Barion Pixel nuuvella

Znagykati

Több, mint 20 éve írok, gyerekkori álmom volt, hogy író legyek, ha felnövök, ezért először újságírással foglalkoztam, majd rátaláltam a saját hangomra. Történeteim javarészt a fantasy és urban fantasy kategóriákba esnek, és a saját magam által megalkotott világokban játszódnak. Nagy hangsúlyt fektetek nemcsak a történetre, de a szereplők lelki megéléseire, fejlődésére és más szereplőkkel való kapcsolatának a fejlődésére is. A főhős általában önhibáján kívül egy nehéz helyzetbe kerül, és saját erejéből kell kimásznia a gödörből. Ezen kívül van néhány fiction regényem és novellám is, amik a jelenkori ember életében felmerülő nehézségekkel foglalkoznak. Szívesen keverem a drámát a humorral, ezért az olvasó sosem tudja, mi vár rá a következő oldalon, és itt-ott elrejtve a való életből merített szereplők is felbukkannak.


Eddigi megjelenések

Ginger Grace: A Démon (2004, magánkiadás)
Z. Nagy Kati: A Három Patkány Éve (2021, Underground Kiadó)


Több, mint 20 éve írok, gyerekkori álmom volt, hogy író legyek, ha felnövök, ezért először újságírással foglalkoztam, majd rátaláltam a saját hangomra. Történeteim javarészt a fantasy és urban fantasy... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

Ginger Grace: A Démon (2004, magánkiadás)
Z. Nagy Kati: A Három Patkány Éve (2021, Underground Kiadó)

Az altári óriásgiliszta
Kis Magyar Bestiárium - 4.

A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai

humor
1 perc olvasás
1 1 0
A tiszai aligátor
Kis Magyar Bestiárium - 3.

A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai

humor
1 perc olvasás
0 0 0
A bihartordai fekete párduc
Kis Magyar Bestiárium - 2.

A Magyarország területén fellelhető mitikus lények átfogó gyűjteménye és leírásai

humor
1 perc olvasás
0 0 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Znagykati nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!