Csak annyit látok, hogy egy magas alak tűnik fel és közeledik felém. Hunyorgok. Végre, a szemem megszokja a halvány fényeket. Ahogy jobban kezd kirajzolódni a kép, már tudom ki az. Tibor mosolyog zavartan rám.
Nem akarok hinni a szememnek: mégiscsak eljött! A vérem az arcomba tolul, a szívverésem felgyorsul. De ennyi idő után már minek jön? Nem tudom, mit mondjak. Azt hiszem ezzel ő is így van. Hosszú percekig csak állunk egymással szemben, mire megköszörüli a torkát és megszólal azon a jellegzetes, rekedtes, érces hangján, amitől azonnal lúdbőrözni kezdek.