Lajos fáradtan üldögélt a nappaliban. Délután fél hat volt, kint pocsék idő, bent még pocsékabb tévéműsor. Semmiért nem vallotta volna be magának, hogy a gyerekeket leterítő nátha miatt ilyen pocsék a kedve, pedig ő is határozottan rosszul érezte magát. A két kisfiú félálomban, takaróba burkolózva bújt össze apja mellett a kihúzhatós kanapén.

- Leugrom a kisboltba, hozok telfölt, meg reggelihez valót – szólt be a szobába Kata, miközben pulóverét rángatta magára. – Van valami külön kívánságod?

- Csoki! Gumicukor! – élénkültek meg a gyerekek egy pillanatra.

- Nem kell semmi – sóhajtott a férfi, miközben fejét hasogatta a fejfájás.

- Jól van, drágáim, akkor mindjárt itt vagyok!

Az asszony elment, Lajos pedig egy hajszálnyival jobb kedvre derült, mert a gyerekek abbahagyták a kiabálást, és mert a vacsorára ígért bundás kenyér elérhető közelségbe került. 

Alig tíz perc múlva apró kattanás jelezte, hogy Kata beütötte a kódot a kaputelefonnál, hogy beléphessen a lépcsőházba, majd a lift is felbúgott, elindult a földszintre. Ebben az egy esetben szerette a férfi a panelek vékony falát: amikor hallhatta, hogy valaki jön hozzájuk.

*

Kata a liftbe lépve megállt egy pillanatra, még mielőtt a gombot megnyomta volna. Hiányérzete volt, s ahogy a reklámtáblát meglátta, eszébe is jutott.

- Basszus, a tej!

Azonnal sarkon fordult, és indult vissza a boltba. A gyerekei nem tudnak meglenni a reggeli kakaójuk nélkül. Igaz ugyan, hogy itt a kisboltban vagy hetven forinttal drágább, mint az áruházban, de ez legalább itt van a szomszéd lépcsőház mellett.

Az apró üzletbe belépve meglepődött. A két perccel azelőtt még üres üzlet most kifejezetten zsúfoltnak tűnt. Egy lecsúszott férfi nagy hangon magyarázott valamit a postások borzalmas munkamoráljáról, miközben helyben fogyasztotta a kis üveges szíverősítőit. 

Kata türelmesen várt, hogy odaférjen a hűtőhöz, de ekkor a néni, aki előtte érkezett, szó szerint egy zacskónyi aprót vágott ki a pultra. Ez nem is lett volna nagy baj, ha a kasszás lánynak nem egy heti nagybevásárlás összegét kell kiguberálnia a gombok és gemkapcsok közül.

- Elszámoltad, aranyoskám – eresztett meg egy erőszakos vigyort a néni, mikor végre az eladó végzett a többezer forint összeszedésének. – Némely tízforintos helyett ötvenest vettél el!

Kata a pultoslánnyal együtt hördült fel a nyilvánvaló hazugság hallatán, de az iszákos férfi találta  meg előszőr a hangját.

- Ha ennyire jól látja, mama, akkor miért nem maga válogatja a sok kurva aprót?

Na, az öregasszonynak sem kellett több. Kata és az eladó bő tíz percig hallgatta, ahogy a már nem teljesen józan férfi, és a minden női finomságot levetkőző mamika kiabálva szidja a másikat, majd annak a nőági felmenőit vagy három generáción keresztül. A végén attól féltek, hogy a férfi megcsapja a vénasszonyt, és persze a csitítgatásuk nem használt semmit, meg se hallották őket.

Amikor a férfi tényleg tett egy lépést az öreg nő felé, az ösztönösen hátrált, emiatt pedig Kata is kénytelen volt hátrébb lépni – ezért nekiment a polcnak, s bizony két üveg meggybefőtt bánta a dolgot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a veszekedés abbamaradt, és mindenki elhűlve nézte, ahogy az idős asszony előhúz egy tízezrest a tárcájából, hogy a nyolcezer-valamennyis számláját kifizesse.

- Így legyen az ember jólelkű magukkal, boltosokkal – dohogott hangosan. – Csak segíteni akartam egy kis apróval, mert sose tudnak visszaadni!

Az ajtó feletti csengő még sokáig csilingelt, miután becsapta maga mögött, s még mindig nem tudtak megszólalni a döbbenettől. Mikor végre magukhoz tértek, Kata szabadkozni kezdett.

- Sajnálom a befőtteket! Nem akartam ennyi plusz munkát adni, és természetesen kifizetem az okozott kárt!

- Ne törődj vele – vonta meg a vállát a fiatal lány a pultban, miközben a szemeteslapátot kereste. – Mikor elővette a nyanya a tízest, hozzáütöttem a számlájához.

Kata még a liftben is hallotta a részeg férfi jóízíű nevetését.