Barion Pixel nuuvella

Znagykati

18 rajongó

Több, mint 20 éve írok, gyerekkori álmom volt, hogy író legyek, ha felnövök, ezért először újságírással foglalkoztam, majd rátaláltam a saját hangomra. Történeteim javarészt a fantasy és urban fantasy kategóriákba esnek, és a saját magam által megalkotott világokban játszódnak. Nagy hangsúlyt fektetek nemcsak a történetre, de a szereplők lelki megéléseire, fejlődésére és más szereplőkkel való kapcsolatának a fejlődésére is. A főhős általában önhibáján kívül egy nehéz helyzetbe kerül, és saját erejéből kell kimásznia a gödörből. Ezen kívül van néhány fiction regényem és novellám is, amik a jelenkori ember életében felmerülő nehézségekkel foglalkoznak. Szívesen keverem a drámát a humorral, ezért az olvasó sosem tudja, mi vár rá a következő oldalon, és itt-ott elrejtve a való életből merített szereplők is felbukkannak.

Történetek

Az altári óriásgiliszta
Kis Magyar Bestiárium - 4.
A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai
humor   1 perc olvasás
A tiszai aligátor
Kis Magyar Bestiárium - 3.
A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai
humor   1 perc olvasás
A bihartordai fekete párduc
Kis Magyar Bestiárium - 2.
A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai
humor   1 perc olvasás
A mecseki tigris
Kis Magyar Bestiárium - 1.
A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai
humor   1 perc olvasás
Nimola
Gorgon - 6.
Benedik a végső csatában mindent elveszíthet, még az életét is. De van-e más választása, mikor a sorsát nagyobb erők már előre megírták?
fantasy   28 perc olvasás
Otthon
Gorgon - 5.
Benedik egy kolostorban nőtt fel, nem ismer másfajta életet. Nem csoda, hogy az egész élete felborul, mikor kiderül, hogy vannak élő rokonai. Hosszú és veszélyes utazás vár rá, és már van egy varázskardja is.
fantasy   22 perc olvasás
Varázskard
Gorgon - 4.

Örökség
Gorgon - 3.

fantasy   33 perc olvasás
Utazás
Gorgon - 2.
Benedik egy kolostorban nőtt fel, nem ismer másfajta életet. Nem csoda, hogy az egész élete felborul, mikor kiderül, hogy vannak élő rokonai.
fantasy   25 perc olvasás
Kék szemek
Gorgon - 1.
Benedik egy kolostorban nőtt fel, nem ismer másfajta életet. Nem csoda, hogy az egész élete felborul, mikor kiderül, hogy vannak élő rokonai.
fantasy   18 perc olvasás
A hívó földje
A Hívó Történetek: - 2.
Sekq, a hívó megmenekült az idegen katonáktól. Épphogy csak. Most egyedül bolyong, és a népe maradék tagjait keresi, de nem talál mást, csak pusztulást és halált. Választania kell, hogy ő is hagyja magát elveszni, vagy egy új életet kezd az ellenségei hazájában.
fantasy   70 perc olvasás
A hívó barátai
A Hívó Történetek: - 3.
Sekq, a hívó Andúniában próbál kiigazodni a számára szokatlan életben. Senkije nem maradt, még hazája sem, ezért egy kovács fogadja be, és megismerkedik Dennával, a gyógyítóval is. Aztán rabszolgatartók jelennek meg a faluban, akik meakqokat keresnek.
fantasy   67 perc olvasás
A Hajnal hava
A világban, ahol egy hónapig tart a hajnal, Dofq, az Ezerarcú Sziget tudósa felkeresi Hamot városát, hogy katasztrofális veszélyre hívja fel az ottlakók figyelmét.
fantasy   88 perc olvasás
A hívó
A Hívó Történetek: - 1.
Sekq tizenhat éves koráig a meakq törzs megbecsült tagja volt, de egyik napról a másikra üldözötté válik, és titkolni kell különleges képességeit.
fantasy   60 perc olvasás
A medvevadász balladája
vers   1 perc olvasás
A formózi sárkányvadász
Ha nincs sárkányod, csinálj magadnak egyet. Amian Mahlbur és a botcsinálta sárkányvadász (majdnem) igaz története.
fantasy   73 perc olvasás
Úszni a befagyott folyóban
Egy egykori úszó belső világa, aki eltávolodott mindentől, ami régen az életét jelentette, eltávolodott az emberektől, aki szerették, és a halálba vezeti magát.
thriller   18 perc olvasás
Élni John nélkül
Szerelem, ami a halálnál is erősebb.
romantikus   10 perc olvasás

Znagykati

Több, mint 20 éve írok, gyerekkori álmom volt, hogy író legyek, ha felnövök, ezért először újságírással foglalkoztam, majd rátaláltam a saját hangomra. Történeteim javarészt a fantasy és urban fantasy kategóriákba esnek, és a saját magam által megalkotott világokban játszódnak. Nagy hangsúlyt fektetek nemcsak a történetre, de a szereplők lelki megéléseire, fejlődésére és más szereplőkkel való kapcsolatának a fejlődésére is. A főhős általában önhibáján kívül egy nehéz helyzetbe kerül, és saját erejéből kell kimásznia a gödörből. Ezen kívül van néhány fiction regényem és novellám is, amik a jelenkori ember életében felmerülő nehézségekkel foglalkoznak. Szívesen keverem a drámát a humorral, ezért az olvasó sosem tudja, mi vár rá a következő oldalon, és itt-ott elrejtve a való életből merített szereplők is felbukkannak.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben