Barion Pixel nuuvella

Az arany arcmás

(Borges archív: 2)

1

Az beersebai aranyálarcos férfiról alig maradt fenn híradás. A kumráni tekercsek egyike említi, de az ominózus tekercs tanulmányozását még 1982-ben, Reagen első elnöksége idején megtiltották. A tekercs egyetlen hiteles másolatát jelenleg a Pentagonban őrzik.

Én hét éve, egy londoni aukción azonban találtam egy kódexet, melynek utolsó fejezete az aranyálarcos férfira utal.

A történethez tartozik, hogy 1986-ban egy szovjet amatőr régész, foglalkozását tekintve katonai mérnök, bizonyos F. Kuznyecov néhány arcmás nélküli pénzérmét ásott ki a homokból Jordániában, Ammantól harminc kilométerre. Az érmeket 2800 évesre becsülte (a moszkvai Numizmatikai Múzeumban jelenleg is láthatók). Arámi nyelvű négysorosok van rajtuk, melyek metaforikus módon az általam Londonban vásárolt kódex állításait vetítik előre, noha azoknál legalább 1000 évvel korábban születtek. 

A londoni aukcióra egyébként megbízóm, egy „Timur” nevű orosz oligarcha jóvoltából kerültem ki, aki „garantáltan régi könyveket” keresett frissen vásárolt budai otthonába. (Foglalkozásomat tekintve művészettörténész vagyok.) A kódex perzsa eredetű, és korábban még nem került árverésre. 

Kuznyecov mérnökről annyit sikerült kiderítenem, hogy a nyolcvanas évek második végén egy Metalimpex nevű KGST-vállalat budapesti irodáján dolgozott, és 1988-ban egymás után két cikket is közölt az érmekkel kapcsolatban a mára megszűnt donyecki Numizmaticseszkaja Gazeta-ban (ugyanis Donyeck volt a szülővárosa). 1989-ben visszarendelték hazájába, ahol kevéssel később, a Szovjetunió fölbomlását követő zűrzavarban nyoma veszett.

Ezek tények. Én olvastam mind a két a cikket, és többször jártam abban a moszkvai múzeumban is. 

Alábbiakban igyekszem összefoglalni, amit a dologról tudok.

                                                           2

A mózesi időszámítás 2790. évében a júdai Gileád városában élt egy férfi, akit Elifáznak (arameus nyelven Elá-fez) hívtak. Tanult mestersége miatt haragosai inkább Ruhaszínezőnek csúfolták (ugyanis valószínűleg kelmefestő volt).

Gileád akkoriban tucatnyi kő- és vályogépületből álló, apró település volt, melyet azonban a sivatag irányában jókora sátortábor vett körül. A környező dombokon szőlőskertek és olivaligetek szálltak szembe a széllel és a forrósággal. A kőházak aljában vízmosás kanyargott, mely nyár végére rendszerint csontfehérre száradt. A perzselő nap arany hártyával vonta be a háztetőket, a dombokat, a szél pedig olyan száraz volt, hogy az állatok fuldokoltak éjszakánként, s reggelre vastag, puha, hamuszerű réteg rakódott a szőlőfürtökre.

Az aranyálarcos férfi ebben a városban nőtt fel. Mesterségére állítólag anyai nagybátyja tanította meg (e jól jövedelmező, de megvetett foglalkozást akkoriban leginkább a hazugok, a csalók és az istentelenek kedvtelésének tartották). „Arca színarany volt…”, olvasható a perzsa kódex lapjain, „…amint kiáztatta a bíborcsiga vérét, melyben megmártotta a tiltott gyapjat, melyért következő nap uralkodók és királyok versengtek. Így vétkezett Elifáz ifjúsága éveiben.” „Az Angyal ugyanis azt mondotta…”, folytatja a pártus jelekkel telirótt kódex, „…hogy a teremtett világ természete az, hogy mindennek saját színe legyen. Elifáz azonban hamis bíborszínre másította a teremtett dolgok színét, veleszületett ravaszságát és a bíborcsiga vérét a világ született rendje ellen fölhasználva.”  

Az utolsó bekezdés a legrejtélyesebb. „… s csak kevéssel halála előtt tudta meg, hogy az Angyal tévedett: mert minden szín gyűlöletes, de amely az Övé lett, mind közül a leggyűlöletesebb.”

A kódex birtokomban lévő példánya több helyütt hiányos, az eredeti szöveg egy része megsemmisült, másutt többen betoldásokkal igyekeztek a veszteséget pótolni. A lapok csaknem negyede valamely maró sav vagy lúg hatására teljesen olvashatatlanná vált. Így aztán nem derül ki, hogy a Ruhafestő valóban találkozott-e, ahogy a donyecki mérnök egyik cikkében állítja, a Jelenések Könyvének rettenetes, égi lényeivel (bár arra a kódexben kétségkívül több utalás történik). Csak annyi bizonyos, hogy Elifáz nagyjából azokban az években élt Gileád városában, amikor az Úr könyve szerint Illés is a környéken rejtőzött, és hollók táplálták a Kérith patak vizéből. Márpedig Illés próféta számos apokrif szerint „égi lények” (a vakmerőbbek szerint: „földönkívüliek”) segítségével száguldott föl tüzes szekerén az égbe. Az érmék egyik rímtelen négysorosa pedig azt állítja, hogy Mózes 2814. esztendejében Elifáz is eltűnt szülővárosából: reggel összetörve találták az üstöket, felfordítva az áztatókádat, horpadtan a sarokban heverő bronzpajzsot.

Elifáz életének utolsó időszakát a következőképp írja le a birtokomba került kódex - csudálatos módon épen maradt - utolsó fejezete.

                                                          3

Mintegy kilenc év telt el (legalábbis a szöveg egy helyen a Teremtés 2823. nyarát említi). A sivatag levegője a szokásosnál hűvösebb volt. A Szent Nap estéje közelgett, amikor az emberek a második csillag megjelenését várták az égen, amely megnyitja végre a heti ünnepet. Beer-seba városának határában, a karavánszeráj udvarán kecskepásztorok, vándor iparosok és borkereskedők ülték körül a tábortüzet. Halkan beszélgettek, miközben a szent jel megjelenését várták. 

A lebukó nap fénye bíborfénybe vonta a felhők peremét, majd az ég fokról fokra halványodott, míg végül a színe teljesen olyanná lett, mint a homoké.

Ebben a pillanatban három alak bontakozott ki a sivatag homályából. Karcsú, meghökkentően magas férfiak voltak. A középső alak fejét csillogó sisak takarta; csak közelebbb érve tűnt ki, hogy az addig sisakosnak imponáló férfi valójában szőlőfürtökkel kivert aranyálarcot visel. A tömeg csodálkozva látta, hogy a másik két alak pedig: vak.

Olyan váratlan és idegenszerű látványt nyújtottak, hogy egy tagbaszakadt mészároslegény fenyegetően elébük állt. Üdvözölte a vezetőjüknek tűnő férfit, és kertelés nélkül megkérdezte tőle, miért viseli e hivalkodó, azonban vonásait tökéletesen leplező álarcot. Védekezésképp, vonta meg vállát az álarcos férfi. Kísérőire mutatott: Nézz rájuk: vakok, mert óvatlanul megpillantották az arcomat.

A kódex e ponton szokatlanul terjengőssé válik. Hosszan ecseteli, a sivatagból jött ember hangja milyen behízelgően lágy volt, mély és bársonyos, mintegy „rímelve álarcának nemes szőlőmintázatára”. Részletesen leírja a beszédet is, melyet az álarcos a várakozó tömegnek rögtönzött, szónoklatában komoly szavakkal róva meg őket, amiért azok csupán „egyetlen hét múló ünnepét” lesik, míg ő ennél sokkal többet, egy életre szóló megváltás esélyét hozta el számukra. 

Előadta, hogy valójában Elifáznak hívják, és a Dávid király véréből származik. A Világteremtés 2814. esztendejében műhelyében tevékenykedett éppen, amikor hatalmas ragyogás támadt körülötte. Egy fehér ruhás férfi bontakozott elő a nagy fényességből, és még mielőtt megmoccanhatott volna, rátámadt, s egy szablyával levágta a fejét. Az élettelen testet elásta az áztatókád tövében, a fejet azonban repülő vasszekéren fölvitte magával az égbe. Az idegen férfi sápadt volt, nyúlánk és ragyogó, mint egy angyal; odafönt fölmutatta a fejet a Seregek Urának, aki aranypalástot viselt és aranysisakos, beszélő szobrok vették körül. 

Isten hosszan beszélt Elifáz fejéhez, s végül élethossziglani prófétálással bízta meg. Megtanította a szent igékre és azokra az élők által kimondhatatlan számokra is, melyek titkos rendje egyben tartja a világmindenséget; így történt, hogy az Úr hatalma fölruházta az arcát is olyan ragyogással, melyet halandó szem nem képes elviselni. Csak ha már a föld minden városa az új törvényt követi, Elifáz törvényét, ezer város ezerszer ezer lakosa, akkor jön el az idő, s csak akkor tárulhat föl veszély nélkül az emberek előtt az Arc, hogy leboruljanak előtte és imádják. Addig sajnálatos módon e csillogó maszk mögé kénytelen rejteni ábrázatát.

A kereskedők, iparosok és kecskepásztorok azonban nem hittek neki. Túl sokan járták akkoriban a sivatagot olcsó látomások történeteivel. Egy borízű hang a tömegből csaló-t kiáltott, és a sokaság hamar csatlakozott hozzá. Nem világos, honnan került elő ebben a pillanatban egy núbiai oroszlán, talán kitört valamelyik állatkereskedő ketrecéből; csak az bizonyos, hogy abból a hatalmas fajtából való volt, melynek példányait Sámson a Biblia szerint szamárállkapoccsal verte agyon. A tömeg hanyatt-homlok menekült. Az álarcos férfi és két társa magára maradt a vadállattal. 

Valamennyi idő után az emberek végül kezdtek lassan visszaóvakodni, s ekkor döbbenten látták, hogy az állat időközben megvakult…A hályogos macska-szemek láttán a pásztorok és kereskedők mind térdre borultak Elifáz előtt, és hitet tettek annak valódi égi ereje mellett.

                                                       4

A kódex következő lapjai csak hézagosan számolnak be az ezt követő időszakról. Beer-seba városát azokban az években megrendítette az ország - Salamon király halálát követő - kettészakadása, a polgárháború, melyet a moábiták és ámmoniták megújuló támadásai súlyosbítottak. Zavaros időkben az emberek biztos szavakra vágynak, így nem csodálható, hogy rövid idő leforgása alatt a teljes lakosság őszinte hittel adózott az aranyálarcos férfi tanításainak. Elifáz az új kenyér ünnepén már arany lemezekkel borított emelvényen, arany szálakból szőtt, földig érő ingben állt a tömeg elé, s hatalmas ékkövekkel díszített, fehér selyemfátyollal leplezte emberi tekintet számára megközelíthetetlen orcáját. 

A fehér fátyol azonban attól kezdve szerencsét hozott Beer-seba városára. A következő időszakban nem csupán visszaverték a moábiták szüntelen támadásait, hanem váratlan hadisikereket is arattak. Virágzó, tornyos városokat hajtottak uralmuk alá. Az aranyálarcos óriás egy vörös teve hátán tűnt fel minduntalan a csaták zűrzavaros forgatagában: sem szablyát, sem pajzsot nem viselt, hanem, mint aki keresi a veszélyt, csak megállt egy dombtetőn, és a körülötte dúló öldöklésre ügyet sem vetve hangos fohásszal szólt a Seregek Urához. Parittyakövek és nyílvesszők süvítettek el körülötte, de emberi fegyver nem volt képes megsebezni. Az egyik érme négysorosa szerint a csata legveszedelmesebb pillanataiban elég volt megérintenie az álarc egy bizonyos pontját, és titokzatos, átlátszó harang ereszkedett oltalmazón fölé.

Elifáz alapjában megvetette a vérontást. Az alkotás jobban érdekelte. A Negev sivatagában az évezred elején számos mozaikot tártak fel: ezek rendre egy álarcos férfit ábrázolnak, amint gyerekeket tanít. Egy repedezett csempén hatalmas aranyszobrok állnak a háttérben, azon szent jelek által közrefogva, melyek a korabeli leleteken rendszerint a frigyládára utalnak. A mozaik szomszédságában a régészek hatalmas alapzatra bukkantak: egybehangzó vélemények alapján óriás torony lábazata lehetett, magassága a lerombolt new yorki Világkereskedelmi Központ magasságával vetekedett. (A Pentagonban őrzött tekercs Kuznyecov szerint részletes leírást ad a toronyról.) 

A kódex szerint az álarcos férfi szeretett elvegyülni leprások és más betegek között. A hét utolsó napján maga elé rendelte, megölelte és megcsókolta őket, majd fehér folyadékot és aranyszínű labdacsokat nyeletett velük, melyektől a bénák fölkeltek és a bűzös, fekélyes sebek órák alatt behegedtek.

Amennyire a korlátozott leletanyagból következtetni lehet, Elifáz vallási tételeinek középpontjában egy óriás termetű, fehér palástba öltözött Isten állt, aki szolgáló angyalai, az aranyszobrok segítségével kormányozta a világot. Elifáz Istene a csillagos éggel is valószínűleg közvetlen kapcsolatban állt, és „nagyon távolról” érkezett: az űr olyan mélységeiből, mely emberi léptékkel mérve nélkülöz minden eredetet. (Valószínűleg ezért utasította el néven nevezését, vagy véges emberi külsőben történő ábrázolását.)

E távolróljött Isten az égbolt legfelső pontján trónolt, óriás üvegtrónuson. Szoborszerű teste kilenc árnyékot vetett, melyek részben egymásba olvadva hozták létre az angyalok (aranyszobrok?) birodalmait - tehát a teljes általunk ismert Világmindenséget. Minden aranyszobor úgyszintén kilenc árnyékot vetett, létrehozva összesen 999 trónust és alsóbbrendű eget. Az alsó birodalmak urai voltak a földi értelemben vett uralkodók - tehát csupán az árnyékok árnyékai. Ők irányították a Föld összes egymással versengő városát, az egyszerű állampolgár pedig ezen uralkodók árnyékainak csupán apró foszlánya (tehát az isteni részecske már csaknem nulla volt benne).

A Földet, melyen lakunk, Elifáz egy távoli csillag kezdetleges másolatának vélte. Minden kialakulatlanság azonban a tökélesedés csíráit rejti magában. Elifáz vallásában a két legszentebb fogalom a „mag” és az „apaság” volt, minthogy mindkettő szaporítja a világot; az „apasághoz” (más felfogásban mindennemű „gyarapításhoz”) homályos rituálé vezetett, mely mai szemmel leginkább az öngyilkosság egy sajátos formájának tűnik. A kódex szerint az egyén fölé hosszas böjtölést követően fénylő gömb borul; bódító zene hallatszik, majd valamiféle üveghenger belseje tárul föl, mélyén egy betűkből álló, végtelen tölcsérrel, mely az illetőt fájdalmasan magába szívja.

Kuznyecov, a szovjet mérnök a donyecki lapban a titokzatos érmék verseinek többféle értelmezését is közre adta. Állítólag budapesti tartózkodása idején könyvet akart megjelentetni a kérdésről, azonban nem talált kiadót, majd 1992-ben a mérnökkel együtt összes feljegyzésének is nyoma veszett.

A Numizmaticseszkaja Gazeta-ban megjelent verziók szerint az egyik érme teljes felirata így szól: „Azoknak, akik megtagadják a Sátánt, és a nemzésnek adják át magukat, csudálatos világot ígérek. De előtte 999 birodalmon kell keresztülutaznod: és minden birodalomban 999 lánghegy lesz, és minden lánghegyen 999 torony, és minden torony utolsó szobájában szűk nyoszolya, amelyen Te fekszel majd; s míg áldozatot vesznek testedből, 999 alak támad újra a Te arcoddal és a Te hangoddal, de aki eljut a végső szobáig, utódainak serege megvédi minden további szenvedéstől.”

Kuznyecov homályos kommentárt is fűzött a szöveghez. „Ez lenne tehát Illés szekerének a tanulsága: kitartani, a végsőkig. A köznapi ember egyetlen testben szenved, és azt látja, hogy körülötte örök éjszaka van, és hogy az élet nem több, mint egyetlen komplikált zuhanás röpke pillanata. De aki nem adja föl és kitart, a végén megszámolhatatlan lehetőség közül válogathat.”

E szavakkal fejezte be a cikkét: „A boldogság azoké, akik szüntelen kudarcaikkal, állandó sajgásban kivívják maguknak, hogy ezer és ezer arcban, örökké újjászülethessenek.”

                                                      5

A Világteremtés 2829. és a Szőlőfürtös Álarc 6. évében Beer-sebát bekerítette Alikház szamáriai király félelmetes serege. Élelemben szerencsére nem volt hiány. A város védői tele voltak bizakodással; Kuznyecov cikkei szerint leginkább felsőbb erőktől, fényes angyaloktól várták a segítséget: hogy, mint annyiszor, eleven tűz szálljon alá az égből, és eleméssze az ellenséget.

Egy nap azonban rémületes hír kelt szárnyra a városban. Egy házasságtörő asszony Elifáz cselédségéből, mielőtt a hóhér megfojtotta volna, azt kiáltozta, hogy a próféta beteg: haja hullik, állkapcsa fogatlan, és keze fejéről hiányzanak az ujjpercek. Egyébiránt egy vak asszony volt: meg kell jegyezni, Elifáz teljes cselédsége heges szaruhártyájú vakokból állt.

Azonnal híre ment, hogy a seregek vezérét a Gonosz átka gyötri. 

Másnap reggel az Aranyálarcos megállt a kelő napban a teraszon, és az arcát borító arany rostélyt a magasba emelve szokás szerint győzelemért imádkozott hatalmas Istenéhez. Két alvezére ekkor alázatosan, leszegett fejjel - mint aki erős széllel szembe fut - utána eredt. 

Nem szóltak, csak gyors mozdulattal letépték Elifáz arcáról a rostélyt.

A látványtól hátrahőköltek. A próféta arca, az Arc, mely látta az Egek Istenét és körülötte az Arany Angyalokat, heges volt és foltos, mintha penész lepte volna be. E fehér, nedvedző sebekkel borított ábrázat olyan hihetetlen volt, hogy az alvezérek először újabb álarcnak gondolták. A prófétának egyáltalán nem volt szemöldöke, hiányzott egyik szemhéja és teljesen kopasz volt. Nem emberi, kifekélyesedett orra leginkább az oroszlánéra emlékeztetett.

A két alvezér azonnal tudta, leprással áll szemben. Elifáz hebegni kezdett, térdre vetette magát, könyörgött hozzájuk, de hiába. „A kilencedik föld kilenc bűne nem engedi meglátnotok végső ragyogásom”; az érmék szerint ez volt az utolsó mondat, mely elhagyta a száját.

Alvezérei azonban nem hallgattak rá. Sohasem hallottak még sugárbetegségről. 

Két vasdárda verte át egyszerre Elifáz szívét. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Varga Dániel 12 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Varga Dániel

Az arany arcmás

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

Mondják, mélységes mély a múltnak kútja. Kérdés, mi az idő: tehát mi a "múlt", és ettől egyáltalán nem függetlenül, mi az "élet értelme".

Rövid összefoglaló

Az beersebai aranyálarcos férfiról alig maradt fenn híradás. A kumráni tekercsek egyike említi, de az ominózus tekercs tanulmányozását még 1982-ben, Reagen első elnöksége idején megtiltották. A Könyv Szentélyében nem látogatható, a tekercs egyetlen hiteles másolatát jelenleg a Pentagonban őrzik.

Olvasási idő

12 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Varga Dániel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!