Isten megteremtette a zöldet, mi rezegni kezdett.
Majd a pirosat, mi megszülte a reszkető kéket.
A fekete következett, mi elnyel mindent,
de kifelé sosem bocsájt szinte semmit.
A fehér, mint a látszat eleme emelkedett ki
a semmiből, majd sárgává fajult át.

A zöld rezgése lerázta a fehér burkát,
és nevet adott neki: Isten.
Teremtőjéről elnevezett lénnyé vált,
hiszen a név tette élővé a holtat.

Bár a zöld remegett örömében, félt is,
mert a burok fennmarad és Szentnek
hívta magát a történtek után.
A kék állt be a sorba, hogy anyját megnevezze:
Láng. Így ő is kapott az életből és Naggyá vált.

A zöldet közösen keresztelték Életté,
a fekete viszont ellenállt.
Bármely név, mellyel illetni próbálták,
lassan süllyedt el a felszínén és esett
egyenesen a belsejébe. Nem fogadott el
többet, megharagudott, ha megnevezték.

Szabadfordítása ez, egy olyan nép elveszett versének, mely egyszer birtokában volt a tudásnak, ami után mi csak áhítozunk.
Ők a technológia nevű mágiával hódították meg az anyaföldet és tartották kordában a körülöttük lévő tájat. A ma látott romokat ők hagyták hátra, nekünk adták örökségül, hogy tanuljunk. Hiszen minden kő, melyből vasrúd áll ki, beszédes emléke a világuknak.
A lakhelyem ablakán kitekintve az általuk hátrahagyott történelem fogad. Út a semmiből a semmibe, jelzések, melyek jelentése a köd homályába veszett. Óriási mosolygó arcok, vicces feliratokkal és nehéz fémdobozok rozsdálló maradékai, melyeket autónak neveztek egykor.
Nemrég olvastam el a Kresz című alkotásukat, mely segítségükre volt a közlekedésben. Idegen szavak hadával találtam magam szemben, melyeket valószínűleg sosem fogok megérteni, de így is izgalmas olvasmány ez számomra. Hiszen róluk van szó, a népről, melynek neve Made in China.