Barion Pixel nuuvella

Kárhozottak

Pokol - 3.

Sabathiel háta borsódzott a gondolattól, hogy hova is készülnek. Sosem hitte volna, hogy le fog jutni a Pokolba. Újra…
Michael megállt a bejáratnál és szembefordult Azriellel. Az angyal már tudta, mit fog mondani, de nem állította meg. Nem kérhet tőle még többet.
– Nem léphetek be ide. Magatokra maradtatok. Sok szerencsét! 
Megölelte a két angyalt, majd egy vakító fénysugárral visszaszállt a Mennyekbe. Azriel a társára nézett és határozott hangon szólalt meg.
– Nem muszáj jönnöd.
– Azt hittem, ezt már tisztáztuk. Veled maradok. Nézd a fekete tollaimat. Szerintem elég bizonyíték. 
– Épp eleget tettél már értem, testvérem. Még többet is, mint elvártam volna – tette a vállára a kezét Azriel. Sabathiel mélyen a szemébe nézett, úgy válaszolt.
– Sosem vártál el semmit, te is tudod. Nem hagylak magadra, ha az életed a tét. Az enyém már nem ér semmit, de neked ott van Elisabeth. 
Azriel elnyomta a késztetést, hogy beharapja a szája szélét és sírjon, mint egy kisgyerek, a barátja szavai azonban még így is mélyen megérintették. 
– Egy nap, barátom. Egy nap megtalálod a megfelelő nőt magad mellé. 
– Ámen – bólintott Sabathiel, és nagyot sóhajtott. – Mehetünk? 
Azriel megjelenítette a kardját és kitárta az ajtót, ami eldugva lapult egy közeli erdő mélyén. Avatatlan szemnek láthatatlan, de a nem evilági lényeknek útjelzőként világít. Több bejárat van, Lucifer nem törődött azzal, hogy ki lép be a birodalmába. Hiszen itt nem is a bejutás volt fontos. Az igazi próbatétel a kijutás volt. 
 A két angyal belépett, az ajtó pedig bezárult mögöttük. Innen már csak előre vezet az útjuk.
Sabathielt a hideg is kirázta, amikor meghallotta a sikolyokat a falak között áramlani. Holt lelkek, akik bűnös életük végén ide jutottak, hogy az idők végezetéig senyvedjenek, kínozzák őket újra és újra, míg el nem jön az Ítéletnap. 
A két angyal hosszú folyosókon lépkedett, a bakancsaik hangját visszaverték az üreget, ahova megannyi bűnös és talán ártatlan lelket zártak. Egyre könyörögtek nekik, hogy engedjék őket ki, nem erre a helyre valók, de Sab és Azriel meg sem hallották az imákat. Egyszerűen nem tehették. A halálkor eldől, hogy ki merre indul el az úton. Aki lefelé, annak nincs menekvés. Az öröklétig kínlódik és talán még tovább.
Azrielnek úgy tűnt, a folyosók összefutnak, ők pedig körbe-körbe menetelnek, látszólag cél nélkül. Egy labirintus az egész hely, mire megtalálják Elisabeth-et, talán már késő lesz. Vagy ő veszíti el a józan eszét. Mellette Sabathiel elszánt arccal lépkedett, ezer meg ezer érzelem suhant át a tekintetén. Azriel leginkább a dühöt, a csalódottságot, megbántottságot és haragot fedezte fel. Nagyot sóhajtott és igyekezett koncentrálni, de egyre nehezebben boldogult. A falak úgy tűntek, mintha közelítenének egymáshoz, a folyosók pedig hullámozni kezdtek a lábai alatt. Nagyokat pislogott, és igyekezett éber maradni.  

Sabathiel a maga részéről messziről elkerülte volna ezt a helyet, bár legutóbb sem önszántából kötött ki a bejárat előtt. Elnyomta magában az emlékeket, most igazán nem volt szüksége még több fájdalomra. 
– Érzed valamerre? – fordult inkább Azriel felé, aki elborzadva lépkedett mellette. Eléggé megviseltnek tűnt, még sosem látta, mi folyik alattuk. Bezzeg Sabathiel első kézből tapasztalta meg az itt folyó kínzásokat.
– Nem tudom… Összezavarodtam. Úgy érzem, itt van mellettem. Aztán a következő pillanatban már három méterrel arrébb. Megint máskor, mintha nem is érezném. Nem tudom, hol van. Nem fogom megtalálni… 
Azriel a falnak dőlve csúszott le a földre és kapkodva szedte a levegőt. 
– A francba, ne csináld ezt velem! Egy angyal a Pokolban nem jó ötlet, de hallgat rám valaki? Nem. Hát persze, hogy nem…
Azriel válla alá nyúlt és felrántotta a földről. A férfi szemében kétség és félelem csillogott, az izzadtság pedig patakokban folyt róla. 
Sabathiel lehunyta a szemét, majd halkan megszólalt.
– Csak ne add vissza, ha magadhoz térsz, rendben? – majd minden erejét összeszedve állon vágta Azrielt.  
Az angyal összecsuklott, de a tekintete immár tisztább volt, úgy tűnt, magánál van és pokoli dühös. 
– Mégis, mi a fene ütött beléd? – förmedt Sabathielre, de a férfi széttárta a kezét.
– Hé, muszáj volt, oké? Majdnem beszippantott ez az átkozott hely. Most pedig koncentrálj! Meg kell találnod Elisabeth-et. Ez lebegjen a szemed előtt, más nem fontos, világos? 
Azriel bizonytalanul bólintott, majd becsukta a szemét. Minden idegszálával a nőre koncentrált, hamarosan pedig meg is érezte a jelenlétét. A lány rettegett. Ősi düh öntötte el, ahogy elszáguldott abba az irányba, ahonnan érezte. A nyomában szorosan Sabathiel rohant, miközben körbepásztázta a terepet. 
Ő azonban nem ért rá ilyenekkel foglalkozni. Halványan érzékelte, hogy Sab harcba keveredik, de tudta, az angyal képes megvédeni magát, míg Beth védtelen. Ez lebegett a szeme előtt, ahogy megállt egy sötét kamraszerű helyiség előtt. Kutyaugatás ütötte meg a fülét, majd egy éles sikoly hasított a levegőbe.
Elisabeth!  
A félelem körbeölelte a szívét és megbénította a lábait. Nem hagyhatja újra magára. Nem lehet, hogy újra elveszítse! 
Lassan nyomta le a kilincset az ajtón, a látványtól elborzadt. Beth a fal mellett lapult, a démonkutya pedig épphogy elérte a karját, de a lánca visszatartotta. Azriel az utolsó pillanatban lépett be, a lánc megadta magát a feszítésnek, és nagy csörgéssel szakadt ketté.
– Ne! – ugrott elé, a kutya pedig belémélyesztette a fogait, a lány karja helyett. Azriel egy kis tőrt húzott elő, majd felhasította az állat torkát. A démonteremtmény hörögve terült el a földön, fekete vére az angyalra fröccsent, de ő már a lánnyal volt elfoglalva.
Magához ölelte a rémült nőt, aki meredt szemmel bámulta még mindig a dögöt.
– Azt hittem… azt hittem… – suttogta könnyáztatta arccal, de Azriel megállította.
– Shh… itt vagyok. Minden rendben lesz. 
– Gabriel. Ő az áruló! – nézett rá hirtelen a lány, de az angyal bólintott.
– Tudjuk, drágám. Gyere, kiviszlek innen. 
– Nem! – Beth elkúszott tőle, ami őszintén megdöbbentette Azrielt. – Nem mehetek el innen.
– Mégis miért nem? – A férfi nagyokat pislogott. Nem épp erre a reakcióra számított.
– Ha kiviszel, azonnal meg fognak ölni. Akkor pedig megpecsételem az emberiség sorsát. Hagyj itt és menj, készülj fel a támadásra. Nekem már úgyis mindegy… 
– Nem engedem, hogy bármi történjék veled, Elisabeth. Kétezer évig néztem végig újra és újra a halálodat és elhiheted, nem kívánom még egyszer látni.  
– Akkor menj és hagyj itt! Én mindenképp meghalok, Azriel, de neked lehetőséged van megmenteni a Földet! – erősködött a lány és küzdött a férfi szorítása ellen. Azriel azonban nem fogja ilyen könnyen elengedni.
– Soha többé nem fog megtörténni, hogy magadra hagylak. Egyszerűen képtelen vagyok távozni nélküled, Elisabeth. Te vagy a múltam, te vagy a jelenem és Istenre esküszöm, azt akarom, hogy te legyél a jövőm. De ez csak akkor lehetséges, ha te is akarod. Meg fogjuk oldani ezt az egészet, de bíznod kell bennem! Hinned kell bennem, kettőnkben. Tudom, hogy alig ismersz és rémisztő lehet neked mindez elsőre, de ha adsz egy esélyt, bebizonyítom, hogy megéri kitartani kettőnkért. Ha mindennek vége, megteszek neked bármit, de kérlek! Kérlek, ne akard azt, hogy hagyjalak itt, mert az nem fog menni. Szeretlek, még ha számodra ez hihetetlen, de mindig is szerettelek és ha újraélhetném azt a napot, amikor elkárhoztam, mindent ugyanígy csinálnék. Érted megéri a legnagyobb büntetés is. És megígérem…
Beth nem volt képes többet hallgatni a férfi vallomásából. Könnyes szemmel húzta magához és forró csókkal hallgattatta el. Azriel szorosan magához ölelte, kétségbeesetten csókolta vissza. 
– Bízom benned – suttogta a lány az ajkai közé, a férfi pedig majd szétrobbant örömében. Nem számított, hol voltak, vagy mi vár rájuk, a lány bízik benne! 
A pillanat akár idillinek is mondható lett volna, ha egy diszkrét köhintés félbe nem szakítja.
– Bocs, hogy zavarok, de valaki elárulná, mi történt Bolyhoskával? 

Sabathiel arca, csakúgy, mint a kardja, fekete volt a ráfröccsenő démonvértől, körülötte pedig mindenfelé démontetemek hevertek. Az angyal elégedetten nézett körbe és félretűrte csatakos barna haját.
– Ezt nektek rohadékok! Most megtanultátok, hogy ne baszakodjatok egy frissen elbukott angyallal! 
– Minő meglepetés! – vékony női hang ütötte meg a fülét és megpördült, a tulajdonosát azonban nem látta. 
– A rohadt életbe! – emelte fel villámgyorsan a kardot, de a várt támadás elmaradt. – Ne játssz velem! – kiáltott bele a sötétségbe, de csak egy kacajt kapott válaszul. 
Sabathiel futásnak eredt, amerre látta eltűnni Azrielt, de egy láthatatlan fal útját állta. A földre zuhant és érezte, ahogy a saját vére végigfolyik a homlokán. 
– Ugyan, Bathie, hova sietsz? Alig beszélgettünk.
A nő hangja, akár egy kígyó, körbetekerődzött a testén és hurokként szorult a nyaka köré. Sabathiel alig kapott levegőt, ahogy rájött, nem menekülhet. Már egy évezred óta fut, de most elérte a végzete. 
– Ne búsulj, édesem. Rengeteg időnk van szórakozni! 
A nő újból felnevetett, Sabathiel pedig tudta, hogy nem fog kijutni innen élve. Soha az életben. 

Azriel megfordult, maga mögé húzta a lányt és határozottan a démon szemébe nézett.
– Te vagy az, akivel összeállt Gabriel? 
A démon mélyen meghajolt, majd rájuk emelte hátborzongató fekete szemeit. 
– Forcas, szolgálatodra!
– Dögölj meg – ordította Azriel és rárontott a férfira. Az viszont egy könnyed mozdulattal a falhoz vágta az angyalt, és mint egy kisgyerek, elmosolyodott.
– A hazai pálya előnye. Szóval, mi történt a kutyával? 
– Kezeltesd a Harry Potter mániádat – köpött vért a padlóra Azriel. Beth hozzá rohant és felsegítette a földről. 
– Tudod, eddig csak a ribancot akartam megölni – Forcas megropogtatta a nyakát és ördögi mosollyal az arcán indult meg a páros felé –, de ha már így alakult…
– Forcas, vissza! Most! – jelent meg mögötte Gabriel, mielőtt elérhette volna az angyalt. A démon idegesen fordult hátra.
– Mégis mit képzelsz magadról, szárnyas? Hogy gondoltad, hogy parancsolgatsz nekem? 
– Még mindig tőlem függsz, úgyhogy jobb lesz, ha tartod magad a megállapodásunkhoz! – Gabriel megjelenítette a kardját és harchoz készült. Azriel hasonlóképp tett, talán itt az idő, hogy észhez térítse az arkangyalt. 
– Bocs, husi, más tervem van – vigyorgott gonoszul Forcas, majd csettintett és négy démonszolga jelent meg a kamrában. Kettő Gabrielt fogta le, míg a másik kettő Azriel és Beth elé állt. – Saját céget alapítok. 
– Nem teheted! Megegyeztünk! – ordította Gabriel, de Forcas felnevetett.
– Démon vagyok, hahó! Tudhatnád, hogy nem bízhatsz bennünk. 
– Elárultál… – suttogta megtörten Gabriel, de a démon elé lépett, és megrázta a fejét.
– Nem, édesem.  Nekem végig ez volt a tervem, te árultad el a bátyádat és gyakorlatilag mindenki mást. 
– Rohadj meg! – Gabriel Forcas felé ütött, de a démonok megállították, mielőtt elérhette volna. 
– Hát nem cuki? – fordult a démon lord Azrielék felé. – Hozd a nőt! – intett az egyik szolgának, aki a hajánál fogva ragadta meg Beth-et, és vonszolni kezdte.
Azriel magán kívül volt a haragtól és egy csapásra ketté vágta az előtte álló démont. A düh tombolt az ereiben és vérben forgó szemekkel indult meg a lányt fogva tartó felé. Mielőtt a démon könyöröghetett volna az életéért, az angyal lesújtott. A fekete vér szétfröccsent a falakon, nedvesen csillogott a sötét köveken. A gyertyák lángja a plafonig csaptak, ahogy az angyal dühe átáramlott rajtuk, az isteni fény pedig egyre gyűlt a tenyerében. Kezeit a másik két démon felé tartotta, majd kirobbant belőlük az angyali erő, porrá zúzva a két bűnös lelket. Azriel felordított, ahogy az ereje kiteljesedett és Forcas felé fordult. 
A démon lord szemében rettegés csillant, Azriel pedig hidegen elmosolyodott. 
– Üdvözöld a nevemben Bolyhoskát! – mondta túlvilági hangon, mely már nem a sajátja volt, az ereje átlényegítette és újabb szintre emelte az angyalt. Minden energiáját segítségül hívva támadt a démonra, aki egy darabig állta a csapást, de az angyal újabb hullámot küldött felé, mire ordítva porladt el. 
Azriel lihegve esett össze, a tenyere már nem világított, az ereje újból normális mértékeket öltött. Már nem érzett haragot vagy dühöt, egyetlen vágya volt csupán: hogy láthassa a nőt, akit mindennél jobban szeretett.
– Elisabeth… – suttogta elhaló hangon, de a lány már az arcát simogatta.
– Itt vagyok, kedvesem. Jól érzed magad? 
Azriel megcsókolta a nő kezeit és bólintott.
– Igen, jól. Csak kimerült vagyok. 
Gabriel lépett mellé és megragadta Beth karját. 
– Helyes. Akkor ellőtted az összes tartalékodat. A nő pedig velem jön. Még mindig vár rá a szép halál, hogy beteljesítse a sorsát. 
– Gabriel, ne… – kapott utána Azriel, de jelenleg ahhoz sem érzett magában elég erőt, hogy felüljön. 
– Forcas csak egy idióta volt, úgyhogy jövök neked eggyel. Ami a démonseregeket illeti… köszöntsd az új vezérüket! – húzta ki magát büszkén Gabriel, majd megpróbált elvillanni, de amikor harmadszor is kudarcot vallott, Azriel felnevetett.
– Mégsem volt olyan idióta. Megkötötte az erődet, testvér. Nem tudsz kijutni, hacsak nem találod meg a kivezető utat. 
– Ám legyen! Én kijutok, de te itt fogsz megdögleni! – felemelte a kardját, hogy lesújtson, de a következő pillanatban Azriel elmosolyodott. Az arkangyal megingott, Beth felsikított, a kard pedig, ami hátulról átszúrta Gabriel szívét, vörösre festve csillant meg a gyertyák fényében. A háta mögött Sabathiel állt, arcát eltorzította a düh.
– Idősebbeké az elsőbbség, testvér.

Gabriel fennakadó szemekkel és csodálkozó kifejezéssel az arcán rogyott térdre, a lelke pedig végleg elhagyta a testét. Fegyvere hangos csattanással hullott ki élettelen ujjai közül, a férfi pedig elterült a földön. Sabathiel kihúzta belőle a kardját és remegő kézzel ejtette a földre. Hátrált két lépést és elszörnyedve nézte az arkangyal holttestét. 
– Mit tettem… – suttogta maga elé, de Azriel talpra küzdötte magát és megragadta az angyal vállát.
– Megmentetted az életemet. Megmentettél mindenkit a Földön.
Sabathiel rettegéssel telt szemekkel nézett fel a legjobb barátjára.
– És engem ki ment meg Isten haragjától? 
Ahogy kimondta a baljóslatú szavakat, a levegő megtelt elektromossággal és vakító fény támadt a szűk kamrában. A fényességből Michael lépett ki, magán kívül ordítva. A Mennyekben megérezte, hogy valami szörnyűség történt a Pokolban és azon nyomban odasietett. Amikor végzetes előérzete beigazolódott, lerogyott Gabriel élettelen testéhez és magához ölelte.
Ősi szavakat suttogott a fülébe, a szeméből pedig patakokban folyt a könny, ahogy a végtelen szomorúsága utat talált magának. Hirtelen felnézett a körülötte állókra és dühös hangon szólalt meg.
– Melyikőtök ölte meg a fivéremet? 
– Michael, önvédelem volt… – kezdte Azriel, de az arkangyal a falhoz vágta haragjában. Az angyal nagyot nyekkenve ért földet, Beth pedig odarohant hozzá. Aggódva emelte fel a fejét, de Azriel maga mögé húzta, nehogy ő legyen a következő, akin Michael kitölti a haragját. Gondoskodása mélyen meghatotta a lányt.
– Nem érdekelnek a kifogások! Ki volt az? 
– Én, Michael. Én öltem meg az arkangyalt – lépett elé Sabathiel, nem törődve a büntetésével. Igazából arra számított, hogy Michael ott helyben széttépi, de az arkangyal – némi gondolkodás után – meglepő döntést hozott.
– Nem leszek kegyes hozzád, Sabathiel. Szenvedést érdemelsz és szenvedni is fogsz. Nem foglak megölni. De hátralévő életed minden napján pokoli kínokat fogsz átélni és a nap végén azt fogod kívánni, bárcsak megölnélek. Én pedig mosollyal az arcomon fogom kitépni minden egyes nap a végtagjaidat, a véredet ontom és megszabadítalak a belső szerveidtől, hogy az éjszaka folyamán meggyógyulj és másnap minden kezdődjön elölről. És ha azt hinnéd, hogy talán egy nap megunom, gondolj arra, Gabriel sosem fog visszatérni. Én pedig sosem fogom ezt elfelejteni. 
– Nem lehetsz ilyen kegyetlen! Gabriel mindnyájunkat meg akart ölni, ez nem számít? – szólt közbe dühösen Beth. Egyszerűen képtelen volt szó nélkül tűrni, hogy mennyi szenvedést kell kiállnia Sabathielnek csak azért, mert megvédte őket és az egész emberiséget. Michael pedig örök kínzásra ítélné mindezért? 
– Kicsi ember, nem vagyok jókedvemben. Épp most találtam holtan a legjobb barátomat és testvéremet, kivel már évezredek óta együtt őrizzük az emberiség álmát – felelt meglepően nyugodt hangon Michael. Azriel félelme alaptalan volt, Michael még ebben a helyzetben sem lenne képes bántani egy emberi lelket.
– És ő volt az, aki mindezt lerombolta volna becsvágyból és féltékenységből! – vágott vissza Beth, mire Michael őszintén meglepődött.
– Nem kevés bátorság szorult a félvér elmédbe. Hajlandó lennél cserélni vele? 
Az arkangyal hidegen elmosolyodott, amikor döbbent csend fogadta a kérdését. Meglepetésére nem a nő, hanem Azriel válaszolt.
– Én igen! Tartozom neki ennyivel. Az életemmel. 
– Ne, Azriel, ne legyél meggondolatlan! – ragadta meg Sab a férfi karját, de ő nem figyelt rá. – Vigyél engem. Annyit kérek mindössze, hogy törd meg Elisabeth átkát. 
– Ó, ti bolondok! – nevetett fel az arkangyal. – Hát ennyire elhomályosít a szerelem, hogy már gondolkodni sem tudsz? 
– Ezt meg hogy érted? – lépett hozzá közelebb akaratlanul is Azriel.
– Az átka abban a pillanatban megtört, ahogy a démon vérvonalba került. Hiszen, ha újjászületett volna a következő életében, nem kellett volna tartanunk attól, hogy a lelke a Mennyekbe kerül. 
Azriel meglendítette a karját és hatalmasat húzott be Michaelnek. A férfi nem ütött vissza, csak megtörölte a száját. 
– Igen, ezt talán megérdemeltem. 
– Talán?! – vicsorgott rá dühösen Azriel. – Akkor mi lesz vele? Amikor meghal? 
– Forcas egy dolgot nem tudott csak Elisabethről. Hogy egy angyal szereti már kétezer év óta. És abban a pillanatban, ahogy egymásra találtatok, felszabadítottad a génzárat, ami a sejtjeiben lapult.
– Én? Mégis hogyan? 
– Gondolom megcsókoltad. – Beth zavartan félrenézett, de Azriel bólintott. – Az angyali jelenléted oldotta fel a kódot. 
– Ez mit jelent? – kérdezett vissza immáron a lány. Mégiscsak az ő életéről beszélgettek. 
– A démonvér aktiválta magát. 
– Démon vagyok? – sikkantott fel Beth, de Michael leintette.
– Nem, kicsim. Csak már nem vagy halandó. 
– A francba is, Michael, mindent úgy kell kihúznom belőled? – csattant fel dühösen Azriel a ködös válaszok hallatán. 
– Jó, ha nagyon leegyszerűsítem: nem vagy démon, de nem is vagy már ember. Ami a lényeg, és ami titeket igazán érdekel, hogy nem fogsz meghalni vagy öregedni. 
– Én ezt nem értem, Michael – gondolkodott hangosan Sabathiel, miközben Azriel és a nő egymás karjaiba borultak. A férfinek a gyomra is felfordult a sok ölelkezéstől és csóktól. – Ha ezt tudta Gabriel is és te is, miért akartátok annyira, hogy a lelkét megkössétek? 
– Gabriel meggyőzött, hogy bár ugyan kicsi a kockázata, mégis van, és ezt nem engedhetjük meg. Nem gondoltam, hogy hátsó szándékai vannak a lélekkel. Vagyis veled – fordult Beth felé, aki igyekezett kibontakozni Azriel öleléséből, de úgy tűnt, a férfi vasmarokkal szorítja, és nem szándékozik elengedni. 
– Tehát örökre együtt maradhatunk? 
Michael bólintott.
– Hacsak meg nem unjátok egymást.
– És mi lesz Sabathiellel? – nézett a barátja felé Azriel. 
– Még így is áll az ajánlatod? – vigyorodott el gonoszul Michael, amitől meghűlt Beth ereiben a vér. – Gondoltam, hogy nem. 
– Persze, hogy nem! – vágta rá Sabathiel. – Én öltem meg Gabrielt, én vállalom a büntetést. 
Az arkangyal nagyot sóhajtott. 
– A büntetésed nem változik, nem enyhül. De tudom, hogy a jó érdekében cselekedtél. Adok három napot a Földön, hogy utoljára kitombold magad. Aztán akár erővel is, ha kell, de magammal viszlek. 
Sabathiel bólintott. Már így is többet kapott, mint remélni merte. 
– Oké, utolsó kérdés – szólalt meg hirtelen Sab. – Hogy fogunk kijutni innen? 
A többiek még egyet sem érthettek vele, már Azriel tetőtéri lakásában találták magukat. Beth szédült a hirtelen térugrástól, de Azriel időben elkapta, egymásra mosolyogtak, majd sűrű bocsánatkérések közepette megrohanta a lánnyal a hálószobát. 
Sabathiel rosszallóan csóválta a fejét. 
– Fiatalok… 
– Mit fogsz csinálni a három napban? – lépett az erkélyre Michael és nézte az alatta elterülő tájat. Los Angeles gyönyörű volt éjjel, a pezsgő élet szinte átáramlott az arkangyal sejtjeibe. 
– Nem tudom. Megnézek egy jó focimeccset. Felkeresem a legjobb helyeket. 
– Van valakid Azrielen kívül? 
Sabathiel megrázta a fejét.
– Már nincs. 
Michael hirtelen felé fordult és mindent tudó mosollyal bólintott.
– Helyes. 
– Néha nem úgy érzem, hogy jól döntöttem.  
– Barátom, három napod van cselekedni. 
Sabathiel bólintott és ő is kilépett az arkangyal mellé. Amikor a hálószobából egyértelmű hangok szűrődtek ki, az angyal elmosolyodott, de Michael a szemét forgatta, majd a következő pillanatban eltűnt az erkélyről. 
Egy név zakatolt megállás nélkül Sabathiel fejében és tudta, ha most nem tesz semmit, soha többé nem lesz rá lehetősége. Meg kell keresnie a nőt, aki örökre a szívébe égett, akinek a neve említésére is gyilkos düh és forró szenvedély száguld végig rajta.
Dalidah.

Epilógus

Beth fülig pirulva szedegette ki a tollakat a hajából. Maga sem hitte el, hogy ilyen könnyen beadja a derekát egy idegennek, de a fenébe is, ha igaz, amit az angyal állít, régebb óta ismeri, mint bárkit. És az elmúlt órák eseményeit tekintve, igenis hihet neki. 
– Azt hiszem, ki kell találnunk valamit a tollgondokra – fújt ki pihét a tenyeréről egyenesen Azriel arcába. A férfi pimaszul elvigyorodott, fölébe kerekedett, majd egy könnyed mozdulattal felreppent a lánnyal az ágyról. 
– Szerintem elég kreatív leszek – kacsintott rá, Beth pedig igyekezett nem visszazuhanni a párnák közé. 
Azriel egy forró csókkal később leengedte a puha matracra és mellé feküdt. Finoman játszott a hajtincseivel, egyet az orrához érintett és mélyet beleszippantott, majd lehunyta a szemét. El sem hitte, hogy annyi hosszú, magányos év után végre itt van mellette Elisabeth. Az pedig, hogy nem utasította el annak ellenére, hogy halvány emléke sincs az együtt töltött időről, csak még jobban növelte az iránta érzett szerelmét. Hiszen ez azt jelentette, hogy őket tényleg egymásnak teremtették, csak a törvény állt közéjük. Ami immáron semmisnek számított. 
– Mi lesz az eddigi életemmel? – fordult felé hirtelen Beth. Azriel zavartan pislogott.
– Én azt hittem…
– Igen, veled maradok, de tudod, van munkám, van családom, van életem. Ezekkel mi lesz? 
Azriel elgondolkodott. Igaza van, eddig bele sem gondolt, hogy a lánynak mennyi mindent kell feladnia miatta. Vagyis, egyelőre még nem kell…
– Egy darabig még folytathatod a megszokott életedet, de hamarosan fel fog tűnni az embereknek, hogy nem öregszel. 
De addig… addig bejárhatok tanítani? 
Azriel bólintott.
– Ha szeretnéd, persze. Bár, hogy úgy mondjam, kőgazdag vagyok, ha nem akarsz, nem kell dolgoznod. Életünk végéig élhetünk boldogan. És legalább a portás is megnyugodhatna, hogy igenis lakik valaki a felső lakosztályban.
– Rendben. Utána pedig kitaláljuk, hogyan tovább.
Azriel elmosolyodott, neki már egészen más dolgok jártak a fejében. Beth felnevetett, mikor az ujjai felfedező útra indultak a testén, de nem állította le. 
Minek is tenné, hiszen a férfi kétezer évet várt rá, ha rajta múlik, egy perccel sem kell tovább várakoznia. 
Együtt maradhatnak, akár az Ítéletnapig. És ha odafent kegyesek lesznek hozzájuk, még tovább.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Tessa R. Lambrick 19 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

Utolsó fejezetéhez érkezett Azriel, a bukott angyal és ember szerelme, Elisabeth története. Jár nekik a happy end, vagy végleg a Pokol fogságába kerülnek?

Rövid összefoglaló

Utolsó fejezetéhez érkezett Azriel, a bukott angyal és ember szerelme, Elisabeth története. Jár nekik a happy end, vagy végleg a Pokol fogságába kerülnek?

Olvasási idő

18 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tessa R. Lambrick nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!