Barion Pixel nuuvella

A levél

Életem során számtalanszor szembesültem azzal a társadalmi jelenséggel, hogy belőlünk emberekből hiányzik a segítségnyújtás. Arctalan idegenekként rohanunk el egymás mellett, s még akkor sem fordulunk vissza, amikor kétségbeesetten kiáltanak utánunk. Van, amikor csupán egyetlen perc is képes lenne döntő jelentőségű változást eredményezni. De nem tesszük meg, és bele se gondolunk elzárkózásunk következményeibe. Ez a novella pedig pontosan erről szól.

Vissza Elolvasom a történetet

Regisztrálj és olvasd Tokár Gábor 42 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Életem során számtalanszor szembesültem azzal a társadalmi jelenséggel, hogy belőlünk emberekből hiányzik a segítségnyújtás. Arctalan idegenekként rohanunk el egymás mellett, s még akkor sem fordulunk vissza, amikor kétségbeesetten kiáltanak utánunk. Van, amikor csupán egyetlen perc is képes lenne döntő jelentőségű változást eredményezni. De nem tesszük meg, és bele se gondolunk elzárkózásunk következményeibe. Ez a novella pedig pontosan erről szól.

Rövid összefoglaló

Történet egy hétköznapi élethelyzetről, amelyben dönthetünk helyesen vagy szembenézhetünk tétlenségünk következményeivel. A kérdés csupán az, tükörbe tudunk-e majd nézni.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tokár Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!