Barion Pixel nuuvella

Karthágó pusztulása

Áttörték a kaput és az a porba hull,

A városét, hol kegyetlen mészárlás dúl.

Karthágó egén fekete füst száll, s halál!

Jajj annak, kit a gyilkos horda megtalál.

Bíbor víz csorog le a csatornákon végig,

Szennyezi azok vére, kik a várost védik.

Hörgések ülnek a szél hátára, s szállnak,

Tenger felől indulva nagy Afrikának.

Magam körül csak is a csőcseléket látom.

Taposd széjjel őket nagy harci elefántom!

Trombitálj a leomlott házaknak utoljára,

Emlékezzenek a város altatódalára!

Te meg ott hátul! Lándzsával a kezedben!

A szívükre célozz! Nincs jóság, kegyelem!

„Vae Victis!” – Tudják ezt jól a bolondok!

Legyen! Haljanak a szépek, az utódok! 

Lángokban a templomok, égnek a házak!

Mintha Vulcanus adná jelét haragjának.

S minden kard, melynek pengéje véres,

Mars szája ízének, mint a méz, oly édes!

Pusztítsatok el mindent! Ahogyan Ő tette!

Legyen ostobaságának ez a keretje!

Döntsétek le a hamis istennő szobrát!

Buja papnőinek vágjátok el torkát!

Most a kastély felé menjünk! Ott vannak!

Biztonságot remélnek - Halált kapnak.

Döntsük be a kaput! Még elefántot ide!

Majd a csarnokot halálhörgés tölti be.

S ha szétvertétek a tróntermet magát,

S egyiknek sem nyomja fej a nyakát!

Bokáig gázolva a vérben büszkén zengjük:

Nagy Karthágót a földdel egyenlővé tettük!

S mikor végig nézek rajta, a romokon,

Az ártatlan vérre a száraz homokon.

Visszaemlékezek a hamis istennőre,

Az egykoron szeretett kegyetlenkedőre.

Leromboltam, megöltem, lábaimnál hever.

Soha még egyszer szívemért nem jön el.

Ami meg hátramarad, behintem azt sóval!

Ne teremjen itt semmi! Se vízzel, se szóval!

Több száz szekér kígyózik a Partig,

S fognak is még, egészen addig,

Amíg a só el nem lepi az összes követ!

A halottakat, meg minden termőföldeket!

Katonákat szólítok fel, feszes íjjal,

Emberenként ötven szál szakállas nyíllal.

Van még-e kedv ölni? Na, nem a mókáért.

Egy aureus minden lelőtt madárért! 

S ha már minden halott, ami él Karthágón,

Sóval behintett földbe szúrjuk a zászlónk.

Megpihenünk alatta, mert dicső a nyereség!

Mintha nem létezne a bennünk maradt üresség.

Véged, te csodás istennő! Hallott vagy.

Városod és papnőid mellé való vagy!

Majd vérrel borított arccal felnézek az égre:

A Te hibádból pusztult el Karthágó és népe.

2022.06.07.

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Thomas Otto 5 történetét!


  • 1201 szerző
  • 791 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Thomas Otto

Karthágó pusztulása

Műfaj

vers

Rövid leírás / Beharangozó

Vers a rómia seregek pusztításáról Karthágóban.

Rövid összefoglaló

A fennséges ókori város pusztulásának tragikus éneke.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Thomas Otto nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!