Egy szó, mint száz: Horváth Kati már nem egyszerűen szép volt, mint az ápolónő-tanulók általában, hanem abnormálisan, elviselhetetlenül és pusztítóan gyönyörű. Nem hívták többé moziba a fiúk, és egyre ritkábban tettek neki izgalmas, ám merőben erkölcstelen ajánlatokat. Annál több volt körülötte a szerelmi (hebrencs és jobbára sikertelen) öngyilkosság. Horváth Katitól rettegtek az emberek. Azaz nem is tőle, hanem megalázó szépségétől féltek – és eszükbe sem jutott, hogy maga Horváth Kati úgy gubbaszt e szépség mélyén, egyre kisebbre zsugorodva, egyre reménytelenebbül, mint magányos fogoly valami magas, hófehér erődítménybe zárva.
