Barion Pixel nuuvella

A vér szava

Mióta Magyarország mindenféle vírusok honává vált, akadozik a véradás olajozott gépezete is. Tervezett műtéteket kell elhalasztani, máskor súlyos közlekedési balesetek szenvednek kínos késedelmet. A teljes összeomlást - a kormányfő szakértelmének hála - eddig sikerült elkerülni (bár állítólag az egészségügy már rég összeomlott, csak az ügyet titkosították).

Kevesen tudják azonban, hogy a véradásnak ma már léteznek új, korszerűbb alternatívái is. Ilyenkor a donorból csak a vér bizonyos alkatrészeit távolítják el. Ún. trombocita-ferezis esetén például a beteg egyetlen személytől kapja meg teljes vérlemezke-pótlását: korábban ehhez öt-hat véradóra is szükség volt, ami növelte a szövődmények számát, és a résztvevők számára nagyon unalmas volt.

A donorok jelenleg alkalmanként 4 ezer forintos díjazásban és 800 forint étkezési hozzájárulásban részesülnek. E gázsihoz érdemes tudni, hogy ezek a személyek állandóan készenlétben állnak; Budapesten pillanatnyilag 256, sorszámmal is ellátott ferezis-donort tartanak nyilván. Átlag kéthetente hívják be őket, tehát évente maximum 26 alkalommal, különben idejekorán elapadnak. 

Kivételt a 26 éves Hajnóczy Vanda jelentett, ő ugyanis gyógyíthatatlan vérlemezke-túltermelődésben szenvedett. Vanda egyedül 2020-ban 157 „csapolásos bevetésen” vett részt. Mint barátnőinek mesélte, fantasztikus érzés saját életének meghosszabbításával egyben valaki más életét is megmenteni.

Vanda hetente átlag háromszor adott vért. 2020. december 23-án alig ért munkából haza, amikor megszólalt a mobilja. 

Egy féléves kisbabához hívták. 

Mindjárt indulok, válaszolta, csak még letusolok. 

De a hang a vonal túloldalán kérlelhetetlen volt. 

„Nincs idő, Vanda! Rohanj!” És Vanda rohant.

A sietségben nem vette észre, hogy a sarkon épp befordul a 32-es busz. Egyetlen tompa csattanást hallott; a motorháztető méterekre röpítette. Bal karja és medencéje szilánkokra tort, megrepedt a bal combot tápláló főverőér is. Dacára általában túlságosan is sűrű vérének, ezen az estén az utolsó ferezis miatt alig néhány vérlemezke keringett ereiben.

Körülbelül fél perc alatt alatt vérzett el.

Agóniája leginkább gyorsan mélyülő álomra emlékeztetett, zuhanásának végpontján emelet magas tükör villant föl előtte: a piperepolcon parfümök és egy teljes, original Urban Decay sminkkészlet sorakozott. Vele szemben Chanel-kosztümös, egészséges fiatal lány állt a tükörben, és vidáman integetett.

Vanda is elmosolyodott. Utolsóként az futott át az agyán, most végre megpillantja, valóban Swarovski-kristályokból vannak-e odafönt a csillagok.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Varga Dániel 12 történetét!


  • 1350 szerző
  • 924 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Varga Dániel

A vér szava

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Vanda megpillantotta a feliratot a Mennyország kapujának belső oldalán.

Rövid összefoglaló

Mióta Magyarország mindenféle vírusok honává vált, akadozik a véradás olajozott gépezete is. Tervezett műtéteket kell elhalasztani, máskor súlyos közlekedési balesetek szenvednek kínos késedelmet.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Varga Dániel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!