Amióta csak írni tudok, azóta az a célom, hogy az olvasók elé álljak vele és szórakoztassak vagy elgondolkodtassak. Az első irodalmi sikernek azt tekintem, hogy a Diákírók és Diáköltők 1977-es sárvári találkozóján részt vehettem. 1981-82-ben az MNK Művészeti Alapjának irodalmi ösztöndíjasa, a Fiatal Művészek Klubjának tagja voltam, és az FMK 1982-es Állapot című antológiájában mutatkoztam be először számos versemmel. Költeményeim kötetben nem, csak folyóiratokban jelentek meg (Mozgó Világ, Ifjúsági Magazin, ELTE Egyetemi Lapok). A 2000-es évektől novellákat is publikálok (pl. Zempléni Múzsa, Interpress Magazin, Avana Arcképcsarnok, Napút). Több, mint 40 antológiában szerepelnek írásaim. 2017-18-ban a JCDecaux novellapályázatain kétszer is a legjobb 20 közé kerültem, így nemcsak könyvekben és az interneten, hanem az ország számos helyén elhelyezett plakáton olvashatók voltak novelláim. Az Athenaeum Kiadónál ezek a novellák nemrég egy kötetben összegyűjtve megjelentek.
Story-phone, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2009, 2019
Bogár háton, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2010, 2019
Alapkiképzés, novellák, united p.c. Kiadó, 2012, Holnap Magazin Kiadó, 2019
Fiók-fiókák, novellák, united p.c. Kiadó, 2014, Holnap Magazin Kiadó, 2019
Hatvan, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2020
Őrtorony, regény, Holnap Magazin Kiadó, 2021
Amióta csak írni tudok, azóta az a célom, hogy az olvasók elé álljak vele és szórakoztassak vagy elgondolkodtassak. Az első irodalmi sikernek azt tekintem, hogy a Diákírók és Diáköltők 1977-es sárvári... tovább olvasom
Story-phone, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2009, 2019
Bogár háton, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2010, 2019
Alapkiképzés, novellák, united p.c. Kiadó, 2012, Holnap Magazin Kiadó, 2019
Fiók-fiókák, novellák, united p.c. Kiadó, 2014, Holnap Magazin Kiadó, 2019
Hatvan, novellák, Holnap Magazin Kiadó, 2020
Őrtorony, regény, Holnap Magazin Kiadó, 2021
Néhány utazói gondolat és furcsaság egy rohamosan fejlődő, de még szegény, viszont Dél-Kelet Ázsiára annyira jellemző országról.
Az első rész az örmény lélek, a kultúra, a táj és a művészet néhány alapvető tényezőjéről és az utazót ért első benyomásokról szól. Örményország egy magyar turista szemével.
Humoros történet Guy Ritchie avagy Rejtő szellemében. Tanulság: a tanárok még azokban is képesek tiszteletet ébreszteni, akiket hiába tanítanak a jóra, avagy minden ember jónak születik, csak néha rosszul sikerül felnőnie.
Kuba átalakulóban van, és noha az egykori forradalmi jelképek hozzáforrtak az országhoz, úgy tűnik, hogy lassan történelmi emlékké szelídülnek.
A kubai közlekedésnek fontos része az autózás. Az autópark azonban nagyon vegyes és rendkívül idős. A szigetet átszelő autópálya pedig néhány extra közlekedési kockázatot is rejt magában.
Az első rész arról szól, hogy a kubai hiánygazdaság milyen benyomást tesz az utazóra, amikor az EU-ból egy ilyen szegény, de jobb sorsra érdemes, egzotikus országba érkezik.
Képzelt és abszurd történet egy elvált apáról, aki átmenetileg egy plázában csövezik kisfiával karácsony előtt.
A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.
Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tóth A. Tamás nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.
Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!