ölelő kezeket, amitől a lány sírva fakadt.

Kieran rémülten nézett rá, fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mit mondjon. Visszahúzta magához, és a hátát simogatta.

– Már minden rendben, hercegnő. Vége van, nem bánthat.

– Azt hittem… azt hittem, meg fog ölni. Vagy rosszabb.

Kieran majdnem felnevetett. Jobban félt, hogy a kalóz megbecsteleníti, mint hogy megöli. A szégyen rosszabb a halálnál.

– Már nem fog bántani. Egyébként is, mi a csudát kerestél itt? Ez veszélyes környék a magadfajtának.

Ana szipogott párat. Nem tudta, hogy bevallja–e neki, épp őt kereste.

– Lehet, hogy egy kis kalandra vágytam.

– És megkaptad? – vigyorgott rá elbűvölően Kieran.

– Többet is, mint reméltem. – Ana felpislantott a végtelenül barna szemekbe, és késztetést érzett rá, hogy félretűrje a zavaró tincseket. Finoman végigsimított Kieran arcán, majd megtorpant az ajkainál.

Hirtelen elfogta a vágy, hogy megcsókolja. Még sosem érzett ilyet. Sosem vágyott arra, hogy egy férfi megölelje, és úgy nézzen rá, mintha nem létezne más. Most azonban csak ezt akarta. Azt akarta, a férfi az ő nevét suttogja lázas éjszakákon.

Ana úgy érezte, teljesen elment az esze. Még a nevét sem tudja.

– Egyébként – szólalt meg a férfi, mintha csak a gondolataiban olvasna – a nevem Kieran.

– Én Anabelle vagyok – mosolygott rá válaszul.

A varázslat megtörtént, a szerelem apró szikrája fellobbant a szívükben. Anabelle aznap késő éjjel ért haza a titkos találkáról, de apja előtt néma maradt, a kalandot nem vallotta be. Tudták, hogy szerelmük tiltott úton jár, mégsem tudtak ellenállni a csábításnak, ami egymás felé vonzotta őket. Éjszakákon át találkoztak, napközben várták a Hold ragyogását, hogy a bimbódzó szerelmükre halovány fényt vetítsen. Azonban, mint minden titokra, erre is fény derült…

Anabelle mámorosan rohant le a lépcsőn. Az alkony már rég leszállt, Kieran várta már a dokkban, ő pedig minél előbb hozzá akart érni. Az ajtóban azonban Gavin megállította.

– Hova ilyen sietősen? – Csípőre tett kézzel állt a lány előtt.

Ana lehajtotta a fejét, hiszen eddig még nem kellett nyíltan hazudnia az apjának. Az igazat viszont nem vallhatja be. Kieran tolvaj, ha elkapják, akasztófán végzi. Abba pedig Ana belehal.

– Miriammal találkozom.

– Kicsit késő van a barátnői csevejhez, nem gondolod?

A lány felpillantott, és hirtelen megértette. Az apja szemében düh csillogott. Lebukott, lebuktak!

– Apa, hadd magyarázzam meg!

Gavin határozottan felé lépett és felemelte a hangját.

– Mit akarsz megmagyarázni? Hogy hazudtál apádnak vagy, hogy egy csavargóval szűrted össze a levet? Mindkettő szégyenletes, alávaló gaztett. Anabelle, nem így neveltelek.

– Nem is ismered őt. Nincs senkije, és neki kell eltartania…

Minden atyai szeretet eltűnt egy pillanatra a férfiból, csak a szégyent és csalódást látta a lányában. Kezét ütésre emelte, majd lesújtott. Abban a percben megbánta, ahogy a tenyere a lány arcát érintette, de már nem tudta meg nem történtté tenni.

Ana elesett az ütés erejétől, döbbenten nézett Gavinre. Még sosem emelt rá kezet.

– Megtiltom, hogy még egyszer engedély nélkül elhagyd a házat! Ami pedig a tolvajt illeti, megkapja a méltó büntetését.

A lány rettegve kapta el apja kabátja szélét, és könyörgőn, könnyes szemmel nézett fel rá.

– Apa, kérlek. Ne bántsd őt! Én szeretem Kierant.

Gavin undorodva nézett le Anára. Hogy a lánya egy hozzá sem rangban, sem semmilyen módon nem illő férfit válasszon maga mellé? Azt nem fogja hagyni. Megkeresi a férget, és megbosszulja, amiért meggyalázta a lányát.

– Hamarosan emlékezni sem fogsz rá. Megígérem – majd otthagyta a már zokogó lányt.

Kieran mélyen a kikötő végében, a szokásos, eldugott, sötét helyükön várt Anabelle–re. Már rég itt kellene lenni, eddig sosem késett. A kétség savként marta az elméjét, egyfolytában rettegett, hátha valami baj történt a lánnyal. Talán megtámadták az úton. Vagy megbetegedett, és lázas betegen gyötrődik a baldachinos ágyában. Ami viszont a legrosszabb lenne, ha Gavin felfedte volna a titkukat. Akkor végük. Nem csak neki, de ki tudja, a férfi mit tenne egyetlen lányával őrült haragjában, ha kiderülne, hogy egy tolvajjal állt össze? Kieran önző volt, amiért nem tartotta magát távol Anától, de hogy is tehette volna? Angyali szépsége örökre magához láncolta, ha akarta volna, sem tudta volna elkerülni. Már akkor elveszett, amikor a sikátorban meglepte.

Zajt hallott nem messze, a ködből pedig egy alak sziluettje vált ki, így megkönnyebbülve boldogan lépett ki az árnyékból. A mosoly viszont hamar lehervadt az arcáról, amikor egy csapat férfit pillantott meg, dühös tekintetük mind őrá szegeződtek. A férfiak élén Gavin állt.

Kieran pedig tudta. Ütött az utolsó órája. Csak annyit szeretett volna, ha utoljára még láthatja Anabelle–t. Nem akart úgy meghalni, hogy nem a lány az utolsó emléke ebből a nyomorúságos életből. De ez már csak álom marad.

Nagyot sóhajtott hát, és közelebb lépett feléjük.

– Itt vagyok, uraim. Nem menekülök.

– Jól is teszed, te utolsó féreg! Ezért lógni fogsz! – üvöltött rá Gavin, és egy kötelet dobott köré. Az a nyakára tekeredett, majd a férfi erősen megrántotta. Kieran a földre zuhant, a többiek pedig rárontottak. Ütötték, ahol érték, míg a földet fényes, csillogó vére nem áztatta. Összekötötték a kezét, és felrángatták.

Kieran nagyot nyögött, érezte, ahogy a vér elönti a száját és nehezen vett levegőt. A bordái sajogtak, majd hirtelen megszédült. Azonban tudomást sem vettek róla, mint valami állatot, kötélen rángatták végig a városon, egészen a börtönig.

Bedugták egy szűk, koszos kis odúba, majd rázárták az ajtót.

– Hajnalban visszajövünk. Csak a kötél egy kicsit feljebb kerül – röhögött az a kalóz, akit nemrég megvert Ana miatt. A többieket is megnézte közben, mert mindegyik szembeköpte útközben, vagy belerúgtak, esetleg egy–egy ütést is rámértek még.

Felismerte a kocsmárost, a tolvaj ikreket, akikkel nemrég még együtt ivott, a polgármestert és a halárust a piacról. Szép kis társaság, az urak és a pórnép összefog a közös célért. Ami jelen esetben az ő kivégzése. És mi a bűne? Szeretett, ennyi mindössze.

Mielőtt a zárka kis ablakát is becsukta volna, Gavin még utoljára ránézett. Tekintetében az undor és a gyűlölet kettőse kavargott.

– Mi vett rá, hogy meggyalázd az egyetlen, ártatlan lányomat, te mocskos patkány?!

Kieran tudta, hogy talán ezek az utolsó szavai. Úgy döntött, nem fog hazudni.

– A szerelem, uram. Szeretem a lányát, tiszta szívemből. És ha van Isten, ő is szeret engem.

– Nem, tolvaj. A lányom nem szeret. Ő adott fel – hazudta a férfi vakmerően. Még utoljára bele akart rúgni a mocsokba, és tudta, hogy ez fog neki a legjobban fájni.

– Az lehetetlen – lehelte Kieran. Tévedett volna? Nem, az nem lehet! Annyi éjen át, annyi csók és ölelés után, mindez csak hazugság volt? – Nem lehet.

– Hidd csak el. Több esze van, minthogy egy ilyen alávaló csavargót nevezzen szerelmének. A semmiért áldozod az életed. A semmiért!

– Nem, uram. Az én érzésem valódiak. Ha holnap hajnalban meghalok, az az igaz szerelmemért lesz.

Gavin nem felelt. Elfordult a cellától, és bezárta a kis ablakot. Csak abban reménykedett, Anabelle egyszer megbocsájt neki. Még hallotta, ahogy a tolvaj fájdalmasan felordít.

Anabelle kisírt szemmel nézett a tükörképére. Egy gyenge, elkeseredett fiatal nőt látott. Ő viszont többre tartotta magát ennél. Akárhányszor tehette, ellentmondott az apjának, a parancsoknak, néha még a törvénynek is. És most, hogy az egyetlen férfit, akit valaha szeretett, elszakítják tőle, legszívesebben teli torokból ordított volna. Csak az tartotta vissza, hogy tudta, értelmetlen lenne. Most cselekednie kell, nem haszontalan dolgokat tenni.

Felkapta a kabátját, és kinézett az ablakon. Az erkélye nem volt túl magasan, ha óvatosan leereszkedik, nem fog nagyot esni.

Bízott a szerencséjében és megragadta az ablakpárkányt. Óvatosan átemelte az egyik, majd a másik lábát, és a kezeivel igyekezett tartani magát a levegőben. Vett egy mély lélegzetet, és elengedte a fémet.

Halkan ért földet, de sajnos a bokája nem bírta el a hirtelen jött súlyt, és fájdalmasan megfeszülve adta meg magát. Ana befogta a száját, nehogy felkiáltson fájdalmában, és sajgó lábához kapott.

Bicegve indult el a börtön felé, nem törődött a lüktető, kínzó érzéssel, ami már elöntötte egészen a combjáig, elszántan gyalogolt tovább.

Észrevétlenül besurrant a félig nyitott ajtón, majd hirtelen megdöbbent. A kalóz, aki néhány hete megtámadta, hangosan horkolva állta el az útját. A férfi körül számos rumos üveg hevert, valószínűleg megünnepelték Kieran elfogását.

A lány visszafojtott lélegzettel lépte át a félájult kalózt, és a zárkához sietett. Belesett a kis ablakon, a szíve pedig nagyot dobbant, amikor megpillantotta Kierant. A férfi magányosan ült a földön, fejét a falnak támasztotta, szemét lehunyta. Mint aki teljesen feladta a reményt, hogy valaha is látja még a napot.

– Kieran – suttogott a lány, remélte, a férfi így is meg fogja hallani. Amaz felemelte a fejét és hitetlenkedve fordult az ajtó felé.

– Ki van ott?

– Én vagyok, szerelmem! – Ana szíve majd’ kiugrott a helyéről, hogy élve és viszonylag egyben láthatja kedvesét, pár némi vér az arcán és a ruháján azt engedte sejtetni, az elfogása nem volt zökkenőmentes. – Bántottak?

– Ana? Te vagy az? – Kieran még mindig nem hitte el, hogy a lány hangját hallja. Meg volt róla győződve, az elméje játszik pusztán vele. – Tényleg te vagy?

– Én vagyok! Ki kell jutnunk innen. Hol a kulcs?

A férfi végre magához tért a révületéből, és felpattant. Az ajtóhoz sietett, látnia kellett a lányt.

– Hát tényleg te vagy! Apád azt mondta…

– Kieran, a kulcsok! – sürgette Ana. Nincs idejük a hitetlenkedésre.

– Ott… a hájpacninál. Az övére csatolta őket.

Ana bólintott, és már indult is volna a szabadságukért.

– Várj! Óvatosan! – szólt utána a férfi, de Ana nem fordult vissza. Eltökélte magát, és véghez is viszi a tervét.

Sima ügy, a kalóz mélyen alszik, észre sem fogja venni. Lassan, nagyon lassan mozgott, a karját kinyújtotta, és majdnem elérte a kulcsokat…

A férfi nagyot horkantott, és megrázta magát. Ana mozdulni sem mert, a szíve is lelassult, már nem vert olyan hevesen, mint néhány pillanattal ezelőtt.

A kalóz felsóhajtott, és visszaaludt. Ana kifújta a levegőt, és elvette a kulcsokat. Visszasietett Kieranhoz, és halkan a kulcslyukba csúsztatta a megfelelőt. A zár kattant, a férfi kiszabadult. Némán megölelték egymást, majd Kieran az ajtó felé mutatott. Ana bólintott, és a kijárat felé indult, nyomában a tolvajjal.

Halkan vágtak át a városon, vissza sem nézve. Csak, amikor tisztes távolba értek a határban, akkor álltak meg pihenni.

Ana boldogan felnevetett, és megölelte Kierant.

– Sikerült, szerelmem! Szabadok vagyunk, és örökre együtt leszünk!

Mielőtt azonban a férfi válaszolhatott volna neki, egy dühös hang szólt ki a fák közül.

– Ne olyan hevesen, kislány.

Ana összerezzent, amikor megpillantotta az erdőből kilépő férfiakat, köztük az apját. Elgyötört tekintettel nézett rá, és mintha mondani akart volna valamit. Mégis csendben maradt.

A polgármester azonban folytatta.

– Kieran, bűnösnek ítéllek lopás, és egy ártatlan lány megbecstelenítése vádjában. És téged, ifjú hölgy, egy bűnözőt pártoltál, és szöktettél meg a börtönből. A büntetésetek szolgáljon elrettentésként. Az ítélet pedig… halál! Fogjátok el őket!

A férfiak körbeállták a szerelmeseket, és rövid időn belül előkerültek a kötelek.

Ana egész idő alatt Kierant figyelte. A férfi némán tűrte a veréseket, a megalázást, a sértő szavakat. Egy szót sem szólt, miközben a kínzói épp Anabelle–t szidták. Ahogy az apja sem állt ki érte, vagy állította meg őket. Szótlanul, visszahúzódva nézte, ahogy a két kötelet egy–egy fa törzsére erősítik, majd a hurkokat átvetik egy erősebb ágon.

Amikor elkészültek, felrángatták és két magasabb rönkre állították őket. A hurkot a nyakuk köré tekerték, majd hátráltak pár lépést, hogy a művükben gyönyörködjenek.

– A ribanc, meg a tolvaj szeretője. Milyen szép pár – röhögött a kalóz. Az ikrek egymást lökdösték, közben Anára mutogattak. A polgármester a halárussal és a kocsmárossal együtt azon nevettek, egy újabb tolvajjal kevesebb lesz a városban. Csak Gavin állt szótlanul. Nézte a lányát, de nem szólt semmit.

A hajnal lassan közeledett, Ana pedig tudta, hogy nem fogja megérni a napfelkeltét. Kieran felé fordult, hogy a szemébe nézhessen.

– Nem bántam meg semmit – suttogta. A férfi könnye azonban eleredt.

– Annyira sajnálom. Az én hibám.

– Nem, szerelmem. Én döntöttem. Én választottam, én választottalak téged. És, ha újra kezdhetném – az apjára nézett, aki kíváncsian hallgatta a beszélgetésüket –, ugyanígy tennék.

– Ebből elég! Búcsúzzatok el a földi világtól!

– Találkozunk odaát! – kiáltotta Kieran, mielőtt a kalóz kirúgta volna alóla a rönköt, a kötél pedig egy rántással eltörte a nyakát.

Ana felsikított, mikor a férfi nem moccant, és a férfiak felé fordult.

– Jegyezzétek meg jól szavam! Nem most láttok utoljára. Ártatlan vérem bosszúért kiált, és eljövök értetek!

A polgármester megremegett, de a kalóz nem rémült meg. Egy határozott mozdulattal elrúgta a lány lába alól a támasztékot, a hurok pedig megtette a dolgát.

A hat férfi végignézte mindkét halált, majd dolguk végeztével visszatértek a városba.

Csak egy maradt ott közülük. Gavin. És rettegve nézett a lánya holttestére.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tessa R. Lambrick 19 történetét!


  • 1293 szerző
  • 881 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tessa R. Lambrick

Bosszú a síron túlról

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Hét áruló volt a tanúja

Az ártatlan vér kiontásának.

Hét áldozat várja hát

Míg bosszúja feltámad.

A síron túlról is visszatalál háborgó lelke

És mikor az északi szélben felhangzik a neve,

Hét árulót borítson el tulajdon vére.

Megnyugvást így lel majd szerelmes szíve

Hogy a tolvajjal keljen át az öröklétbe.

Rövid összefoglaló

Anabelle és Kieran halhatatlan szerelmének tragikus története

Olvasási idő

17 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tessa R. Lambrick nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!