Barion Pixel nuuvella

Szívritmus

Kalimpáló szívvel léptem be a lakásunkba; kisfiam, mint mindig, elém rohant, már pizsamában, majd’ ledöntött a lábamról, és átölelte a derekamat. 

Pontosan úgy sikerült őt meglapogatnom és arcon csókolnom, mint korábban. 

Ami hatalmas megnyugvást hozott rám. 

Közben, persze, Miklósra figyeltem. A nappaliban üvöltött a tévé, kissé lehalkította és túlharsogta: 

– Még meleg a vacsora, ne haragudj, de nem vártunk meg vele! – és tekerte vissza a hangerőt. 

Valahol lecsendesedtem, szinte jókedvem kerekedett. No nem a csalásom sikere miatt, hanem – talán – annak menthetősége miatt. De vajon kinek is kellene ezt bizonygatnom…

Még egy banális dologtól tartottam: hogy Miklós aznap este hozzám nyúl. 

Azonnal lefürödni nem mertem, mert az “kirívó viselkedés”-nek számított volna, és mint olyan, eleve gyanakvással szemlélendő Miklós részéről. Tehát gyorsan átöltöztem, beköszöntem neki a folyósón jövet-menet, ügyelve rá egész este, hogy csak nyakig gombolkozva mutatkozzam előtte. 

Csipegettem néhány falatot, kicsit beszélgettem Gergőkével, felolvastam neki két fejezetet a Bőrharisnyából, beküldtem elköszönni az apjától, kiszellőztettem a szobáját és ágyba dugtam. Magam meg vissza a konyhába, kis rendrakás, egy gyors mosogatás, majd elő a dossziéimat, tettetett belemerüléssel forgatva azokat. 

Mindeközben Miklós neszezésére fülelve. 

Bejött a konyhába, puszit lehelt a fejem búbjára, kibontott egy sört, meghúzta, büfizet egyet-kettőt, aztán elvonult a fürdőszobába. Ahonnan meztelenül szokott kijönni, mint most is. Megállt a konyhaajtóban. 

– Nem volt elég odabenn? – kérdezte, némileg méltatlankodva. 

– Nem! – ráztam meg a fejemet, de nem mertem felnézni rá. – Holnapra el kell készülnöm vele – tettem még hozzá. 

– Sokat kér tőled a főnököd! – jött a verdiktje, mire fel csak még inkább belebújtam az irataimba. Majd hallottam, ahogy elcammog, be a hálószobába, és  lekattintja a villanyt. 

Fújtattam egyet-kettőt, csendesen, irdatlan megkönnyebbülés ereszkedett rám. Becsuktam a dossziét és ráhajoltam az asztalon összekulcsolt karjaimra. 

Próbáltam felidézni a délutáni történéseket és eldönteni, hogy jó volt-e nekem Tamás ölelése, vagy sem, de egyszerűen nem tudtam határozni. Persze, nagy békesség terjengett szét a szívemben; végül csak ezt az érzést dédelgettem jó sokáig magamban.

Közben bekúszott a gondolataimba valahonnan Ádám is, visszafogott, férfias mosolyával, tartózkodó rajongásával. 

És már nem is tudtam igazán, minek örüljek jobban: hogy volt Ádám, vagy hogy van Tamás. 

Vagy a kettőnek együtt. 

Közben elálmosodhattam, mert az emlékfoszlányok lassan álom darabkákká fűződtek össze. Tamás bolyhos mellkasa, Ádám érzékeny férfikeze, egyszerre tolakodtak elő, de mintha magamat is láttam volna, persze, még hosszú hajjal, valakivel összegabalyodva a kanapén, aztán csak elaludtam. 

Ott, a konyhaasztalon.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Thész János 23 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Thész János

Szívritmus

Műfaj

szépirodalom

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Csalóként először otthon.

Rövid összefoglaló

Nem úgy lépek be a lakásunkba, mint ahogy reggel kiléptem onnan.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Thész János nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!