Van egy ház.

Valahol. Nem írom le a címet, mert akkor te is oda költözöl!

Ott élek.

Ott én vagyok a FŐNÖK. (Csak úgy titulálnak, hogy a FŐNI.) A becsületes nevem Pöfy Vincze, a családban csak Pöfynek szólítanak.

Úgy kerültem oda, hogy egyszer, még kiskoromban, egészen kicsi koromban csak úgy megpihentem a kertjében, és megtetszett.

És én is megtetszettem valakinek. Valami EMBERnek.

Aztán már soha nem akartam máshol élni.

A közös macska
A HÁZ-ban volt más macska is, de engem nem zavartak. Én őket annál inkább! Volt egy gyönyörűséges feketének látszó fehér macsek néni, aki mérgében világgá ment. Na nem túl messzire, csak két házzal arrébb.

Rizikének hívták az emberek, és azt gondolta magáról, hogy ő a ház úrnője. Amikor én, a gyüttment, árva kismacsek megjelentem, teljes felháborodással elcuccolt az utca végére. Ott már a küszöbön ülve villámokat szórt a tekintete, hogy utána ne menjen valami puruttya.  De sajnos abban a házban is olyan emberek laktak, akik úgy megszerették, hogy kedvük szottyant a macskanépség szolgálatához. Befogadtak néhány hajléktalant, így Rizi néni uralkodása némi csorbát szenvedett. Már éppen vissza akart cuccolni, amikor egy közbülső háznál felfedezte, hogy az teljesen macskátlan. Így hát birtokba vette. Ott még egy rabszolgagyerek is volt, aki minden kívánságát leste. 

Néha méltóságteljesen elvonult a régi albérletei előtt, lesújtó tekintettel végigmérve az egyre szaporodó szőrös csipákat.

Rizike nem volt mindig ilyen magánakvaló! Sőt! A szolganépség azt gondolta, hogy ennek a szép cicalánynak a lányságát meg kell óvni. erre a legjobb módszernek azt tartották, hogy nem mehet ám sehová az ajtón kívül.  Igen ám, de akkor még volt egy Főkandúr (a szürkesége után csak Szürgincének titulálták). Fene egy lusta állat volt, amikor két kóbor zsebcirkáló megtámadta, a szolga felesége mentette meg az életét, bedobván őt a Kánaánba. (neki a ház tilos volt a feromonbombái miatt.). És egyszer csak berepült a Kánaánba, ahol egy gyönyörűséges cicalány várta. Mire a kutyák világgá futottak a ház asszonyának seprűje elől, a nagy mű bevégeztetett, s lett hat gyönyörű koromfekete kismacs. Volt ám öröm, mikor versenyt másztak a függönyön!

Mi macskák szeretünk elvonulni, elmélyedten kipihenni a semmittevést, és közben elmeditálni a világ dolgain. ilyenkor nem szeretjük, ha az auránkban zavar támad holmi csellengők által.  Az én aurám egész nagy, mondhatnám, hogy az egész világra kiterjed. De azért ez így nem pontos, mert a szógáimat beengedem a belső körbe néha-néha. leginkább, ha a HÁZ szívében holmi kanál és macskakonzerv zörgetéssel hívják fel a figyelmet magukra.

A HÁZ szíve az éléskamra, ott rengeteg finomság van, amit ezek a fránya rabszógák el akarnak előlem dugdosni, és időnként az alutasakos halacskás zacskót megzörgetve holmi hitvány, ócsó táppal próbálják meg kiszúrni a szemem. De én erre mindig rájövök, és nagyon méltóságon alulinak tartom, hogy ilyen ócska trükkel becsapjanak. ezért aztán hozzá se nyúlok, hagyom, hogy a pórnép behabzsolja. Kicsit sértett pofát vágva leülök a nappali kellős közepére és várok. Ha ezzel még nem vívnám ki az EMBER sajnálatát, akkor felpattanok a szentséges pultjukra, keresek valami számukra értékes tárgyat, amit hatalmas lökéssel leverek. Így lett már nekik új okuláréjuk, a kedvenc órájukon új üveg. De nem túl tanulékonyak ezek az emberek, mert ahelyett, hogy kitalálnák, hogy az étlapról milyen csemegét kívánok, inkább bedugdosták fiókokba a kincseiket.

Persze vannak még trükkjeim! Például nagyon hatásos és figyelem felkeltő dolog, ha a kanapé lábain manikűrözöm csecsebecse karmocskáimat! Na akkor biztos, hogy rögtön mindenki felpattan, hogy erről lebeszéljen.

Különben ez a nappalinak nevezett városközpont egy nagyon jó hely!  Van benne annyi szekrény, és mindnek van teteje, és mindegyiken elfér zavartalanul egy macs. Ha nagyon vissza akarok vonulni, csak választok egyet. Fel se látnak oda, én meg kellő méltósággal nézem le őket. A pórnép meg már rájött, hogy ilyenkor a FŐNÖKöt nem szabad megzavarni fontos és kitartó meditációjában. Persze ez csak esténként fordul elő, mert napközben dolgozom. Nagyon fontos, bokros teendőim közepette meglátogatom a massázsfotelt, hogy nehogymá abban relaxáljon valamelyik szógáló. Ha véletlenül a szakácsné úgy gondolná, hogy ülve fog tevékenykedni az ebédlő asztalnál, azt én teljes súlyommal megakadályozom összegömbölyödve a székén. Mielőtt még elindulnék a délelőtti körutamra, azért betekintek a szekrényajtók mögé is. Szuper finom, puha hacukák vannak ott, lehet egy kicsit henteregni.

Indulás előtt (mert én kiharcoltam magamnak, hogy szabadon mozoghatok a birodalom egész területén), minden ablakon kitekintek, hogy mi a helyzet a kint élők köreiben. És amikor úgy gondolom, hogy ideje a szükségleteimet is elvégezni, akkor aztán hangos lábtörlő tépkedéssel, ablak karistolással felszólítom a jelenlévő szolgákat, hogy azonnal tárják ki nekem az ajtót. Mert ugyan több mellékhelyiség áll a cicanépség rendelkezésére, mint a kétlábúaknak, de a ház uralkodója nem alacsonyodhat le egy közwc-re!

Nem tudom, hogy honnan jöttem, nem ismerem se apámat, se anyámat, mondhatni, hogy árva vagyok. Ezért aztán, ha ki is megyek ebből az árvaházból, előbb-utóbb visszatérek, mert nekem itt nagyon jó. Csak néha azt a sok puruttyát, aki ide keveredik, elég nehéz elviselni. Ilyenkor aztán bosszúból elmegyek a macskakocsmába felvidulni.