Barion Pixel nuuvella

Vérpiros (chaptire 1)

Pretty Lights: So Bright
https://www.youtube.com/watch?v=kkUexhDjDPU

Pet Shop Boys: Love etc (Gui Boratto Mix)
https://www.youtube.com/watch?v=q64X6Gb08jo

Nicolas Jaar: Marquises (Jacques Brel)
https://www.youtube.com/watch?v=U5AoK1H6Wfo

És most itt áll a világ legjobb énekes-gitárosa, három oktávval a torkában, karcosan édes dalokkal… Nem bánok semmit, Nézz rám, Utállak és szeretlek, Fekete szerenád (amitől annak idején fellendült a pornóipar és gyerekek ezrei fogantak szerte a bolygón), a pszichedelikus rac megteremtője, Égesd el, Szülinapra veszek neked egy politikust, Apagyilkos kószál a hóesésben… szóval az első raco énekes – ötvennégy évesen, ősz hajjal, ráncosan itt áll egy idegen aszteroida lepusztult konyhájában, és éhes. Nagyon. Esélye sincs csillapítani, hacsak nem csap fel kannibálnak, megreggelizvén a két kiscsajt, akikkel végigszeretkezte az éjszakát.

Hajnal van, párás korareggel. A mecsetek müezzinjei és a Gellért bazilika tizenkét tonnás harangjai ébresztették, meg százezernyi galamb szárnycsattogása. Azóta mardossa az éhség. Hangok és hiányérzetek egymásba fonódó mintázata: ez Budapest.

Némi tapogatódzás után talált a konyhaasztalon fél doboz Caporalt, élvezettel rágyújtott, a füst valamelyest enyhítette az éhséget – és még mindig nem hitte el, hogy itt van. Lakott már Rómában is, ahol ugyanígy zúgnak a harangok minden reggel. Az nem zavarta. Nem zavarta az azan sem, a müezzinek hajnali la illah il allah-ja Isztambulban vagy Kairóban. De ez a különös akusztikus aszimmetria csak itt ilyen, akár a város himnusza is lehetne.

Benézett a kisszobába. A lányok nem ébredtek fel a himnuszra, nyilván hozzászoktak. Csapzottan és elégedetten szuszogtak, összebújva a gyanús foltokkal teli matracon. Meztelen hátukat-feneküket kivilágította a hajnal. Ha valaki megfesti, a világ legnagyobb vallási képtárai azonnal ölre mennek érte a leszbiben utazó reklámügynökségekkel és a MondeCollec Total vezető pornóoldalaival. Éppen megfeleltek volna reggelire. A szépségben mindig van valami barbár.

Előző este, viharos megismerkedésük során azt mondták, elmúltak húsz, de valószínűleg a tizennyolc is hazugság lett volna. Az egyik sötétszőke volt, a másik loboncos barna. Jorgos nagyon remélte, hogy újdonsült haverja, a D’Artagnan-szakállas őrült, név szerint Hasszán (talán Kovács?, de ebben nem volt biztos), kifizette őket előre. Különben feltehetően nagyon dühösek lesznek, ha felébrednek, és erősen kérdésessé válik, hogy ki kinek is lesz itt a reggelije. Kovács Hasszánt azonban nem tudta megkérdezni, mert még az éjjel lelépett, csak egy cetlit hagyott maga után, miszerint egy hirtelen felmerült hivatalos ügyben Prágába kell utaznia, de Jorgos és a lányok érezzék csak jól magukat, továbbá etessék meg a macskát.

Jorgos rácsukta az ajtót a szőkére és a loboncosra. Még egyszer átkutatta a csöppnyi konyhát. Abban reménykedett, ha mást nem, legalább macskakaját talál. De semmi. Mondjuk, a macska pillanatnyilag is valahol a háztetőkön kóborolt, nyilván fog magának madarat, ha éhes. De mi lesz vele?

Megpillantotta magát az előszoba egész alakos, rozsdás tükrében: kilencven kiló meztelen hús. Nyugi, van itt még tartalék. Mindene jó nagy és vastag volt, ami a farka esetében némi elégedettséggel töltötte el, egyébként nem nagyon. Talán fel kellene öltözni. Bár a másnaposan táskás szemeken, a lejövő szakaszon és az élelmiszerhiányon ez nem fog segíteni. Tétován elindult összekeresni a ruháit, de abba is hagyta. A nyitott teraszajtón beáramló kontinentális reggel pont annyira volt borzongatóan hűvös és kellemesen meleg, hogy ne lehessen elszalasztani. Elől éget a nap, a hátad meg fázik, Janusz-arcok, jinjang, isteni kétértelműség, úgyhogy meg kell fordulni – és akkor fordítva leszel libabőrös és forró, csak forogni kell a fényben, mint egy grillcsirke… Étel. Enni. Valamit. Bármit.

Kilépett a teraszra, megállt rácskorlátnál, magasan az utcák fölött, és végignézett Budapest zavaros háztető- és antennarengetegén. Soha nem éhezett, talán csak gyerekkorában néha, a Vangelis család gondosan eldugott és eltitkolt fattyaként, de arra nem emlékezett. Egy angyal gyerekkora. Mire ő lett volna a Vangelis hajózási társaság egyetlen örököse, az anyja eltapsolta a teljes vagyont, mind a tizennégy teherhajót, a két óriástankert és a syrosi dokkokat. De mindegy is, mert addigra ő már kétszer megnyerte a Nemzetközi Eurovideo Fesztivált. Ő volt az Elektronikus Dionüszosz. A páneurópai Pán. A görög újjászületés. Háziasszonyok és könyvelők könnyfakasztó kedvence. Hipszterek narkófüstbe burkolódzó titkos guruja. Csillag vagy az égen… Míg el nem telt vele a világ. Aztán pont olyan gyorsan el is felejtették.

Két éven át rohadt halkonzerven élt Párizs hatalmas arab külvárosaiban, megtanult arabul, és bár soha nem volt igazán része benne, megtanulta azt is, mi az a nélkülözés. A gazdag középosztály többé nem volt vevő rá, de a rozsdanegyedek annál inkább. Amikor visszatért a színpadra recitatív forradalmi szövegeivel, franciából, arabból és angolból kevert pornográf szlengjével, basszusra és visszhangzó űreffektekre alapozott minimálzenéjével, az akkorát robbant, mint egy termonukleáris töltet. Muti a nirvánádat! Ezt nevezik azóta is rac-nak...

Az, hogy Vangelisnek született, lehetőségnek látszott, de nem volt az. A hihetetlen, megduplázott színpadi karrier meg lehetetlenségnek, és mégis. De ez is csak volt.

Próbált a jelenre koncentrálni. A megoldandó problémára. Bár ritkán járt sikerrel. A drámákra volt érzékeny, látványok, színek, hangok mintázatára: a sentiment-ra. Jó ideje úgy tartotta, csak soha nem merte kimondani, mert általában nem értett egyet önmagával, hogy a gondolkodás csak egy evolúciós zsákutca. Úgyse az az igaz, amit a világról, vagy magadról gondolsz. És ha az ellenkezőjét gondolnád, az se lenne az. Racionális részének szűk kis ketrecében rendszerint éheztek a varjak.

Szóval miféle hivatalos ügy lehet, ami az éjszaka mélyén merül fel hirtelen, és még abban pillanatban el is kell utazni miatta? Fél háromkor még szó se volt Prágáról, az biztos. Fél háromkor még javában szeretkeztek a lányokkal, á la groupe.

Egyáltalán, ki a fene ez a Kovács Hasszán? Egy jó tizessel fiatalabb volt Jorgosnál, borostás, nyurga, enyhe pocakkal, plusz a hihetetlen D’Artagnan-szakáll. Úgy ismerte a várost, mint kalauzhal a korallzátonyt. Mindenkit ismert, és akit nem, arról is azonnal levette, hogy kicsoda. De nem csak levette, hanem egyúttal meg is szelídítette az illetőt. Tudta, hogy kinél lehet narit venni. Mondjuk, a budapesti lebujokban a jelek szerint bárkitől, de akkor is. Tudta, hogy kinek és mennyit kell tejelni, hogy beengedjék, vagy kiengedjék őket. Ismerte a mozdulatot, aminek hatására a pultosok soron kívül kiszolgálják. Tudta, hogyan kell leszerelni a begőzölt bikákat, amikor megvadulnak a soronkívüliségtől. A két lányról is azonnal vágta, hogy mire kaphatók, mennyire és mennyiért. Eddig a tények.

Zenésznek mondta magát, és valami bárban szaxofonozott is, nem is rosszul. Bár ez csak egy elmosódott kép. Azt is mondta, hogy pillanatnyilag a kulturális kormányzatnak dolgozik – de ebből már csak ennyi a tény, hogy ezt mondta. Inkább látszott állástalan filozófusnak, kiöregedett selyemfiúnak vagy festőnek. Akár zenésznek is. Viszont a határőrök kis híján vigyázzban álltak előtte, ami több mint elgondolkodtató. Volt pénze, legalábbis semminek nem nézte az árát, ehhez képest itt lakik Budapest Tabán nevű kerületében, Európa hírhedten legzüllöttebb városrészében egy tenyérnyi, lepusztult tetőlakásban az ötödik emeleten, ami alter egyetemisták narkós tanyájának simán elmenne, de negyvennéhány éves kormányhivatalnok lakásának semmiképp. Ámbár… ez itt tündérország. Kéretik nem röhögni, ez van a hivatalos magyar kormánypropagandában. Itt bármi megtörténhet.

És meg is történt. Legalábbis Jorgos úgy érezte. Igyekezett összerakni az elmúlt huszonnégy órát, de olyan volt, mintha papirusztöredékekről próbálna felolvasni egy hosszú ókori költeményt: látomásos és értelmetlen.

Arra még tisztán emlékezett, ahogy Hasszán betuszkolja egy taxiba Csepel 2-őn. Arra is, ahogy a kocsi óránként százzal rázkódik a repedezett betonon. És körben korahajnal van, posztcivilizációs falvak és bádogvárosok, és félig leomlott gyárak, és folyami kikötők és ufófények. Mint egy vizuális szőnyegbombázás.

És innentől csak foszlányok.

Lerobbant bérházakban kóborolnak, egymásba nyitott sötét lakásokban, csak néha merül fel egy-egy fénysziget bárpulttal, az egész háztömb egyetlen kocsma. Ásatag gőzmozdonyok egy hatalmas hangárban, a sínek már elporladtak, és ez is egy kocsma. Két nagyon szakadt és nagyon fiatal bennszülött fiú répát vesz egy népviseletbe öltözött répaárus lánytól, aki az asztalok között oldalog, és répát árul egy kosárból. Füstös kövekből rakott bazilika, mintha börtönök és tróntermek keveréke lenne, mocskos arannyal fűszerezve. Aranyszőke kisfiúk kórusa a Sentier de Gloire-t énekli, egyszerre éteri és perverz. Fiatal pap üzletel a gyóntatószéknél fekete reverendában, hajtókáján a Magyar Nemzeti Iszlámdemokrata Néppárt zöld jelvényével. Hasszán haverjai, állítólag újságírók, lelkes szónoklatokat rögtönöznek Jorgos tiszteletére franciául, de tökéletesen érthetetlen kiejtéssel. Az egyik újságíró az utcán horkol egy kempingszéken, homlokát egy parkoló autónak támasztva. Délután feltámad a szél, szemetet, papírfoszlányokat és napfényt sodor. De lehet, hogy ez előbb volt. Luxusvilla, vagy inkább palota falánál szívnak a fűben, előttük azúrkék, kivilágított medence, és leesik az égből egy bronz mellszobor, hajszál híján Hasszán lábára. Az emeleti teraszon szeretkező pár véletlenül lökte le. A srác elnézést kér, olyan, mintha ragyás lenne a feje, pedig nem, csak valami fura nemzetiséghez tartozik, vagy mi.

És aztán már csak egy gőzfürdő, igazi török fürdő, ahol pár percenként gázfáklyák lobbannak a távoli mennyezet felé, és felizzik ezer meztelen test, trance-et-électronique bömböl, és egy emelvényen vékony szőke lány táncol miniszoknyában, alulról kapja a fényt, minden mozdulatnál kivillan a bugyija.

Ő a kis szőke, de van egy loboncos barátnője is. Nagyon ősiek, de nagyon fiatalok és kezdetlegesek is egyben. Ókori, fakó falfestmények ilyenek. És már itt is vannak, a terasz mögötti kisszobában, a macska nézi őket kiismerhetetlen pofával a sarokból egy macskaoszlopon, és zölden be-bevillan a szeme, miközben négyesben szeretkeznek ájulásig, és azon túl is… Ennyit tudott kapásból felidézni.

A keletire tájolt terasz fakópiros kövezete közben hűvösből kellemesen melegre váltott a talpa alatt. A korlát mellett vörös rózsák virítottak csakazértis üzemmódban, merthogy láthatóan nem öntözte őket senki az égieken kívül. Vérpiros. Mint egy párás gitárszóló. Plusz zongora. Vajon ehető a rózsa? Talán a bordó szirmok…

Letépte és elrágcsálta az egyiket. Nem volt rossz, de jó sem. Közben röhögött magán: nagy, meztelen, szőrös mackó rózsaszirmot eszik egy teraszon, a reggeli aranyködbe burkolódzó város fölött. Ebben is van valami barbár szépség, ne mondjátok, hogy nincs.

Két napja koraeste evett utoljára, még Párizsban. Vagy nem is… csak másfél. Tényleg csak másfél napja lenne, hogy a 14e Louis-n felült a Budapestre induló gépre? Mintha egy egész évszázad telt volna el azóta. Letépett még egy szirmot. Meg még egyet.
– Nem mondod, hogy rózsát eszel?
A teraszajtóban a kis szőke állt, egy szál álmos mosolyba öltözve.
– Te lennél az alternatíva – vágta rá Jorgos. – De téged inkább nem megenni akarlak.
– Aha. Hát jó – mondta a lány, és visszalépett a szoba árnyékába. A feneke még saját méreteihez képest is kicsi volt, és durvább, mint az összes világvallás összes sátánjának kísértései.

Jorgos leült egy székre az esőktől megfeketedett tikfaasztalhoz. Próbált valami másra gondolni, a kísértés ellen, de nem sikerült.

Nem kellett sokat várnia, a lány megjelent újra, ezúttal egy üveg piros címkés Valois konyakkal és loboncos, szintén meztelen barátnőjével. A barátnő valamivel magasabb volt, de pont olyan vékony, megszokhatatlanul nagy, barna szemmel, érzékien össze-vissza kanyargó szájjal és lusta macskamozgással. Összességében mégis hasonlítottak egymásra, nem is annyira külsőleg, mint inkább a drámai gátlástalanság és az értelem dolgában.
– Ti testvérek vagytok?
– Á, dehogy – mondta a szőke.
– Csak egy kicsit – mondta a loboncos, és ártatlanul összemosolyogtak.
– Együtt biztonságosabb.
–  Meg többet is fizetnek. En groupe.
Azzal leültek Jorgos közelében, a barna gonosz terpeszben, a szőke meg feltette a lábát az asztalra, és Jorgosnak nyújtotta a konyakot.
– Kalória ebben is van. Vegyük úgy, hogy ennivaló. – Aztán magyarázólag a barátnőjének: – Rózsaszirmokat evett az előbb. Szerintem ez már végfázis, úgyhogy életet mentünk.
A barna vállat volt. Kinyúlt oldalra, ő is letépett néhány rózsaszirmot, betömte a szájába, égnek emelt szemmel megrágcsálta.
– Fantasztikus – állapította meg nevetve, de minden lelkesedés nélkül, s azzal ki is köpte a vérpiros csomót. Néhány csepp a mellére is jutott.
Jorgos közben mohón meghúzta a konyakot. A varjak úgy döntöttek, ideje végleg elköltözni.
–  Ti hivatásosak vagytok? Úgy értem, ebből éltek?
– Nem. Az egyetemre gyűjtünk.
– Itt nincs egyetem. Mármint állami. Megszüntették.
– Csak magániskolák vannak. Mindenki ezt csinálja gimiben.
– A fiúk…?
– Ők is. Mit gondolsz, miért itt rendezik az összes buzikonferenciát?
– Ismeritek Hasszánt? Úgy értem, régebbről… Csak mert én nem tudok fizetni.
– Hát… az baj.
– Én hallottam róla. A Magda volt már vele.
– De te gazdag vagy, Jorgos bácsi. Nem? Mi van a lemezbevételekkel?
– Lenyúlta az utolsó feleségem.
– Hanyadik?
– A feleségem? Szám szerint a harmadik, ha jól számolom.
– Látod, minket kellett volna elvenned. De most már késő.
Összenevetnek megint. Konyakot isznak. A szőke is megkóstolja a rózsát.
– Mindent elvitt?
– Mindent. A maradékot meg az ügyvédem és a magánorvosom, aki rászoktatott nyugtatókra.
– Éljen a klasszikus családmodell!
– Nincs egy árva centime-om se. De szó szerint. Azért nem ettem másfél napja.
– Akkor így jártunk. Majd máskor kifizeted.
– Ha lesz máskor.
– Minket nem fogsz elfelejteni.
– Hát nem.
Kis szünet, rózsaevés konyakkal leöblítve.
– Már nem is vagyok éhes. Örökre jóllaktam tőletek.
– Jorgos, te olyan bájosan hülye vagy.
– A neveteket se tudom.
– Ő a Luca, én meg Kati.
– Nem én vagyok a Kati, és te meg a Luca?
– Szerintem fordítva.
Újra összenevetnek. Sose lehet tudni, hogy mit gondolnak komolyan. Valószínűleg mindent és semmit, de ezt egyszerre.
– Bien, megjegyeztem. Kati és Luca – mondta Jorgos, halál komolyan.
– Te, nekem tetszik a pasi.
– Nekem is. Főleg a farka.
– Ne is mondd! Olyan büszke rá, majd belehaltam.

Ülnek a város fölött egy feketére ázott tikfaasztalnál, a kiöregedett isten, a kis szőke nimfa és a loboncos, meztelenül a töredezett mediterrán köveken, rózsák között, részegen, és mélyen lent az utcán mit sem sejtő nyugdíjasok mennek a sarki boltba, és az Iszmail mecset minaretjei körül madárrajok örvénylenek, és a hatalmas Rákóczi híd acélláncaira két hangyaméretű öngyilkosjelölt mászik felfelé már megint, és a Szent István Bazilika aranyozott kupoláján lázasan felizzik a délelőtti fény, és titokzatos fekete csempészuszályok hajókürtjei bömbölnek a Dunán – ezt nézik a teraszról, ahogy tevékenykedik a korai 3. évezred, semmiségeken röhögcsélve, vérvörös szirmokkal a szájukban... Mintázat ez is. Lehetőségek és lehetetlenségek mintázata.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Trenka Csaba Gábor 35 történetét!


  • 1293 szerző
  • 881 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Trenka Csaba Gábor

Vérpiros (chaptire 1)

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

A lányok nem ébredtek fel a himnuszra, nyilván hozzászoktak. Csapzottan és elégedetten szuszogtak, összebújva a gyanús foltokkal teli matracon. Meztelen hátukat-feneküket kivilágította a hajnal. Ha valaki megfesti, a világ legnagyobb vallási képtárai azonnal ölre mennek érte a leszbiben utazó reklámügynökségekkel és a MondeCollec Total vezető pornóoldalaival. Éppen megfeleltek volna reggelire. A szépségben mindig van valami barbár.

Rövid összefoglaló

Ez egy alternatív történelmi regény egy frankofón világról. Francia a világnyelv, és minden más, és mégis minden ugyanolyan.
Az egész regényt itt találod, papíron és ebook-ban egyaránt:
http://syllabux.hu/books/la-grande-image?id=239

Olvasási idő

11 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Trenka Csaba Gábor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!