– Tudnál adni egy kukát? - kérdezte, mire értetlenül néztem rá, aztán észrevettem, hogy eléggé úgy néz ki, mint akinek hánynia kell, így felpattantam az ágyról és azonnal elnyúltam a kukáért és elé raktam, mire ő rögtön beleokádott.

A könyvek lapjain is téged olvaslak. Mindenhol téged látlak. Sok minden rád emlékeztet, mégsem várlak, Mert bennem már elmúltak a vágyak.

– Nem képzeld, nem ismeri! És nem is akarom, hogy megismerje - szögeztem le azonnal. – Miért nem? Barátság extrákkal dolog van köztetek? Vagy miért tartod őt titokban? - kiváncsiskodott tovább, ami kicsit felháborító volt.

Én nem akarok új életet kezdeni, mint minden könyvszereplő egy olyan családi trauma után, mint ami velem történt. Nem papírlapokra van írva az életem!

– Black, itt vagy még? - kérdeztem reszketve a sokktól. A csuklóm még mindig fájt és reménykedve vártam, hogy meghalljam a hangját. – Itt vagyok - szólt, de nem a telefonból. Az járda végén volt, futott felém. Shawn közben leggugolt mellém, majd felsegített én pedig azon nyomban Black karjaiba...

– Te mit keresel itt? - kérdetem a cigimet gyorsan elnyomva. Nem számítottam a rá és egy kicsit ideges lettem, hogy követett.. – Én is kérdezhetném ezt tőled. Nem valami szép dolog lelépni, mikor vendégek vannak nálatok - mondta egy érdekes grimasszal az arcán. Elsőre nem hittem a fülemnek.

– Hol vagy? Hol a francba vagy karácsonykor? - kérdezte és hangja csengett az aggodalomtól. Nem volt mérges, de még ingerült se azonban felemelte a hangját. Lelki szemeim előtt láttam, hogy hajába túr gondterhelten és forognak az agytekervényei.

– Bízz abban az emberben, aki óvodában elgáncsolt az első napodon és onnantól elválaszthatatlanok lettetek - tekintete mélyreható volt. Tisztában volt a ténnyel, hogy nehéz feladat elé állított.

– Mégis mit mondtál neki? - kérte számon. Ha Logannel kapcsolatban mást nem is, azt biztosra tudtam, hogy utálta mikor sírok. Nem tudom pontosan miért, Daniel sokszor mondta, hogy ez a gyengepontja, mikor egy lányt sírni lát és mivel engem éveken keresztül figyelhetett eközben...

– Öt perc múlva ott vagyunk! Mássz ki az ablakon és várj meg kint! Ha kell, menj kijjebb az utcából, hogy ne lásson meg. Csak ami nagyon szükséges, azt pakold össze! - érezhető volt az idegessége és a tenni akarása.

Kezeimet ökölbe szorítottam, mert egy ellenállhatatlan érzés kerített hatalmába, hogy szépen képen töröljem Beaut. Már fel is álltam, mikor hirtelen karok ragadtak meg és rángattak el a közeléből. – Nem gondoltam komolyan, mikor azt mondtam, hogy szívesen végig néznék egy kis műsort.

– Sírva rohantál ki a hátsó ajtón. Lehet, hogy egy egoista és önző személynek gondolsz, akit nem érdekel más, de elhiheted, hogy egy zokogó lányt biztos nem hagynék magára, akár ismerem, akár nem. Mindenkinek jól jön ilyenkor a társaság.