– Bízz abban az emberben, aki óvodában elgáncsolt az első napodon és onnantól elválaszthatatlanok lettetek - tekintete mélyreható volt. Tisztában volt a ténnyel, hogy nehéz feladat elé állított.

– Mégis mit mondtál neki? - kérte számon. Ha Logannel kapcsolatban mást nem is, azt biztosra tudtam, hogy utálta mikor sírok. Nem tudom pontosan miért, Daniel sokszor mondta, hogy ez a gyengepontja, mikor egy lányt sírni lát és mivel engem éveken keresztül figyelhetett eközben...

– Öt perc múlva ott vagyunk! Mássz ki az ablakon és várj meg kint! Ha kell, menj kijjebb az utcából, hogy ne lásson meg. Csak ami nagyon szükséges, azt pakold össze! - érezhető volt az idegessége és a tenni akarása.

Kezeimet ökölbe szorítottam, mert egy ellenállhatatlan érzés kerített hatalmába, hogy szépen képen töröljem Beaut. Már fel is álltam, mikor hirtelen karok ragadtak meg és rángattak el a közeléből. – Nem gondoltam komolyan, mikor azt mondtam, hogy szívesen végig néznék egy kis műsort.

– Sírva rohantál ki a hátsó ajtón. Lehet, hogy egy egoista és önző személynek gondolsz, akit nem érdekel más, de elhiheted, hogy egy zokogó lányt biztos nem hagynék magára, akár ismerem, akár nem. Mindenkinek jól jön ilyenkor a társaság.