Barion Pixel nuuvella

Múltunkban a jövőnk

A 21. század utolsó negyedében a Holdon és a Marson megalakult az első állandóan lakott település, ahol a tudományos élet és a társadalom elitjei szakterületüknek szentelve élhették életüket. A 2095-ös évben az utóbbi égitest élettelen síkságán magányosan állt Heuréka, amelynek lakóépületeit kiépített folyosók kötötték össze a legnagyobb, központi épülettel.

Az egyik otthonban egy férfi az ablakhoz állt, hogy gyönyörködjön a páratlan, vörös sivatag látványában. Váratlanul jelezni kezdett agyának chipje, ami a szemén keresztül meg tudta jelentetni előtte egy kopasz, idős ember hologramját.

- Dimitrij parancsnok! – beszélt az otthontartózkodó a hologramhoz.

- Hendrik van Valckx! Szeretném megbízni önt egy küldetéssel.

- Ez csak egyet jelent! Kimehetek a pusztaságba! Hadd lássam ezt a bolygót az igazi valójában – lelkesedett Hendrik, majd kérdést tett fel – Egész pontosan miről lenne szó?

- Találkozzunk a központi épületben, személyesen szeretném elmondani.

A nap folyamán Heuréka egy másik épületében egy nő egy szimulációval foglalatoskodott. A virtuális valóságban egy űrhajó parancsnokaként telepeseket vitt egy távoli naprendszerbe. Amikor megérkeztek az idegen bolygó fölé, elsőként az építőrobotokat küldte le, amik felépítették az épületeket az odavitt anyagokból. Később a telepeseket is felébresztette hibernált álmukból, s miután őket beköltöztette új otthonaikba, munkát is adott nekik. Ez után a települést is megnézte magának. Kietlen kőpusztaságon állt, fölötte az űr sötétlett. „Meg vagyok elégedve magammal! Ha tovább fejlesztem a karakteremet, azt is kitalálom, hogyan váljon az egész bolygó földszerűvé.” – jártak a gondolatok a fejében. Ám őt is szólította a parancsnok, ami után az agya microchipje kikapcsolta a virtuális világot, s a nappaliját látta maga körül.

- Yelena Girardot! Megbízom önt és Hendriket egy küldetéssel.

- Ugye nem azt akarja mondani, hogy hagyjuk el a kolóniát? – a nő hiába remélte, hogy mégsem kell terepre mennie, hanem otthoni munkát végezhet.

- Nekünk, itt lakóknak kötelessége ezt a bolygót felderíteni annyira, amennyire csak lehet – az idős kopasz hologramja ellentmondást nem tűrő hangon beszélt.

- A sivatagban semmi élet nincsen, még a levegőt sem tudnánk belélegezni.

- Ragaszkodom hozzá, hogy hármasban találkozzunk a központi épületben.

A település közepén két, egyforma méretű létesítmény volt, melyek nagyobbak voltak a többinél. Az egyik üvegből készült, amelyben egy park lett kialakítva, hogy a lakók fák és páfrányok között sétálva érezzék a természet közelségét. Itt találkozott Dimitrij Hendrikkel és Yelenával.

- Hogyha majd ilyenné válik a Mars felszíne, akkor lesz érdemes itt is kimozdulni – tett egy megjegyzést a nő, elnézve a fákat.

- Az nem a mi életünkben fog bekövetkezni! Minden lakótól elvárom, hogy tegye azt, amit parancsolok neki! Menjünk át a központi épületbe! – mondta Dimitrij parancsolóan.

Hárman együtt átmentek a másik legnagyobb épületbe, amelynek a vendéglátó egységébe tértek be. A pulton egy olyan ferdeszemű, emberszabású robot kapott helyet, amelynek csak felsőteste volt és a pulton lévő sínen tudott mozogni, hogy mindent elérjen. Emberi karok híján a testébe szerelt robotkart tudta hátul kiereszteni, hogy azzal elérje, majd a vendégek elé tegye a kért italokat.

- Szép napot kívánok az uraknak! Mit parancsolnak? – a robot kedvesen, Hendrik és a parancsnok szemébe nézve kérdezte a férfiakat.

- Jó reggelt, Feng! Mindketten ásványvizet kérünk – mondta Dimitrij.

- Én egy málnalevet kérek – nézett Yelena a kiszolgálóra.

A gép mindhármuknak odaadta a kívánt italokat, s mivel bele volt programozva, hogy beszélgetéssel szórakoztassa a vendégeket, így kérdezett:

- Történt valami érdekes mostanában? Ha bármit el szeretnének mondani én, nyitott vagyok minden témára.

- Most fontos ügyben vagyunk itt – mondta a parancsnok.

A három jövevény fotelokra ült le egy asztal köré. A parancsnok az italába kortyolt, majd így beszélt a társaihoz:

- Térjünk a lényegre, hogy miért is vagyunk itt valójában!

- Ami azt illeti, érdekel, hogy mi lesz a küldetésünk – ivott egyet Hendrik is.

A kopasz öreg közelebb hajolt a másik kettőhöz, és amikor azok is úgy tettek, tovább beszélt:

- A drón, amit kiküldtem a sivatagba felfedezett a felszín alatt egy olyan helyet, ami termekből és folyosókból áll. Elképzelésem sincs, hogy mi lehet az, hiszen mi vagyunk az első lakói ennek a bolygónak.

- Az én területem a vízözön előtti emberiség kutatása. A Föld mindegyik kontinensén találtam nagyon sok mindent, ami igazolja, hogy az azelőtti emberi civilizáció szuperfejlett technológiákkal uralta a bolygót. – kortyolt az italába Hendrik.

- Találtál bármit, ami arra utal, hogy a Marsra is eljutottak volna? Mi van, ha csak egy barlangrendszer? – lettek kételyei a nőnek a hallottak után.

- A drón felvételei alapján képtelenség, hogy természetes úton keletkezett – nézett Dimitrij Yelena szemébe.

- Kezeljük nyitottan a szokatlan felfedezéseket, hiszen azok bármikor új ismereteket nyithatnak meg előttünk – az előző emberiség kutatója örömmel vette, hogy küldetése lesz.

- Az ön munkáját elismeri a tudomány és a könyvei a vízözön előtt élt emberi civilizációról nagyon népszerűek. Magam is elolvastam mindegyiket, ez az oka annak, hogy ön az egyik ember, akit megbízok ezzel a küldetéssel – mondta a parancsnok a férfi társának.

Hendrik nagyon meggazdagodott a műveiből, s egyre inkább a tudományos élet legfelsőbb köreiben érezte jól magát. Elismertségével együtt járt, hogy egyre inkább a munkájának élt, emiatt elhagyták volt szerelmei. Híres és gazdag emberként egyike akart lenni azoknak, akik elsőként telepszenek meg véglegesen egy idegen égitesten, hogy gondtalan életüket éljék. Korábbi párkapcsolataiból született gyermekei a Földön maradtak, de amennyire ideje engedte, tartotta velük a kapcsolatot.  

- Ha nem természetes, akkor egy idegen faj is létrehozhatta, egy olyan, amilyenné mi válunk a jövőben. Egy robot képes lenne felderíteni azt a helyet, elvégre abba az irányba haladunk, hogy minden, ami túl nehéz, vagy kényelmetlen, azt a gépekkel végeztessük el – ivott egyet Yelena, aki nem lelkesedett a terepmunka ötletéért.

A nő most is, mint mindig szívesebben maradt volna otthon, ahol kényelemben végezheti a szellemi munkákat. Egész felnőtt korában hivatásának élt olyan szinten, hogy nem igazán járt társaságokba és családot sem alapított. Mivel hitt a géntechnológiában is, úgy vélte a klónozással is megoldható, hogy új embereket már élőkből is létrehozzanak.

- Nem bízhatunk mindent robotokra, hiszen túlzottan eltunyulnánk, ha mindent a technika vívmányai oldanának meg – vetett egy pillantást Hendrik az éppen egy vendéget kiszolgáló Fengre, majd társaira nézett - Az otthonainkból is muszály néha kimozdulnunk, ez a bolygó különben is idegen még az ember előtt. Én kifejezetten örülök annak, hogy itt a lehetőség az ismeretlen terepre menni.

- A maga részvételéhez ragaszkodom, mert az idegen naprendszerek tanulmányozásáért kapott elismerést. Még az is lehet, hogy felfedeznek ott valamit, ami előbbre viszi az emberiséget – nézett a parancsnok a nőre.

A beszélgetés és az italok elfogyasztása után mindhárman visszatértek az otthonaikba, ahol a küldetés két megbízottja felkészülhetett az útra. Sötétedés után Yelena visszatért a vendéglátó helyiségbe, ahol többen is társalogtak. Csak ő támasztotta a pultot, miközben a kiszolgáló robottal beszélgetett, ami viszont többször is elmozdult előle, hiszen a nap végén mindenki jobban ráért a közösségi helyiségben tartózkodni, így aztán a robotnak is több munka akadt ilyenkor.

- Én azért figyelem meg az űrt, hogy felmérjem a lehetőségeket, hogy az ember milyen körülményekhez alkalmazkodjon teljesen másfajta bolygókon. Több lehetőséget felvázoltam komoly szakembereknek – mondta a nő a ferdeszeműnek.

- Én szívesen beszélgetek a csillagokról és a legújabb technológiákról is, hiszen minden kategóriából számtalan ismeret van belém programozva – a robot nyitottságot sugárzó arckifejezéssel beszélt.

- Most valahogy nem ahhoz van kedvem – sóhajtott Yelena, majd folytatta - Inkább otthon szeretek dolgozni, ahol tele vagyok komoly műszerekkel.

- A programomnak része, hogy meghallgassam mindenki problémáját és tanácsokat is adjak – mondta Feng.

- Mi, emberi lakók jól el vagyunk itt az otthonainkban, amik úgy vannak berendezve, hogy tudjuk a munkánkat is végezni. Azért találták fel a gépeket, hogy azok menjenek a nem embernek való terepre. Még inkább így lesz ez akkor, amikor fajunk kirajzik a galaxisban.

- Manapság a génmanipuláció tudománya is nagyon fejlett. A gének módosításával is lehet majd alkalmazkodni a földitől eltérő környezetekhez, tudnék mit mesélni ezekről a technikákról is.

- Fajunk nem tart még ott, hogy idegen bolygón is életben maradjon a nem mesterséges környezetben.

A küldetéssel megbízott nő hazament, miután eleget beszélgetett a géppel és eltette magát a következő napra. A következő nap reggelén ő és Hendrik szkafanderbe bújtak, hiszen a planéta felszínén sehol nem volt belélegezhető levegő. Ez után egy számítógép által vezérelt terepjáróba ültek és azzal indultak neki a vörös sivatagnak. Heuréka már kikerült a látóterükből, amikor Hendrik így szólt:

- Az én családomban soha senki nem volt híve a multikultiralizálódásnak. Minden felmenőm flamand – mondta a férfi.

- Nekem az apám francia, de az anyám finn-szerb anyától származik. Büszke vagyok arra, hogy a véremben több etnikum keveredik.

Már több mint kettő órája haladtak a járművel, amikor az lassított, végül megállt. Utasai kiszálltak belőle és figyelmesek lettek egy talajon tátongó lyukra.

- Derítsük ki, hogy mi ez! – mondta Hendrik.

Azzal mindketten elindultak lefelé. Ahogy sisakjuk lámpájával világítottak a vaksötétben, látták, hogy egy lépcsőn haladtak.

- Mostmár nincs kétségem, valakik eljutottak ide – Yelena furcsának találta, hogy ismeretlenek építkeztek volna oda.

Hosszú időbe telt, mire a lépcső legaljára értek, majd egy folyosón folytatták a sétájukat. Végül egy elágazáshoz értek, ahol így szólt a férfi:

- Széledjünk szét, látni akarok mindent, ami itt van.

- Ilyen erővel egy kutatórobotot is küldhettünk volna, mi csak néznénk otthonról, hogy mit lát a kamerájával.

- Úgyis az az igazi, ha mi magunk éljük át az igazi élményt. Itt mi vagyunk az első emberek, éljünk a lehetőséggel, hogy olyat láthatunk, mint még senki.

Külön folytatták a sétájukat és Hendrik, miután végigsétált a hosszú folyosón egy nagy, üres teremben találta magát, ahol a semmiből tűnt elő egy nagy, holografikus női arc.

- Ki vagy te, idegen? – kérdezte az arc.

A férfi egy ideig nem is tudott szólni a döbbenettől, hogy ott állt egy ismeretlen helyen, s mégis megszólította valaki (vagy inkább valami) az ő nyelvén.

- Én Hendrik van Valckx vagyok! Szerző, aki az özönvíz előtti világ kutatásáért kapott elismeréseket és műveimet a Föld minden pontján olvassák, számos nyelven.

- Az én nevem Mahádévi! Ennek a bázisnak vagyok az irányítója, ami földi időszámítás szerint több mint húsz évezrede épült. Rá tudok hangolódni Heuréka rádióira és így vagyok képes megtanulni azokat a nyelveket, melyeket jelenleg beszélnek a Földön.  

- Döbbenetes! Sokkal régebb óta lennének technikai emberi civilizációk, mint azt gondolná a tudomány?

- Már elvesztek az adatok arról, hogy jöttem létre, de nézd meg, milyen emlékeket őriztem meg a megalkotásom előtti időkből.

A női arc eltűnt, majd holografikusan kivetített csillagok töltötték be a termet. A férfi előtt egy bolygó jelent meg és így beszélt az immáron láthatatlanul jelenlévő Mahádévi:

- Ez a bolygó a Sziburusz! Itt történt az, hogy az embert óriásrobotok kitenyésztették és irányították az egész történelmüket, amíg fel nem lázadtak a gépek ellen, akik elpusztították a civilizációt az őshazán és ezért fel kellett kerekedni új hazát keresni.

- Még csak nem is a Földről származunk – mondta Hendrik, miközben technikai fejlődés, városalapítások és minden egyéb zajlott körülötte.

Újabb felvételek jelentek meg egy fiatal férfiról, majd így beszélt tovább Mahádévi:

- Az ő neve Enme-an-namu!

- Tudsz róla mutatni felvételeket? Kíváncsi lettem, hogy mivel foglalkozott.

A beszélgetés után Hendrik látta maga körül, ahogy Enme-an-namu fiatal katonaként az akkor használatos lőfegyverek használatára és a harcászati technikákra képezte ki a katonákat, később pedig egyre magasabb pozíciókba emelkedett. Az emberek már az ő főparancsnoksága alatt harcoltak gépi elnyomóik ellen, majd az ő vezetésével vándoroltak az Univerzumban, ha megtelepedtek egy bolygón, ott újjáépítették a civilizációt. Enme-an-namu a testét az űrhajókon és a bolygók felszínén is kőkemény edzésekkel tartotta karban.

- A Földön folytatódott a történelmünk – mondta Hendrik.

A szavak után egy olyan háború jelenetei töltötték be a termet, ahol az emberi faj egy királynő parancsnoksága alatt hódító háborút vívott egy alacsony, zöld, félig hüllő, félig emberszerű faj ellen. Amikor megjelent egy óriási, sas formájú űrhajó, a láthatatlan hölgy folytatta:

- Ez az űrhajó Garuda, a Föld akkori alkirálynőjének, Bellatrixnak volt a zászlóshajója.

- Garuda egy mitikus madár, egy szent az indiai mitológiában.

- Mivel rá tudok hangolódni a számítógép hálózatotokra, erről az emberiségről is sok minden megtudtam általatok. Így tudom azt is, hogy az elmúlt évezredekben nagyon sok minden feledésbe merült, vagy elmásították a szövegeket, ez a hadiűrhajó egy legendás lényként őrződött meg a Föld lakóinak emlékezetében. Ez után a kozmikus háború után az akkori szupercivilizáció lenullázódott és kezdődött minden elölről.

- Bellatrixról maradt emléked? – Hendrik meg akart tudni mindent, amit csak lehetett.

- Csak annyi, hogy az emberek királynőjének volt a lánya, akinek személyiségét a halála után a számítógép-hálózatra töltötték fel.   

Mahádévi képes volt arra, hogy egyszerre több helyen is jelen legyen a bázis computer rendszerében, így Yelena is látott űrbéli jeleneteket. Egy távoli bolygó képe jelent meg előtte, ahová a Földet elhagyó emberek Garudával érkeztek. Ez után a bolygó kolonizálásáról zajlottak a jelenetek, ami a digitális létformaként tovább élő Bellatrix irányításával zajlott. Amint az erdők, a tavak és a városok egybe nőttek, a lakók az égitest belsejét is átformálták és benépesítették.

- Olyan lelkesítő a gondolat, hogy ez vár ránk, a Föld lakóira és erre kiderül, hogy fajunk már régen megkezdte az űr kolonizálását. Viszont, ha kapcsolatba tudnánk lépni velük, tanulhatnánk tőlük, hiszen mi és ők egyek vagyunk – Yelena egy új lehetőséget látott meg a jelenetekben.

 A távoli bolygó lakói közül a felszínen élők egyre tökéletesebbé váltak önmaguk gépesítésével, míg a belsejében lakók a génmanipulációval a felismerhetetlenségig átalakították a testüket. Mahádévi egy másik bolygónak a kolonizálását is megmutatta, amint a két sarkvidék óceánokká, a többi része pedig burjánzó erdővé vált, s közben így beszélt:

- Ez a bolygó Elüszion, a királynője Idriszen, aki gyermekek ezreit szülte a bolygójára, akik keveredve egymással, unokákkal ajándékozták meg, az újabb generációk még újabbakat nemzettek, így ez a királynő egy olyan társadalmon uralkodik, ahol mindenki az ő leszármazottja.

A királynő és utódai évezredekig maradtak örökké fiatal felnőttek és az állóképességük is rendkívül megnőtt, hiszen kilométerek százait tudták legyalogolni, vagy leúszni, anélkül, hogy elfáradnának. Yelena az őt körülvevő emberalakokat figyelve így beszélt:

- Az egyre jobb géntechnika a földlakók számára is lehetővé teszi, hogy rendkívül hosszúra nyújtsák az életkort. Elüszionról hallottam, hogy a túlvilág a görög mitológiában, a rómaiak pedig Elíziumnak hívták.

- A Föld nagyon sokáig kapcsolatban volt a többi emberi világgal, ezért Elüsziont is megőrizte az emlékezet úgy, hogy idővel ebből lett az antik hitvallásban a boldogok szigete, ahová az istenek kedveltjei kerültek haláluk után, a kereszténység pedig a Mennyországként őrizte meg.

Mindkét Heurékából érkezett ember egyszerre határozta el magában, hogy a látott dolgokat meg kell osztaniuk egymással. Amikor összetalálkoztak az elágazásnál, a férfi szólt elsőként:

- El sem fogod hinni, hogy mit láttam! Nem is az özönvíz előtti emberiség volt az első a Földön.

- Én azt láttam, hogy az ember más bolygókon is megtelepedett már előttünk.

- Menjünk haza és mondjuk el mit láttunk!

A két ember kijutott a bázisról, s visszamentek Heurékába, ahol beszámoltak Dimitrijnek arról, amit láttak. A kopasz, öreg parancsnok kikapcsolódás gyanánt elment a férfi megbízottal társalogni központi épületbe.

- Ehhez a Mahádévihez muszály lesz újabb küldetéseket szervezni. Nagyon sokat tanulhatnánk tőle – ivott Dimitrij a narancslevébe.

- Abban is a hasznunkra válhat, hogy nehogy velünk is megtörténjen az, ami a minket megelőző emberiségekkel. Már rendelkezünk olyan fegyverekkel, melyek a civilizáció pusztulását okozhatják – mondta Hendrik.

- Ha a holografikus nő által jobban megismeri az elődeit az ember, az ő hibáikból okulva is jobbá válhat és eljuthat idegen világokba – tette Feng a málnaszörpöt Hendrik elé.

- Köszönöm Feng, inkább végezd tovább a munkádat! – fizette ki a bázist megjárt férfi az italát.  

A beszélgetés után mindkét ember hazatért, hogy csakúgy, mint a többi lakó, ők is folytassák tevékenységeiket.

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd Tóth András 10 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Tóth András

Múltunkban a jövőnk

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

A történet a jövőben játszódik a Marson és ajánlanám sci-fi rajongóknak, illetve olyanoknak, akik a rejtélyes dolgok iránt is érdeklődnek.

Rövid összefoglaló

A Mars első lakói felfedeznek egy bázist, amiről sejteni vélik, hogy ősrégi. Hogy kiderítsék mi is az expedíciót küldenek a helyszínre és ott elképesztő felfedezést tesznek.

Olvasási idő

13 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Tóth András nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!